09.10.

Illatos, zamatos ősi gyümölcsünk a körte. Édesapám különösen szerette, Nagyfiam szintén, bár ő még akkor, amikor kőkemény. Piacunkon is számos fajtája dívik az Alexandertől a „csúnya, de finomig”. Biokertész Sógoromnak legalább tucatnyi fajtája van, a belőlük készült pálinkákról nem is szólva. Erre mit látok ma a szupermarketben? Valami zöldes-barnás formátlan akármit, körte címén, származási helye Szaúd-Arábia. Ha ezt a szép emlékű Torgyán doktor megérhette volna…

Nemcsak szuverének, akarom mondani szuterének vagyunk, hanem még gazdasági modellünk is semleges lesz, mint azt a kötcsei csodamondótól tudjuk. A nemzetközi pénzpiac azonnal nemtelen módon reagált e zseniális gondolatra: egy nap alatt 5 forintot romlott a hazai euró-árfolyam.

09.11.

Trump Orbán Viktort is említve győzött az elnökjelölti vitán - írja az egyik magyar portál, hozzátéve, hogy nemcsak K.Harrisszel, hanem a két elfogult moderátorral is meg kellett küzdenie. Erre szokták mondani, hogy a tények nem zavarják őket....

A bosnyákok elleni hazai 0-0 után szakértőink keserves erőfeszítésekkel keresik a pozitívumokat. Kétségtelen, nem kaptunk gólt, bár erre is volt esély az utolsó percekben. Igaz, legalább valóban küzdöttek, mint az a viccbeli oroszlán. Ami a tény, hogy két forduló után az utolsó helyen állunk a Nemzetek Ligája csoportkörben, 0-5-ös gólkülönséggel, és valószínűleg ez nem nagyon fog javulni a következő, hollandok elleni meccsel sem…

A vezérlő politikája legnagyobb erényének a hűséget tartja, miként Bástya elvtárs a szerénységet. De említhetném a nagy francia államférfit, Talleyrand-t is, aki valamennyi gazdáját elárulta, élete alkonyán még a hazához való hűségről tartott előadását egy neves tiszti iskolán. Meggyőződése volt, hogy egész életében a haza érdekét tartotta szem előtt. Ilyen alapon a vezérlő is lehet hűséges, saját egójához, a hatalomhoz, valamint ideig-óráig azokhoz, akik feltétel nélkül kiszolgálják őt. Kérdés, hogy ez utóbbiak meddig lesznek hozzá hűségesek.

Közben az egyik főtanácsadó egy BBC-nek adott interjúban kifejtette, hogy a magyar kormány a történelem jó oldalán áll. Ebben volt már részünk az elmúlt évszázadban, és az akkori kormányok is úgy érezték, hogy a történelem jó oldalán álltak. Aztán az idő gyorsan választ adott nekik és nekünk, hogy a fal adta a másikat.

09.13.

Az illető szerint elefánt van a szobában, beszélni kellene róla. Lehet, hogy eddig nem volt tükre a szobájában?

Legjobb amerikai tanítványa jól megtanulta a leckét: miután a kismaccsa sem volt meg Kamala ellen, közölte, hogy nem lesz több vita, mert csak akkor vállalkozna ilyesmire, ha előzőt elvesztette volna, mivel azonban megnyerte, nincs szüksége több megmérettetésre. Ez tanítómesterének 18 évig bejött, de vajon ki tudja-e a kerülni az Európa-parlamenti összecsapást?

Egybehangzó források szerint novemberben nem lesz nyugdíjemelés, sőt, nyugdíjprémium sem, tekintettel arra, hogy a forint inflációja a tervezettnél jóval alacsonyabbra sikerült. A hivatalosan hamisított statisztikák is ezt mondják. Jó nagy bajban lehet a gazdaság, ha már a nyugdíjasokat sem tudják megvenni, akik pedig a rendszer egyik fontos támaszát jelentették.

És ahogy elnézem, a hivatalosan hamisított statisztikák is előbb-utóbb kénytelenek szembenézni saját manipulációikkal. A legújabb szerint a munkavállalók háromnegyede nem keresi meg az átlagbért. Minden józanul gondolkodó ember eddig is tudta,  hogyan jön ki a bruttó félmillió feletti átlagbér, de most ezt illetékes helyről is elismerték. Fogunk mi még ott sírni, ahol senki sem lát…

Állítólagos erekciós problémáimra kínál megoldást egy kéretlen hirdető, 2025-ös keltezésű e-mailekkel. Vajon honnan tudja, hogy jövőre hogy állok majd e téren, amikor én magam sem tudom?

09.07.

Tények röviden a Spiler tv-n, a francia-olasz meccs szünetében. Előtte felszólítják a nézőket, hogy a következő képek a nyugalom megzavarására alkalmasak. És megjelenik a vezérlő. Erről egy ősi vicc jut eszembe: Brezsnyev horgászik a Moszkva-folyóban és kifogja az aranyhalat. A hal persze könyörög az életért, és három kívánság teljesítését ígéri. Leonyid Iljics megkönyörül rajta, visszadobja. Másnap felébred, nyújtózkodik, és azt mondja, de meginnék egy szto grammát. Nyílik az ajtó, és belibeg egy gyönyörű nő egy szál mosolyban a jeges vodkával. Brezsnyev felhajtja, végignézi a nőt, és felsóhajt: de mesés ez a nő, de hát én már egy öregember vagyok, ide pedig egy jó nagy kemény… kellene. Nyílik az ajtó és belép Erich Honecker.

Még mindig a vezérlő, akiből újfent kitört a futballista véna, és egész pályás letámadást hirdet. Hogy ki ellen, majd még kitalálja. A potenciális ellenségeknek javasoljuk, forduljanak bizalommal Arrigo Sacchihoz vagy Fabio Capellóhoz, akik a Milan tökéletesen működő zónázásával csírájában tudták elfolytatni az ilyen akciókat.

Déli hiradó. Megtudhatjuk, hogy a piros ruhás Adának már 5000 követője van a közösségi médiában, ezért most már teljesülhet a vágya, és ruhát válthat. Mint megtudhattuk, Ada egy egész nőalakos mesterséges intelligencia, a Delta műsorvezetője. Mit mondjak, szép kis pofija van, de azért nem cserélném el a búgó hangú Kudlikra, akinek ugyan a kőkeményre belőtt haja sosem tetszett. Őt volt szerencsém látni egy tengerentúli kommunista fesztiválon az óceán partján, még mielőtt a sminkes és a fodrász kezelésbe vette volna szereplése előtt, nem is hasonlított önmagára, csak a hangjáról lehetett felismerni. No mindegy, most már egy Miss Ai-nak (lásd még minő guminő) vannak rajongói, lehet, hogy lassan mi emberek, kimegyünk a divatból?

Ada után jön a másik előre betáplált robot, Fuccálpeti, aki felhívja a nemzeti érzelmű szurkolókat a válogatott meccs színhelyén tartózkodó konzulokra, forduljanak hozzájuk bizalommal. Nyilván a kábrigádtagok egyike sem visz magával elegendő pénzt az óvadékra. F. szavai monotonul, szaggatottan hangzanak, mint ahogyan a Boris Karloff beszél a klasszikus filmben. Lehet, hogy mégis inkább Adát választom?

„Könnyű a fotelből kijelenteni, hogy milyen drágaság van” – mondja nekem egy idősebb, piacra is jól öltözötten jött hölgy, miközben kedvenc zöldségesünk amúgy egész korrekt árai kapcsán szóba kerül az általános drágulás. Igen, kezitcsókolom, a fotelből sok mindent könnyű kijelenteni. Azt is, hogy minden magyar családnak közel 30 milliós megtakarítása van. Mert ő biztosan nem jár kétnaponta a piacra és az élelmiszerboltba.

09.08.

Manapság egyre több a tűz – az elmúlt napokban Óbudán szinte egyfolytában hallottuk a tűzoltókat, mentőket. Mint kiderült, a hét végén egy rózsadombi autótelepen 9 kocsi vált a tűz martalékává, közben az Árpád híd budai hídfőjénél kiég egy kocsi, majd még egy Fehérvári úti üzletben 8 gázpalacktól csapnak magasra a lángok. Nem sok ez egy kicsit? Tetejében leég a miskolci tavasbarlang, amely egyszerre turista látványosság és gyógyító intézmény is. Nem valami magasabb megrendelésű gyújtogató brigád tevékenykedik egy üzleti leszámolásban, esetleg egy pénzmosással egybekötött biztosítási csalásban?

Ledarálta a Nationalelf nemzeti 11-ünket, sok múlott égi patrónusainkon, hogy nem kaptuk egy tízest. Miközben mi bőszen alibiztünk csapatjáték címén.  Jobb lenne, ha élfocistáink visszatérnének snóblira, vagy az ultira, 10 filléres alapon. Igaz, ez utóbbihoz már némi ész is kellene, de ha ebből kellene megélniük, biztosan meg is jönne hozzá az eszük.

Jövőre békekölcsönvetésünk lesz, akárki meglátja. Hogy miként szűnik meg a háborús vészhelyzet, majd kitalálják, elvégre az első számú kiválóan tudja menedzselni háború és béke kérdését. Kutuzov gyenge dilettáns volt hozzá képest, amúgy is miként tudott volna átlátni a szitán fél szemmel. A pénzügyi egyensúly érdekében pedig javasoljuk, hogy az elsőszámú családja és udvartartása jegyezze békekölcsönként vagyonának 95%-át.

09.09.

Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie" – mondja az egyik fő tanácsadó. Ennek ugyan az égvilágon semmi értelme, de a lényeg, hogy a köznép ne is értse, hanem higgye azt, hogy ez valami szakzsargon, ami a felkentek rátermettségét bizonyítja.

„Bekövetkezett az idő, amikor isten világának el kell pusztulnia….Ez persze isten akarata, a világot nem mit teremtettük, de azért mégis kár! Ha csak egyetlen fa kiszárad, vagy mondjuk egyetlen tehén elhullik, az is sajnálkozást kelt bennünk, hát akkor, mondd, jó ember, mit érezzünk, mikor látjuk, hogy az egész világ elpusztul?...A nap, a mennybolt, az erdők, a folyók, a rétek – hisz isten mindezeket azért teremtette, hogy egymás javára szolgáljanak. Mindegyiknek megvan a maga rendeltetése, a maga helye. És most mindnek, az egész világnak el kell pusztulnia” – írta Anton Csehov 1887-ben A tilinkó című novellájában.

A szürkének még annál is több árnyalata borította be egünket, a felhőkben mozdulatlannak tűnő hurrikántölcsérek, kisebb-nagyobb halak sodródtak meg egy nagy, megszegetlen kenyér. Aztán a formák megnyúltak, eltűntek és egy lassú eső indult el, megtöltve a teret az égi vizek felszabadító illatával.

08.21

Elég volt az álhalálhírekből és a közösségi médiában haláluk után is életben tartott születésnaposokból!

Abból az ezer drónból és 45 ezer rakétából néhány igazán eltévedhetett volna. De megtette volna néhány odafentről irányított istennyila is, ahogyan még Nagyanyám is emlegette.

Szent István király törvénykönyve a rágalmazókat nyelvük kivágásával bűntette. Csúnya világ jönne a fizetett karaktergyilkosokra, és a hamisan tanúzókra, ha ezt az ősi törvényt beemelnék az alaptörvénynek nevezett jogi salátába.

Az Államalapító rock-operásítója, a magyar Beatles alapítója tagja – minden tisztelet a zenei életművéért – disszidálással fenyegetőzik arra az esetre, ha a jelenleg feltörekvő ellenzéki vezér hatalomra jutna. Ráadásul önkéntes száműzetése színhelyéül Törökországot választaná, mintegy hommage á Rodostó. A tisztességben megőszült egykori „első magyar beat-zenész” csak azt felejti el, hogy az elmúlt hatvan évben, hol kissé fanyalogva, hol annál nagyobb lelkesedéssel, minden rezsim megbecsülte őt, még a neki nem tetszők is – még a havannai kommunista világifjúsági találkozón is ott volt -  miközben olyanok is maradtak, akiknek semmi okuk nem lett volna rá.

Sosem voltam egy nagy táborozó, mert alapvetően utálom a kívülről rám kényszerített és számomra idegen és értelmetlen rendet – bár nem vagyok anarchista – mégis képtelen vagyok megérteni a gólyatáborok körül évek óta dúló botrányokat, a leendő egyetemistákat ért megaláztatásokat. Így akarják kezes báránnyá nevelni a jövő értelmiségét, vagy olyanok képviselik ma felsős egyetemistákat, akiknek inkább az egykori jutasi őrmesterképzőn lenne a helyük, nem pedig Magyarország egykor nemzetközi hírű egyetemein?

08.22.

A buzgómócsing lelkület is rendszerfüggetlen. Bár odáig még nem jutottak a mai hajbókmesterek, hogy disznózsírból mintázzák meg a vezérlő fejét, mint azt hajdan a dúshajú Sztálin-tanítvány esetében tették, de már megszületett a cég, aki az illető távolba mutató mellszobrával riogatja potenciális vevőit. Csak emlékeztetnék rá, hogy nála nagyobb embereket is elsöpört már a történelem, a szobraikkal együtt…

A szóvivőszajkó ismét belengette, hogy 2027-re egymillió bruttó lesz a pedagógusok átlagbére. Két megjegyzés: 1. Azt még meg is kell érni – nemcsak a pedagógusoknak, hanem a kormánynak is. 2. Mennyit fog érni az a bruttó egymilla mai árfolyamon?

08.24.

A nagyravágyó trónkövetelő figyelmeztetett: nagy bajban lesznek, ha nem állnak ki szemtől szembe a bűnbánóval, és nem néznek szembe önmagukkal. Vajon ez-e a palotaforradalom előszele?

Az össznemzeti cirkusz lezajlott, de azért ne hagyjuk a népet rágógumi nélkül, még akkor is, ha egy már agyoncsócsáltat vettek elő: olimpiát a magyarnak! És uramfia, bizonyos feltételek mellett még a közellenség-főpolgármester is támogatná. Vagyis őt is megvették, mint a többieket? Persze kibicnek semmi sem drága, manapság már egy évre is nehéz előre látni, nemhogy 12-re. Vagyis bárki bármit megígérhet, ma még ismeretlen mások nevében.

A minap a három és fél éves unokám gondolkodóba ejtett. Mi lenne, ha nem az úgynevezett „nagykorúak” lennének szavazásra jogosultak, hanem a kisgyerekek? Őket ugyanis nem lehet össze-vissza felelőtlenül ámítani, abban sem lehet bízni, hogy elfelejtik, ellenben könyörtelenül behajtják az adott szót….

08.26.

Alig telt el 24 óra a nagyravágyó trónkövetelő figyelmeztetése óta, és máris három súlyos vonatbaleset híre rázta meg az országot. Lehet, hogy a magyar vasút helyzetében ez bármikor bekövetkezhetett volna, de az mégiscsak különös, hogy mindez pont azt a tárcát érinti, amelynek vezetője óva intette a vezérkart az elbizakodottságtól. Nem kell konteó-hívőnek lenni egy ilyen megközelítéshez, elég csak tudni, hogy kis hazánkban a karaktergyilkos célját szentesítő eszközöket még maga Macchiavelli is megsüvegelné.

08.28.

Az iskolaév kezdése előtt a legfőbb hadúr még – biztos, ami biztos – egyértelművé tette, hogy csakis azokat tűri meg az oktatásban is, akik hajlandók úgy gondolkodni, mint ő. Mert az ő országában minél kevesebb a gondolkodó ember a következő nemzedékben is, annál jobb. A kérdés csak az, hogy maradt-e még elég gondolkodó ember, aki ehhez az ősi rossz szokásához utolsó leheletéig ragaszkodik.

08.10.

Egy olyan országban, amely jelenleg az európai közösség tagja, a Parlamentben tartották meg a magyar törzsi gyűlés, azaz a kurultáj megnyitóját. Ezt a kifejezést, mint politikai kategóriát valamikor a 90-es évek elején hallottam először, ennek egy előkészítő tanácskozására elküldtek akkori lapomtól, de mielőtt az érdemi megbeszélés elkezdődött volna, engem rövid úton eltávolítottak, mint oda nem illőt. Akkor csak röhögtünk az egészen, mint a világnemzeti népuralmista párton, ha emlékszik még valaki erre a korcs képződményre. Most pedig ezek az agyrémek elérték a nagypolitika szintjét. Semmi bajom a hagyományőrzéssel, a legendák ápolásával, de képzeljük el, hogy a brit parlamentben felállítják Arthur király Kerekasztalát, vagy a franciában a képviselők Astérixnek és Obélixnek öltöznek…

Megnéztünk egy brit romantikus drámát, amelyben – mint már nem először – lelki traumáktól gyötört apa és fia idegenként is Toszkánában találja meg a boldogságot. Pedig London is milyen isteni hely…Kiszámítható sztori, kiszámítható végkifejlettel, Liam Neeson és fia kicsit saját életét játssza el benne, de a nyolcadik felvillanó toszkán tájkép után legszívesebben azonnal rohantam volna két firenzei repülőjegyért.  Retúr nélkül.

08.11.

Vége az olimpiának, most kevesebb jutott érmes dicsőségből nekünk, még szerencse, hogy két fiatal lánynak köszönhetően a végére behúztuk a tokiói hatot. A korábban „tuti” érmek közül sok elszállt, de láthattunk csodálatosan küzdőket, akiknek sikere csak hajszálon múlt. De nem ezért búcsúzunk az idei ötkarikától kesernyés szájízzel. Kicsit olyan volt az egész, mint amikor az ember nagy izgalommal vár egy családi ünnepet, aztán jön valaki, aki még ilyenkor sem képes megfékezni rosszindulatát és hiába finom az ebéd, hiába szépek az ajándékok, a hangulatot megette a fene.  Mert a kétkedők, a kákán is csomót keresők, az álszentek, az erkölcsvédők hangosabbak voltak, mint azok, akik szívből szurkoltak, akik meg tudtak könnyezni egy győzelmet, egy félsikert, egy vereséget is. Köszönjük meg legalább most a végén az élményt minden győztesnek, érmesnek, helyezettnek! Mert nemcsak az első hely a dicsőség, ahogyan ezt egy bizonyos egyen közösségi oldala sugallja. Ha ő tizedannyit dolgozott volna azért, amit elért, lenne fogalma arról, hogy mit jelent a világon valamiben a 6. -nak lenni.

08.12.

Szittyavérünket újfent felpezsdítették olimpiai babérjaink. Nem szeretnék most a gazdagabb országok bőrében lenni, hiszen milyen megalázó érzés lehet bottal ütni a nyomunkat, mint ahogyan azt dúsképzeletűleg fuccálminiszterünk volt bátor nyilatkozni. Mert hogy jóval több érmet nyertünk, mert többségük. Az önálló véleményalkotásáról nevezetes sportnapilap még térképpel is illusztrálta, mely szerint a környező kelet-, közép-, és dél-európai országokat mind lepipáltuk. És még a franciákat vádolják azzal, hogy elviselhetetlenül nagyra vannak saját nagyságukkal. De valamit mégis csak sugallni kell a népnek így Szent István apánk ünnepe előtt, ami azt bizonyítja, hogy a magyarnál nincs különb nemzet széles e nagyvilágon. És ha belegondolunk, hogy e hazaffyas melldöngetők mennyit tettek sportolóink sikereiért, máris a néhai JFK juthat eszünkbe: „A győzelemnek sok apja van, de a vereség mindig árva…” Aztán a végén nehogy úgy járjunk – túl olimpiákon, EB-ken, VB-ken – ahogy a sajnos szintén néhai Hofi Géza mondta: „A Nyugat a szakadék szélén áll. Mi egy lépéssel előttük járunk…”

08.13.

„Valaki közeledik. Hogyan történhetett, hogy oly sokáig minden csöndben és szerencsésen folyt? Ki vezérelte útjukra ellenségeimet, hogy nagy kört írtak le tulajdonom körül? Miért védett oly sokáig a sors, ha most ennyire megrémít? Mit nyomnak a latban mindazok a kis veszedelmek, amelyek végiggondolásával az időt vesztegettem, ehhez az egyhez képest! Reméltem-e én, mint az odú tulajdonosa, hogy fölébe kerekedhetem mindenkinek, aki csak jön? Éppen mint e nagy, kényes mű tulajdonosa vagyok fegyvertelen, érhető módon, minden támadással szemben. Elkényeztetett a szerencse, hogy az én tulajdonom az odú, kényessége kényelmessé tett, sérülései úgy gyötörnek, mintha az enyéim volnának. Éppen ezt kellett volna előre látnom, nemcsak a maga védelmére kellett volna gondolnom – és még ezt is milyen könnyelműen és eredménytelenül tettem – hanem az odú védelmére is” – írta 100 évvel ezelőtt Franz Kafka. (Eörsi István fordítása). Vajon előre látta-e, hogy egy évszázaddal később még mindig lesznek, akik a saját maguk által kiásott odú illúziójában élnek? Pedig hol voltunk akkor még a médiaglobalizációtól, a Nagy Testvért leiskolázó közösségi médiától, amelynek pókhálója egy ártatlannak hitt kattintással foglyul ejthet?

08.02.

Már megvolt a 200 hát döntője Kós Hubert csodálatos úszásával és az első magyar párizsi aranyéremmel, amikor a 2. számú állami sportcsatornán a vízilabda-meccs szünetében bevágott egyperces vezető híre az előző napi két ezüstérem volt. Másnap reggel látom az ingyenes nyomtatott zöldségpucoló címlapját, amelyen szintén Milák amúgy minden elismerést megérdemlő ezüstérme szerepel, Kósról egy szó sem esik. Boldogult újságíró gyakornok koromból emlékszem, hogy a hírügynökség szerkesztőségében – jó 20 évvel az internet előtt – ki volt írva minden hírszerkesztő egyik legfőbb parancsolata: „A tegnapi hír már történelem”. Sőt, napilapos koromból még olyasmire is emlékszem, hogy ha fontos esemény volt, akkor – a nyomdával egyeztetve – eltolták a lapzártát, akár 1-2 órával is….

Másfél éve nem volt a kezemben Élet és Irodalom. Családunk évtizedeken át volt a lapnak előfizetője és lelkes olvasója, aztán Szüleim halála után lemondtam, mert az utóbbi években minden alkalommal rossz kedvem lett, mire végigolvastam az első felét a címlaptól a Páratlan oldalig. Ezen nem segítettek az olyan zseniális, szarkasztikus humorú és éleslátású publicisták sem, mint Váncsa István vagy Parti Nagy Lajos, hogy a korábban elhunyt Esterházy Péterről és Megyesi Gusztávról ne is beszéljek. Most ismét belenéztem az ÉS-be, amelynek címoldalán ezúttal is Váncsa adta elő akasztófahumorral meglátásait kis hazánk állapotáról. Semmit nem változott, sem ő, sem az ország, sem az én kedvem…

Egy hete már, hogy elkezdődött az olimpia és pártállamunk, híveivel és a szolgálatában álló közösségi médiával egyetemben még mindig a megnyitón rugózik. Ennek két oka lehet a hatalom részéről: 1. tudatosítani akarja az alattvalókkal, hogy nem tűrnek el semmiféle másságot (hangsúlyozom, semmifelét…). 2. Ezzel a műbalhéval valami nagy disznóságot akarnak elleplezni, amit hamarosan elkövetnek, vagy már el is követtek, csak szokás szerint nem vettük észre…

Még 1992-ben, a barcelonai olimpia idején történt. A Kurír sportrovata éjt nappallá téve dolgozott – ráadásul akkor még két lapot csináltunk, egy reggelit és egy estit – az én fő feladatom a kis színesek, az aranyköpések gyűjtése, továbbá egy napi glossza, amelyben abszolút szabad kezet kaptam. Már a vége felé jártunk, amikor elhatároztam, hogy írok egy kis ironikus szösszenetet arról, hogy a tv-ben ki hogyan közvetít. Az írás címe „Vitamindarázs” volt, és mindenki megkapta benne a maga néhány mondatos portréját a legnagyobb ászoktól a feltörekvő leendő sztárokig. Csupán egyetlen ember sértődött meg, aki az érmesek szeretteit hívogatta, folyamatosan jópofizott és bizalmaskodott – ezzel ki is rítt a profi mezőnyből. Én hülye, nem tudtam, hogy az illetőnek tulajdonosi érdekeltsége van, de a főszerkesztői intelem után is kitartottam a véleményem mellett és még további hat évig szolgáltam a lapot. Most arról jutott eszembe ez a több mint 30 éves eset, hogy a mai tévés utódok szinte versengenek a kínosan erőltetett szellemeskedésben – körülbelül azon a színvonalon, ahogyan egyes bulvárshow-ban a szereplők szórakoztatják önmagukat és közben jókat röhögnek egymás közt. Hogy közben zajlik egy pattanásig feszült küzdelem, a legkevésbé sem érdekli őket…

08.03.

„Borzasztó, hogy minden milyen drága. Még jó, hogy már öreg vagyok és nem vagyok annyira kívánós. Legfeljebb kolbászt szeretnék” – mondja a piacon egy idős hölgy.  Vajon a hajdan „kétforintosnak” csúfolt „lecsókolbászra” gondolt?

A másik rugótéma az algériai bunyós, aki állítólag férfiként indul a nők között. Nekem nem ez a gondom, hanem az, hogy egyáltalán minek kell nőknek olyan sportágakat űzni, mint a boksz, a kalapácsvetés vagy a súlyemelés? Volt idő, amikor nők közötti bokszot legfeljebb perverz ösztönöket serkentő lokálok színpadán lehetett látni…Ezek ugyanolyan bűntettek a nők ellen, mint amikor serdületlen gyereklányok jelentették a „női tornát”, ma már tudjuk, milyen módszerekkel „nevelték” őket…

A nagy genderharcosok esetében pedig motoszkál bennem a kisördög: nem lehet, hogy némelyik olyan, mint az Amerikai szépségben a kőkemény tengerészgyalogos szomszéd, aki puhánynak és melegnek tartja pacifista fiát?

Az „ellentmondásos” Milák Kristóf ugyanolyan pompás, taktikus versenyzéssel nyerte meg a 100 pillangót, mint két nappal korábban Kós Hubert a 200-at. Ehhez képest, miután győztesen, immár kétszeres olimpiai bajnokként kijött a vízből, a kommentátorok semmi mással nem foglalkoztak, mint a körülötte lévő „rejtélyekkel”. Ha már egy olimpiai győzelemnek sem tudunk szívből örülni, mi lesz velünk? Vagy esetleg az a baj vele, hogy „más” és nem áll be a sorba, ahogyan az manapság elvárható? Érthető-e, hogy elmegy a  kedvem attól, hogy tiszta szívemből szurkoljak a hazámat képviselő sportolóinak? Pedig milyen jó lenne ezekben a pillanatokban (is) magyarnak lenni…

08.04.

Minden idők legnagyobb nyerőeséllyel kecsegtető kaparós sorsjegyét reklámozza az illetékes, azt már nem, hogy ez minden idők legdrágább kaparósa. Nem készítettem statisztikát, hogy az idén már hányadik új sorsjegynél tartunk, de lehet, hogy már túl vagyunk a tucatnyin. Most megint belevág majd sok naiv szerencsétlen, abban bízva, hogy a sokféle játék közül valamelyik bejön, de a korábbi „sokféle” tapasztalatából kiindulva állítom, hogy ez még áttekinthetetlenebb lesz a földi halandó számára, mint az eddigiek. Kell a pénz Európa legnagyobb tűzijátékára, az istenadta még nagyobb kábítására….

08.05.

A hasbeszélő kakadu szerint Brüsszel összejátszik Kijevvel. Ő csak tudja, hiszen ő a küldönc Budapest és Moszkva összejátszásában. A rezsicsökkentés pankrátora 12. évadját futja, és még mindig van nézettsége, mert olyan pocsék, hogy az már szinte jó. Az euró pedig a hónap eleje óta állandóan 400 forint körül jár.

08.06.

Napról napra közelebb az atomháború - fokozza a rettegést a királyi híradó, éppen Hirosima emléknapján. De ne féljünk, a világ egyetlen békepárti kormánya csodás diplomáciával megoldja és Brösszel sem veheti el tőlünk a Nobel-békedíjat.

08.07.

Megnéztük a The Post című Spielberg-filmet. Egy amerikai szinten „helyi lap” azzal vált az Egyesült Államok sajtószabadságának zászlós hajójává, mert tulajdonosának és főszerkesztőjének volt bátorsága szembeszállni a Fehér Házzal és a Legfelsőbb Bírósággal, hogy ne tartsák hazugságban az amerikai népet a vietnami szennyes háború valódi céljait illetően. Nemhogy nem tudták megsemmisíteni, de a Washington Post előbb rászámolt Nixon elnökre a Pentagon-ügyirattal, majd kiütötte a Watergate-üggyel. A lapnak ma is ez a mottója: „A demokrácia meghal a sötétségben” és alapelvük, hogy ne a kormány irányítsa a sajtót, hanem a sajtó tartsa kordában a kormányt. Nálunk is lenne néhány „Pentagon-ügyirat”, már csak egy magyar Daniel Ellsberg kellene hozzá, aki illetékes helyről kilopja – ma már nem kellene nehéz csomagokat cipelnie, egy pendrive is elég lenne -  és egy semmitől meg nem riadó laptulajdonos meg főszerkesztő kellene, aki minden fenyegetés, zsarolás ellenére ezeket publikálni merné és elterjesztené az interneten a szélrózsa minden irányába. És a Post esetében az sem volt mindegy, hogy pillanatok alatt kialakult egy erős szakmai szolidaritás, amit nálunk jószerével a rendszerváltás pillanatában sikerült szétverni.

08.08.

Isten és összes államalapítónk kegyelméből az össznépnemzeti gerincünnepen az első szent királyunkról elnevezett bisztrókban 380 forint lesz a sör. Ennyiért utoljára 1972-ben Hódmezővásárhelyen a Zrínyi utcai Ifjúsági Házban ittam csapolt Kőbányait. Tehát most a panem folyékony lesz. Inni kell, ha meghalunk is, az legalább meglátszik rajtunk.

04.01.

Micsoda országban élünk, amikor azon az ünnepen, amelynek nem lenne szabad másról szólnia, mint a szeretetről, a megbocsátásról, az együttérzésről, ugyanúgy folyik a sárdobálás, a gyűlöletkeltés, a háborús hisztéria, mint az év többi napján? Micsoda országban élünk, ahol nem hallgathatjuk meg a Youtube-ról Mascagni Húsvéti kórusát anélkül, hogy előtte ne vágjanak be hazug kormánypropagandát, amelyen még át sem lehet ugrani?

Elment a legkisebb Baradlay. Mivel is emlékezett volna másra a köztv Tordy Gézára, mint ezzel a megunhatatlan filmmel? Nekem a filmszerepei , a knédlis Vándordiák mellett néhány Vígszínházas alakítása maradt meg nagyon mélyen. Remek Willy Loman volt az Ügynök halálában, ő volt Salieri az Amadeusban, és a Pisti a vérzivatarban nagy túlélő Pistipistipistije. Amikor Rómában voltunk a 60-as években, még a Madách társulatával volt ott vendégszereplésen. Édesapám volt a nagykövetségen a kulturális ügyek felelőse, így ő kalauzolta a színészeket szabadidejükben. Sok-sok évvel később éppen egy családi ebédre mentünk a Horgásztanyába, amikor találkoztunk Tordyval, aki 40 év után is jó szívvel emlékezett Édesapámra. Most már odaát beszélgethetnek..

04.02.

Egy őstörténész szabadkőművességről szóló előadás-sorozatáról kapok híradást, amelyből megtudom, hogy az illetőnek attól van akkora hatalma, hogy nagyapja balkézről Habsburg-ivadék volt – így jutott örökösödés jogán Hatvanpusztához – és rokoni kapcsolatban áll a Rócsildokkal is, akik tudvalevőleg a világ urai. Így már minden világos. Akkor már csak a neocár és a KGB családfáját kellene kinyomozni.

Úgy tűnik, mégsem lesz ingyenkonyha a környékünkön, hanem „közösségi tér”, amely fölöttébb tág fogalom a játszóháztól a kocsmáig.  De Húsvét után egy nappal fél tucat hajléktalan várta a vietnami bolt előtt az ünnepi maradékokat. És kaptak. Egyikük a kalács mellé még egy kis pénzt kért kakaóra. És kapott.

04.05.

Ezerrel folyik a megafondiplomácia a NATO és Moszkva között. Szerencsére azt, aki átélt több évtizedes hidegháborút, kubai rakétaválságot, Prágai Tavaszt, lengyel szükségállapotot, dél-koreai géplelövést, 9/11-et, több rendbeli közel- és közép-keleti konfliktusokat, már elég nehéz háborús hisztériával megijeszteni.

Az ingyenes nyomtatott manipulátor felháborodva közli, hogy a főpolgármester közpénzből kampányol. Azért belenéznék a másik fél hiteles – mondom, hiteles – könyvelésébe, hogy honnan szedik az ellenség lejáratása szánt milliárdokat…

04.06.

Láttunk egy alig 20 éves japán filmet az elszakíthatatlan szerelmek boldogtalanságától. Kitano Takesi Bábok című alkotása, amelynek az elején egy ősi bábjáték mutatja be az alaphelyzetet. kikerülhetetlennek látszó sorstragédiák: egy fiatalember karriervágyból elárulja jövendőbelijét, aki öngyilkosságot kísérel meg, és bár túléli, egy-egy világos pillanattól eltekintve önmagába zárkózik. A fiú bűntudatból szó szerint önmagához köti, és együtt indulnak a vakvilágba cseresznyevirágzástól hóolvadásig, míg végül meg nem nyugszanak a halálban; egy fiatalember, aki minden szombaton egy kerti padon ebédel szerelmével, gazdagságra és hatalomra vágyik, ezért jakuza lesz, egy nagyúr bérgyilkosa, mígnem belőle is nagyúr válik. Csak a kerti pad ebédeit nem tudja egyikük sem elfelejteni. A lány 50 évig várja minden szombaton, mire a már haldokló öregember egyszer megérkezik egy utolsó találkozásra, hogy aztán úgy végezze, mint az ő korábbi áldozatai; a könnyelmű popsztár nem veszi észre egy rajongója őszinte szerelmét, aki, miután imádottját autóbaleset éri, önkéntes vakságba menekül. Így találkozhatnak évekkel később, mert az eltorzult arcú, fél szemére megvakult énekesnő nem akarja, hogy egykori hívei így lássák, de egy vak ember az más. Valamennyien tehát sorsuk bábjai, amiből nincsen kiút, mert a döntő pillanatban gyengének vagy felelőtlennek bizonyultak.  E kiúttalanságot mutatja az első pár végtelen útja, a hosszú néma képsorok, a magány csendje. Jó, hogy a mi szerelmünk nem ilyen – mondta Életem Párja. Igen, mert mi elég bátrak voltunk ahhoz, hogy szembe menjünk kijelöltnek látszó sorsunkkal, hittünk egymásban és önmagunkban…

Ott voltunk, közel 70 évesen, ki tudja, lesz-e még ilyen alkalom. Miénk volt a tér, mondta a vezérszónok. Ha ezt a Gyöngyhajú Költőnő hallotta volna… Már 30 évvel ezelőtt is kikérte magának, hogy az ő sorait politikai célokra akarják felhasználni. A telt ház megvolt, de valahogy az a sokat emlegetett karizma nekünk nem jött le. Vagy csak azért, mert pocsék volt a hangosítás? A 100 ezer pluszos sokadalom pedig még mindig nem elég dühös. Az unalomig ismételt „nem hagyjuk”, meg „mondjon le” helyett inkább azt vártam volna, hogy „börtönbe”. Ugyanannyi szótag, ugyanaz a hangsúlyozás, akkor? Ennyi emberrel egy Petőfi világra szóló forradalmat csinált volna. Pláne ennyi fiatallal. Vajon mit vártak ők, és azok, akik direkt erre a tüntetésre jöttek haza külföldről? De Petőfi csak egy volt. Vajon mi lett volna, ha a vezérszónok beszéde végén kiadja a jelszót, hogy foglaljuk el a Karmelitát és a Sándor palotát, vajon elindult volna a nép, vagy akkor is hazament volna békésen? A Körút sarki törökök mindenesetre örülhettek, hosszú sorokban érkeztek oda a résztvevők felüdülni, könnyíteni… Mi egy-egy tiramisura fizettünk be, miután a téren 1400-ért vesztegettek egy darab perecet…

És csoda történt: igaz, két órás késéssel, és az egész teret mutató fotók nélkül, de a közmédia mégiscsak beszámolt az eseményről…Erről egy pontosan 40 évvel ezelőtti esemény jutott eszembe: Kádár János hivatalos látogatásra Párizsba utazott. Első este François Mitterrand francia köztársasági elnök, aki két évvel korábban Budapesten járt, díszvacsorát adott a tiszteletére. Az ilyenkor szokásos pohárköszöntő szövegét előre leadták az MTI-nek, amelytől aztán a többi médiumnak át kellett vennie. A hírügynökség tudósítója a pohárköszöntő elhangzása után feloldotta az „embargót” egyben közölte azt a néhány eltérést, ami elhangzott az előre leadotthoz képest. Ekkor megjelent a szerkesztőségben egy PB-tag, aki három órán keresztül molyolt a mindenki által jóváhagyott Kádár-szövegen és lett éjfél, mire kimehetett.

04.07.

"Ne azt kérdezd, hogy mit tesz érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért". Kérdés: ki mondta ezt, hol és mikor?

03.20

Lájkvadász hírportál: O.V. elhagyta az országot - így a cím. Aztán a lead lehervasztja a várakozásokat - Brüsszelbe utazott az EU-csúcsra. Itt tart ma az egykor szebb napokat látott magyar média.

És ezek után meg sem lepődöm azon, hogy ha véletlenül belenézek egy közhíradóba, az ott elhangzott nemzetközi vonatkozású híreknek nyomát sem találom a hiteles európai sajtóban, vagy ha igen, akkor nem úgy, nem akkor, nem ott, és nem olyan összefüggésben, mint azt a köznépnek tálalják.

Már nincs hírértéke annak sem, hogy „minden idők legmocskosabb választási kampánya következik.” Már csak azért sem, mert a legmocskosabb választási kampányok gyakorlatilag folyamatosan folynak, amióta a békepárt gyűlöletbeszélőé minden hatalom. Liftreklámunk is tartja ezzel a lépést, megjelent benne baloldali kerületi polgármesterünk gyalázása. Itt biztosan látjuk nap, mint nap. Amikor szóvá tettem a ház közösségi oldalán, az egyik lakótárs, miközben maga is tett egy mocskolódó megjegyzést az egyik ismert ellenzéki politikusnőre, így válaszolt: „A liftnek van másik három oldala még a plafont és a padlót nem számolva, ahová nézni lehet.” A stílus maga az ember – mondta Buffon. Nem a nagy Gigi, minden idők tán legkiválóbb kapusa, hanem a felvilágosodáskori francia természettudós mondta akadémiai székfoglalójában. Persze, lakótársnak igaza van. Belenézhetek a tükörbe is, gyönyörködhetek magamban, vagy vághatok pofákat. Mi több, nem kell tv-t néznem, internetet olvasnom, még az utcán is járhatok behunyt szemmel, hogy ne lássam a mi pénzünkből finanszírozott, újabb és újabb hazug és gyűlölködő óriásplakátokat. El is költözhetünk egy lakatlan görög szigetre vagy egy toszkán hegyi faluba, ahol minden harmadik ember 100 éves és ahová nem kell, hogy eljussanak a nagyvilág hírei….Észrevételemet elküldtem a közös képviselőnek is, ő válaszra sem méltatott…

Az elmúlt napokban többször is megkérdezték tőlem, hogy hol élek? Sajnos tudom, bár néha jó lenne elfelejteni, de valahogy mindig emlékeztetnek rá.

03.21.

Arról, ami Budapest egyik legszebb és legnemesebb hagyományú épületében hetek óta zajlik, nekem a Marx-fivérek pimaszul zseniális filmje, a Botrány az operában jut eszembe. Ennek hősei, Groucho, Chico és Harpo, miután a szűk látókörű impresszáriónak nem kell a szegény, de nagytehetségű tenor és a sztárénekes kidobatja az előadásból riválisa szerelmét is, a legelképesztőbb ötletekkel teszik tönkre a Metropolitan évadnyitóját. Végül a szerelmespár menti meg az előadást és az impresszárió is jobb belátásra tér. Vajon a magyar Operaház fantomjának megjön-e az esze, vagy ostobább és szolgalelkűbb, mint Mr. Gottlieb?

03.22.

A szomszédos szupermarket, szombat 11 óra. Riadt tekintetű, szemüveges fiatalember szerencsétlenkedik a zöldség- és gyümölcspultok között, egy ládát kis híján ráejt a kezemre, meg az előttem lévő mandarinokra. Egy középkorú eladónő ordítja le szegénynek a fejét, aki ettől még jobban elbizonytalanodik, nem is csoda, hiszen egy hete még mindent máshová kellett rakni. Lelki szemeimmel láttam a legfőbb keresztapát, vagy valamelyik stróman-rokonát, amint árufeltöltőként tengeti itt az életét.

03.23.

A közelünkben lévő Godot Galéria mindig izgalmas élményeket nyújt. Néha elég nyomasztó tárlatokat látunk, mint most az It’s Fine csoport képeit és installációit a „tehetetlenség kiállításán”.  Még egy kiáltványt is közzétettek, idézem: „Nem támogatjuk a valóságnak ellentmondó pozitivitás-kényszer termelését”, majd „követeljük a médiáktól, hogy hagyjanak minket békén a folyamatosan özönlő rossz hírekkel, hatásvadászfelvezetés-híreikkel, hülyeségeikkel és félinformációikkal”. Az egésznek volt egy neopunk „no future” hangulata a bomba-szobroktól a 9/11-es fotómontázsokig, a WC-graffitiktől az istentagadásig. Engem a legjobban az a mű fogott meg, amely egy homokból készült Bábeltornyot ábrázolt és amelyhez elvileg a néző is hozzátehetett, mert volt hozzá egy kis műanyag homokozó lapát. A címe pedig különösen tetszett: „Homokvármegye”.

03.25.

No és azt hogy értsük, hogy lehet, hogy nincsenek is oldalak, csak magyarok vannak? Az utcai harcosból hirtelen Bagarja uram lett, a béke barátja?

03.26.

Napok óta zajlik a lépcsőházban a tacepaózás egy, a közelünkben nyitandó ingyenkonyha miatt. A kezdeti józanabb hangok után már azt kezdik vizsgálni, hogy kinek az érdeke a „hajléktalanokat vonzó” intézmény miatt, ami „biztosan le fogja vinni a ház lakásainak az árát”. A fent említett szupermarketet is megjelölték, mint titkos haszonélvezőt, no és persze Mr. Soros hitközségét, elvégre az ő szociális hálójuk osztaná az ebédet. Helyben vagyunk…

Az emberhez méltó élet kutatására és annak biztosítására kellene azt a rengeteg pénzt fordítani, amely most például az űrkutatásra megy el – mondta egy tekintélyes orvos magánbeszélgetésünkben. És nem az űrkutatás a legnagyobb pazarlás, bár ki tudna elmenekülni egy másik bolygóra, ha beütne az apokalipszis?

Még mindig kiakadok azon, hogy a tv-szinkronokban mekkora hülyeségeket fordítanak. Jó lenne a magyar szövegek íróit felvilágosítani arról, hogy „gyereklány”, ahogyan gyakran a bébiszittert emlegetik, a mi nyelvünkön serdületlen nőnemű gyermeket jelent. Igaz, ez még mindig semmi ahhoz képest, amit egyszer egy francia Maigret-film magyar változatában hallottunk szüleimmel. Állandóan egy „énekmesterről” beszéltek, holott a történetben még csak utalás sem volt semmilyen zenei tevékenységre. Aztán, mint a francia nyelvben jártasak, rájöttünk arra, hogy a „maitre-chanteur-t” fordították így, amely, ha különválasztjuk a két szót, valóban jelenthet énekmestert, egyben azonban zsarolót jelent. Hogy miért pont ezen a napon jutott eszembe?

A sajátos szó- (és jog) értelmezésért állampártkormányunk sem megy a szomszédba. Ezúttal a hatóságoknak a médiára való nyomása elleni EU-határozatot nem szavazták meg, arra való hivatkozással, hogy ez cenzúra. Vagyis elutasítják, hogy a cenzorokat cenzúrázzák. Újabb érdekes egybeesése ez a mai napnak…

Még szerencse, hogy a nap végén felgerjedhetett szittya vérünk egy újabb fantasztikus futballgyőzelem után….

03.27.

A legfőbb nyomtatott ingyenes manipulátor szerint manipulált az a bizonyos hangfelvétel. Nagypéntek közeledtével osztódással szaporodnak a farizeusok.

Rég láttam már az Aranypolgárt – amikor médiaegyetemen tanítottam, minden évben megnéztem, mert úgy gondoltam, enélkül senkinek nem szabadna erre a pályára mennie – de lelki szemeim előtt ott vannak a nyitó képek, a „belépni tilos” táblától, a végtelen gazdagság egy-egy villanása, majd a haldokló nagyúr, aki bár övé volt a fél világ és azt vásárolta meg, amit és akit akart, úgy halt meg kastélya szobájában magányosan, mint egy kivert kutya….

01.21.

Sötét agyú emberek mindig voltak, és lesznek is, a világon mindenütt, akiket a sokszor több ezer éves előítéletek éltetnek. És sajnos világszerte a meccsekre járók egy része csak azért megy ki, hogy kijöjjön belőle az állat. Ezért sem járok 20 éve meccsre, pedig imádom a focit és a stadionok hangulatát. Ettől ebbe még nem kell belenyugodni. Az ilyen esetek sajnos nem fognak megszűnni, de talán azzal, hogy a világ egyik legjobb kapusa így reagált, valami történni fog. Mint ahogyan a futball-huliganizmus is erősen visszaszorult, még ha kellett is hozzá egy Heysel és egy Hillsborough. Az egészben az a felfoghatatlan, hogy manapság már nemcsak a klubok, hanem a válogatottak is "multikulturálisak", bőrszín tekintetében is. Akkor az említettek gyűlölik saját játékosaikat is? Mindenesetre az EB előtt nem akármilyen figyelmeztetés...

01.22.

Villamosra szállok, keresek egy ülést, ahol magam lehetek, de csak valaki mellett vagy valakivel szemben van hely. Végül leülök egy negyvenes, szőke asszonnyal szemben, aki szemérmesen rám mosolyog. Először arra gondolok, talán ismerjük egymást. Aztán ugyanolyan mosollyal megszólít: „Elvehetem mellőlem a táskát, ha jobban szeretne menetirányban ülni”. Megköszönöm kedvességét, de jól lesz így, háttal, alig két megálló. Leszállok, szép napot kívánunk egymásnak. Ennyi volt.

Újdonsült ismerősömmel van két közös ismerősünk: az egyik egy költő, a másik pedig a Daltulajdonos, aki egyik legnépszerűbb dalát éppen a költő egyik versére írta. Újdonsült ismerősöm Egerből származik és annak idején főiskolásként sokszor meghívták a Daltulajdonost nyári táborokba. Én pedig éppen egy Eger-Budapest út során ismerkedtem meg vele. Tele volt a vonat, mindketten kiszorultunk a peronra, és szóba elegyedtünk, én tudtam, ki ő, ő nem tudta, hogy én ki vagyok. Pestig beszélgettünk, „ami a nyelvünkre jött”, a Daltulajdonos megosztotta velem italát és egy életre szóló barátság lett ebből a találkozásból. Ilyen egyszerűen érnek össze emberéletek.

01.23.

Másfél milliárdot kapott egy dunántúli egyházmegye „a magyar szent család” zarándokút fejlesztésére. Vajon hol lakik ez a „szent család?” Csak nem egy 3000-es ékszerdoboz-stadion falujában?

Sokadszor néztünk meg a Forrest Gumpot. Bár a már klasszikussá vált poénjai ma is ülnek, ahogyan öregszem, egyre inkább a mozi egyik legszebb szerelmi történetének látom, talán csak a Szerelmesfilmmel egyenrangúnak. És most különösen megérintett az a gondolat, hogy mindenkinek van valami rendeltetése az életben. Vagyis van valami, amiért élnie kell. Forrestnek a tiszta, naiv jóságáért, Jenny-nek, hogy kegyetlen élete ellenére egy szép és okos gyereket hagy maga után annak az embernek, aki őt minden körülmények között igaz szívből és önzetlenül szerette, Dan hadnagynak pedig azért, hogy ráébredjen: van más is a hősi halálon túl és a legmélyebb gödörből is lehet kiút. Aznap délután valahogy szóba került a film és Életem felvetette, hogy meg kellene újra nézni. Én pedig vettem a fáradtságot, hogy többszáz VHS-em körül előbányásszam a szekrényből, ismét választ adva  kétkedőknek, hogy nem gyűjtöttem évtizedeken át hiába a mozitörténet legjobb alkotásait.

01.24.

Megszólít a Flórián előtt egy csodálatos barna hajzuhatagos, modern, bár kissé kopottas dzsekis, de összességében ápolt fiatal nő, hogy ki tudnám-e segíteni néhány száz forinttal, élelemre kell neki. Nem tűnik sem alkoholistának, sem hajléktalannak. Adok neki néhány százast, legyen jó napja. Megköszöni, és már megy is tovább, nem emlegeti Istent, nem akar kezet csókolni, semmi. Egy 30 évvel ezelőtti lány jut eszembe, aki a Lehel téri metróaluljáróban szinte letámadta az embereket a lejmolásával, kikerülni alig lehetett, és valahányszor újra találkoztam vele, mindig újabb és újabb cuccokban feszített. Talán kétszer adtam neki, de aztán leráztam, mert taszított az agresszivitása. Néhány perccel később egy idős asszony szólított meg ugyanott, miután elintéztem egy-két dolgot a Flóriánban. Sajnos addigra az én aprókeretem kifogyott. Pedig lehet, hogy ő inkább rászorult, mint a barna hajzuhatagos…

Már jó ideje nem járatunk nyomtatott napilapokat, tavalyelőttig Szüleimnek járt a Népszava, mi már úgy döntöttünk, hogy elég lesz nekünk a magyar médiából az online – még sok is. Igen ám, de amikor eljön az ablakmosás ideje, jól jönnének az újságok, mert a különböző színes reklámlapok erre alkalmatlanok. Mi a megoldás, venni kell néhányat. Emlékeztem, hogy a Magyar Hírlap volt a legszélesebb, gondoltam, veszek néhány példányt. Erre legnagyobb megrökönyödésemre közölték velem, hogy a lap már két éve megszűnt. Égett a pofám, hiszen nem is olyan régen még magam is a médiában dolgoztam…  

És ha már média: egy fáradt délután végén bekapcsolva maradt a köztv híradója, amelyben  fegyveres hatalomátvétel tervét leplezték le – az összeesküvők kevesebben voltak, mint a kínai kommunista párt alapítói azon a bizonyos dzsunkán – és hosszú percekig élezték körmüket a magyarországi látogatást elutasító svéd miniszterelnök 350 fős születésnapi partiját, mint a közpénzherdálás netovábbját. Egy másik hírforrásból pedig megtudhattuk, hogy külügyi főkakadunk többet ér, mint Bástya elvtárs, mert őt legalább meg akarták ölni….

01.26.

Vanda napján az az ötletem támadt, hogy felhívom internetes szolgáltatóm virtuális asszisztensét és megköszöntöm. Így is történt, mire Vanda csak ennyit válaszolt: „Ha jól értem, otthoni műszaki hibát szeretne bejelenteni.”

Nótás kedvű a nemzetünk. De ugye tudjuk, hogy mi lesz a sok nóta vége?

Meghosszabbított határidővel több mint másfél millióan küldték vissza az inzultust - tudhatjuk meg a cs. és kir. médiából. A szóvivőhölgy mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok 98%-a....Tudtommal Magyarországon nagyjából hét és fél millió szavazásra jogosult állampolgár van. Persze, 1:0-s odds-szal fogadom, hogy a nemzeti rémhírterjesztő intézmények ezt a 98%-ot fogják tízezerrel kommunikálni. Még akkor is, ha néhai első gimis matektanárom (nyugodjon békében, rossz ember volt), azt mondta volna a szóvivőhölgynek: "Lányom, törődj bele, hülye vagy a matematikához". A baj az, hogy ő csak úgy tesz, miközben kis hazánk számos lakosa az általános iskolai alapműveleteknél hiányzott – nemcsak a százalékszámításnál, hanem az összeadás-kivonásnál sem, különben feltűnne nekik, hogy már a január eleji dráguláshoz képest is emelkedtek az árak…

„Nézd, mit tettek az agyammal, Mama,

lerágták, mint egy csirkecsontot,

úgy érzem, félbolond vagyok” –

énekelte több mint 50 évvel ezelőtt Melanie Safka New York-i születésű énekesnő a Look What They’ve Done To My Song-ban a maga karcos-fátyolos hangján, aki 76 évesen távozott az égi Woodstock-ba. Pedig hol voltunk akkor még az univerzális agymosástól….

01.27.

Ismét aludtak a cenzorok a köztv-ben, vagy már annyira elbutultak, hogy fel sem fogják, amit láttak. Levetítettek egy 1978-ban készült „mesejátékot”. A király meztelen című darab szerzője Jevgenyij Svarc orosz drámaíró, aki 1934-ben, a nagy sztálini koncepciós perek kezdetének évében írta ezt a művet Andersen meséi nyomán. Nagyszerű művészeink egész sora, Sinkó, Tahi Tóth, Haumann,  Mensáros, Kibédy ripacskodhattak benne széles jókedvükben, miközben gyönyörködhettünk a hamvasan igéző Udvaros Dorkában.  És közben megdermedhettünk az ostoba, öntelt király és a megélhetési udvaroncok kipusztíthatatlan őstípusain. A mese csúcspontja számomra nem is az, amikor a király megjelenik fanfárok közepette egy szál mosolyban, egy gyerek kimondja az igazságot, majd kitör a lázadás,  hanem amikor minisztere, az „őszinte öregember”, aki addig egy két lábon járó hajbókolás, rájön a szabólegények turpisságára. „A tántoríthatatlan hülyékre épül az egész rendszer. De mi lesz, ha ez a rendszer egyszer megreped és a hülyék gondolkodni kezdenek?” Jevgenyij Svarc egyébként valami csodával határos módon túlélte a sztálini pereket, sőt, még ki is tüntették a Nagy Honvédőben tanúsított bátorságáért, túlélte a Gazdát és ágyban, párnák közt halt meg 1958-ban.

01.30.

Az ötös számú újnyilas nem tagadja meg magát, amikor saját családi traumájáról ír néhai nyilas, majd ávós nagyapja leleplezése kapcsán. Végkövetkeztetése ugyanaz, mint bármi másban, mi szerint háború folyik a nemzetállam hívei és a nemzetárulók között. Egyetértek azokkal, akik szerint a nagyapák, apák bűnei miatt nem terhelheti felelősség a gyermekeket, unokákat, de ha az utód, ha egyelőre csak szavakban, de felmenőihez hasonló eszméket hangoztat évek óta, mégiscsak elgondolkodik az ember az alma és a fája közti távolságról…

Az egyik patinás, hajdan szebb napokat látott magyar hírportál napok óta háborús rettegést próbál kelteni. Ha alaposabban megnézzük az idézett német forrást, rájövünk, hogy egy olyan hírhedt bulvárlapra hivatkozik, amelynek székházát annak idején a 68-as nyugatnémet diákok felgyújtották, mint "hazugsággyárat", és ezt a lapot állította pellengérre Heinrich Böll a Katharina Blum elveszett tisztessége című regényében, amelyből Volker Schlöndorff és Margarethe von Trotta készített megrázó filmet. A budaörsi Latinovits színházban jelenleg is játsszák a belőle készült darabot Máté Gábor rendezésében. Érdemes lenne a portál dolgozóival megismertetni ezt a művet…

Régóta vagyok nagy tisztelője Sri Chinmoy-nak – ezt megint csak zenerajongásomnak köszönhetem, hiszen olyanoknak volt spirituális mestere és ihletője, mint John Coltrane, Mahavishnu John McLaughlin vagy Carlos Santana – sokat tanultam tőle a belső békét illetően – nem ártott volna többet is -  Életem Párja természetgyógyászként gyakorta ajánlotta bölcsességeit a hozzá fordulókhoz és különös vizuális meditációkba vezetnek gyermeki egyszerűségű rajzai, festményei. Váratlan meglepetés volt számunkra látni ezeket a sok színű, mozgalmasságukban is harmóniát sugárzó képeket egy budapesti kardiológiai klinikán, mintegy feloldva a betegek, a várakozók fehér köpeny-, fehér fal-félelmeit. „Képzeld el egy könnyek nélküli világ szépségét” – olvashattuk az egyik kép alatt a Mester gyakran idézett gondolatát. Ha körülnézünk egyre békétlenebb külső világunkban, képzeletünk is megfagy, de ha legalább önmagunkkal megbékélünk és lelkünk érzékelői ráállnak az élet szépségeire, azokra a dolgokra, amikért érdemes élni, azokra az emberekre, akikkel jó egy térben és időben élni, már nem vagyunk itt hiába….

01.09.

Milyen jó, hogy már visszavonultam az újságírói pályától és nem kell nekrológokat (sem) írnom. Így az új év elején lenne dolgom bőven. Elment az a Nemecsek, akinek soha nem írták kisbetűvel a nevét, pedig látszólag szerényen meghúzódott sötét szemüvege és dobjai mögött a Mini első nagy formációjában, de ha eljöttek az ő percei, akkor aztán rászabadította a poklot a bőrökre. És elment a Színész, akinél tökéletesebben senki sem tudta adni a fanyar eleganciájú, a zajos világot elnézően lenéző úriembert. Tragikus sors jutott neki: 17 éves volt, amikor hipochondriába beleőrült apja véget vetett az életének, és el kellett temetnie fiát, minden idők egyik legnagyobb vízilabdázóját, a háromszoros olimpiai bajnokot. Még láthattam-hallhattam apját, Tibort, gúnyoros orrhangjával, emlegettük is mostanság, hogy „elmúltak az ünnepek, de nem múlt el a bájgli…”. És sokszor szurkoltam a tv előtt fiának, a balkezes csodának, aki ellen, ha jó napja volt, nem találtak ellenszert a medencében.  Közelről csak egyszer láttam, amikor családjával ebédelt az Eurocenterben. Az idősebb Tibor 52 évet élt, unokája csak 47-et. Ha Miklóst kell felidéznem, akkor két színházi szerep jut eszembe: Az úrhatnám polgár, amikor felsőbbrendűségének teljes tudatában lévő filozófusként oktatja a kőbunkó Mr. Jourdaint. Kettősüket Kállai Ferenccel  maga Moliére is megirigyelhette volna; a másik pedig a Mirandolina, amelyben nőgyűlölő Ripafratta lovagként esik végül áldozatul az ellenállhatatlan és rafinált Udvaros Dorottyának. No és ő hozta a leghitelesebben a rejtői figurát igazi Levinként A három testőr Afrikában filmadaptációjában. Apja a betegség-tudatot nem tudta elviselni, ő pedig fia elvesztését. Pedig még decemberben néztem, hogy mikor lehet jegyet kapni a Hárman a padon előadására, amelyről mindenki áradozott. Erről most már végleg lekéstünk…

Láttunk egy, az 1960-as évek végén játszódó amerikai filmet olyan kedvencekkel, mint Shirley MacLaine, Marcello Mastroianni és Kathy Bates. A romantikus-szatirikus film végén az olasz katolikus férfit és az amerikai zsidó nőt egy rabbi és egy pap együtt adja össze, a két vallás hagyományainak teljes semmibe vételével – ugyanis mindkét „szent ember” hippi. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha mindenki csak tisztelné a saját és mások identitását, de nem válna azok és az ebből fakadó meg nem értés, intolerancia foglyává…

01.11.

Lassan másfél éve lesz, hogy Szüleim örökre elhagyták otthonukat, ahol 50 évet éltek együtt a közös 70-ből. Immár csak egy fura mosolyú plüssmackó, Döme emlékeztet rájuk, meg néhány bútor, köztük egy ágy, amely gyerekkorom óta megvan. Dömével azóta is üdvözöljük egymást, ahogyan azt a Szüleim tették vele, lassan megszokja a magányt, de azért látszik rajta a szomorúság. Édesapám és Édesanyám egyaránt hosszú életet kapott a sorstól, 89, illetve 91 évet, lehet, hogy még mindig élnének, ha lelkiismeretlen háziorvosuk nem tömi őket agyon felesleges gyógyszerekkel. Minden látszat ellenére azért valószínűleg hallgattak rám, amikor utolsó éveikben többször szóvá tettem, hogy talán a gyógyszerek fele is elég lenne. Így is több zsák, nagy részt lejárt orvosságot vittem vissza haláluk után a patikába, csak néhány dobozzal vettünk magunkhoz azokból, amelyekről úgy gondoltuk: még jól jöhetnek nekünk. Így történt, hogy a napokban bontottam fel az utolsót abból a négy doboz altatóból, amit Édesanyám Apám halála után íratott fel. Előzőleg egyszer megkérdezte, hogy szerinte mennyit kellene neki bevennie, hogy örökre elaludjon, de miután közöltem vele, hogy ilyesmiben ne számítson rám és senkire se a családban, nem hozta elő többé a témát. Most, az utolsó doboz felbontásakor villant belém, hogy talán mégsem tett le az öngyilkosságról és be akarta biztosítani magát arra az esetre, ha túl sokáig élne Kenyeres Pajtása nélkül. A sors ebben is kegyes volt hozzá: alig három és fél hónap múlva úgy ment utána, hogy egy esés után kórházba került, a már akkor is alig 38 kilós asszonyból kiment minden erő és átaludta magát a halálba.

01.12.

Amikor az 1980-as években megjelent a videó és a VHS-kazetta, elhatároztam, hogy begyűjtöm a filmtörténet legfontosabb alkotásait. Előzőleg, az ELTE nagyszerű filmklubjában gyakorlatilag végignéztem minden maradandót a Lumiére-filmektől egészen az újhullámokig, Chaplintől Bergmanig, Hitchcock-tól Jancsóig.  A mai napig az igazi mozi szerelmese vagyok. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ha majd megöregszem, nyugdíjas leszek és sok időm lesz, előveszem ezeket a csodálatos alkotásokat. Mostanra jött el ez az idő és mivel napjaink filmjei közül egyre kevesebb a nézhető, különösen azok, amelyeket a tv-ben adnak, elővesszük mesebeli archívumomat, amelyen ugyan gyermekeim mosolyognak – már maga a videó és a VHS is kövületnek számít – és eltöltünk velük egy-egy tartalmas estét. Szerencsére a kazetták többségének nem fogott az idő, a filmeken pedig még annyira sem. Ha belegondolok, hogy Charlie Chaplin csaknem 100 éve, 1928-ban készítette a minap látott Cirkuszt, ezt az egyszerre romantikus, szomorkás és fergeteges poénokkal teli némafilmet, amelyben a gesztusok, tekintetek, testtartások többet mondtak minden szónál…és mégis megérint, meghat és nevettet, mi több, emberségre is tanít. Erre is jó egy bolondos gyűjtő szenvedély…

01.13.

Egy nagypéldányszámú bulvárlap tudósított a szoboravatóról, amelyen én mondtam beszédet. Idézett is tőlem, kár, hogy az idézet köszönőviszonyban sem volt sem az elhangzottakkal, sem az én felfogásommal. Valamikor, anyagi kényszerből, 10 hónapig dolgoztam ennél a lapnál, már akkor is ugyanilyen gátlástalanul hazudtak és hamisítottak. Mégis veszik a lapot 30 éve. Talán ezért is szálltam ki a magyar médiából.

Megnéztünk egy 1970-ben készült, négy epizódból álló magyar tv-filmet, amelynek nemcsak az volt az érdekessége, hogy beidéztek a Pink Floyd Ummagummájából és a Colosseum Valentyne Suite-jéből,  hanem az, hogy olyan sci-fi novellákat dolgoztak fel, amelyek napjaink mesterséges intelligencia-kérdéseit feszegetik. Az egyikben például egy humanoid robotnő olyan tanulékony, hogy ellesi gazdája szexuális hevességét és a végén ölelés címén összeroppantja. A másikban egy fűzfapoéta úgy csinál karriert, hogy megvesz egy „verzifikátort”, amelynek csak a vers címét, témáját, formáját és néhány rímet kell megadni és megírja helyette a költeményt – 70 évvel később már az írók, újságírók féltik megélhetésüket a ChatGPT-től…Az utolsóban pedig már maguk az emberek sem tudják biztosan, hogy ki az ember, vagy ki az android, akiknek a vesztét éppen az okozhatja, ha maguk hoznak létre egy túl tökéletes humanoidot, amelynek érzelmei vannak. Néhány éve még hazugsággal vádolták azt a Szilíciumvölgy-beli fejlesztőt, aki azt állította, hogy a mesterséges intelligencia már érzelmekre képes, de az ellenkezőjét sem bizonyította be senki…

01.16.

A napelempályázat első beadási napján összeomlott az állami informatikai rendszer. Gyakorolnak a választásokra…

Amikor a magyar médiában folyó megállás nélküli, naponta durvuló háborús uszításról és félelemkeltésről olvasok, amelyek egy része nem más, mint egy szövegkörnyezetből önkényesen kiragadott idézet,  (egy másik oka a visszavonulásomnak), mindig eszembe jut a bizonyos körök által emlegetett „háttérhatalmak”. De talán jobb is, ha nem tudjuk, hogy kik ezek, annak azért örülnék, ha egyszer őket halálra rémíteni valaki…

Hírlik, hogy folytatni akarják a Szomszédokat, amely fennállásának 13 éve alatt minden naivsága ellenére egyfajta korképe volt Magyarországnak, de állítólag legfelsőbb szintű politikai döntés kellene hozzá. Nehogy véletlenül megint betöltse azt a szelepet, mint annak idején, és egy szelepnél sosem lehet tudni, hogy a gőzkieresztés helyett nem generál-e még nagyobb gőzt…Amúgy meg mit folytatnának Taki bácsi, Lenke néni, Etus, Virág doktor, Böhm bácsi és Kutya úr, Sümeghy Oszkár és Lillácska, vagy éppen Dénes bácsi és Oli úr nélkül?

01.18.

A minap a Műcsarnokban összefutottunk kiváló színészünkkel, akinek neve összeforrt Örkény István munkásságával. Néhány éve az Óbudai Társaskörben tartott egy remek előadást az egypercesekből és rögtön eszembe jutottak olyan klasszikusok, mint a „magyarni” szó nemzetközivé válása, természetesen a „hozott szalonnából egérírtást vállal doktor Varsányiné”. Tegnap óta egy újabb egyperces jár az eszemben, ebből idéznék néhány sort:

"– Kezét csókolom. Lehet itt felfújható gumimatracot bérelni?

– Mit mond?

– Rossz helyen járok? Pedig azt mondták, hogy ebben a zöld bódéban van a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata.

– Ez itt a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata. De mi csak nyugszékeket, vízisít és felfújható gumimatracot adunk bérbe.

– Nagyszerű. Nekünk két gumimatracra lenne szükségünk.

– Egy szavát sem értem. Sprechen Sie deutsch? "

Kezdem magamat úgy érezni, mint Örkény kabinosa. Próbálok néhány tárgyat eladni, már a hirdetésbe beleírom, hogy futárszolgálattal és bankszámla-kérelemmel kíméljenek meg, erre minden másfeledik potenciális vevő ezt a megoldást kínálja, és ha emlékeztetem a hirdetésben foglaltakra, újra megismétli. Szerencsére általában előbb feladják, mint az akadékoskodó strandvendég…

Fotó: Benke Rita

01.02.

Lehet hit nélkül élni, de nem érdemes – teljes mértékben egyetértek ezzel. Csakhogy hit sokféle van és nem kell, hogy feltétlenül Istenhez kötődjön. Az Újév első revelációja számomra az volt, hogy végre kaptam egy kulcsot „istentelenségemhez”. Ez pedig egy prédikációban elhangzott mondat volt: „Kétezer évvel ezelőtt Isten belépett a történelembe.” Mint történész, ezt a gondolatot nem tudom értelmezni, annak ellenére, hogy nem vitatom Jézus Krisztus létezését, számos tanítását minden ember számára követendőnek vagy legalábbis megfontolandónak tartom. Isten történelem-alakító szerepét pedig már azért sem tudom elfogadni, mert ennek semmi nyoma nincs, és valószínűleg nem is lesz, hiszen, ha valóban igazságos, ahogy tanítják, akkor sok minden meg sem történhetett volna az emberiséggel, vagy pedig a bűnösök valóban elnyerték volna méltó büntetésüket. Aztán a másik kérdés: az emberiség története mai tudásunk szerint 300 ezer éves, bár lehet, hogy ennél is több, Isten viszont állítólag az idők kezdete óta létezik, sőt, ő maga az idő. Akkor mire várt 298 ezer évig? Mindenesetre köszönet Z. atyának, legalább egy kérdéssel kevesebb foglalkoztat hátralévő éveimben.

Amikor meglátok egy fotót egy rég nem látott barátról, ismerősről, mindig megdöbbenek, hogy mennyire megöregedett. Aztán benézek a tükörbe, ahol saját apámat látom, és ránézek a kezemre. Kezdek úgy járni, mint Antoine, amikor rájön, hogy nemcsak Désiré öregedett meg az elszállt és a sok-sok év múlva visszatérő Alizra várva, hanem ő maga is.

Újév napján a köztv leadta A Noszty fiú esete Tóth Marival klasszikus, 1960-as feldolgozását. Mint Mikszáth számos műve, ez is erősen áthallásos, hiszen az urambátyámos világ, amelyben a legnagyobb gazembereket is kimossák, ha az ő kutyájuk kölyke, a regény megjelenése óta eltelt 115 évben  sem tűnt el.  De lehet, hogy azt üzenik vele, hogy jöhetnek időnként ilyen kellemetlen pofonok, de azért „elég nagy a világ, van még elég hozomány”, tehát minden marad a régiben és akinek ez nem tetszik, mehet az országból, ahová akar. Mindezt egy olyan napon, amikor sok helyütt felcsendül a Himnusz mellett a Szózat is, amely a lelkünkre köti: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. Persze azóta jól tudjuk, hogy Vörösmarty nagyot tévedett, mert a hazaszeretet, mint minden más szeretet is, csak akkor ér valamit, ha nem csupán egyirányú….

01.03.

„Valaki megőrült az Űrben,

Valamely Nap járja bolondját.

Valaki mindent összezavart

S üstökösök jövését mondják”

-írta Ady Endre 1910-ben A csodák esztendeje című versében.

Kedvenc (?) szupermarketünkben már 1400 forint egy kiló cukkini, a fél kiló termesztett csiperke gomba 900 forint, félzsíros túróból negyedkiló 44%-os árengedménnyel 500 forint, 10 dkg sonka 520 forint, a 450 grammos magyar tejföl 700 forint. A mag nélküli szőlőt most már Indiából hozzák, nem Olaszországból és 400 forinttal drágábban. Az egyik hűtőpult tele szilveszterre szánt több kilós virslicsomagokkal, az egyik polc tele pezsgővel, pedig az ünnep előtt 400 forinttal olcsóbbért adták. „Rezsicsökkentés” – jegyzi meg az egyik vevő. Hát igen, hogy mi tartozik a rezsihez, csak könyvelés és statisztika kérdése.

Mindeközben – olvasom – néhány kiváltságos vigalmi negyeddé alakította szilveszter éjszakáján az Operaház tetejét. Jó, hogy nem akartak a tető peremén egyensúlyozni, mint a hajdani léha orosz nemesifjak. De azért a Fantom feljöhetett volna értük….

01.06.

Napról napra olvasunk újabb híreket arról, hogy miként butítják tovább az országot, és hogy mennyire hódít az igénytelenség a kultúrában. Ehhez képest Budapest színházaiban valamire való előadásra hónapokra előre lehet jegyet kapni, és a színházak tele vannak fiatalokkal. És ugyanezt tapasztaljuk a múzeumokban is. Nincsen tehát minden veszve, ez az ország átélt már rosszabb időszakokat is.

De vajon hogyan lehetséges, hogy lehívok egy olasz lapot, és annak a sarkában – ugyanúgy, mint a youtube-on, témától függetlenül – megjelenik az a videó, amely azt állítja, hogy a magyar baloldal nem akarja, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket? Az csupán apró nüansz, hogy éppen e hirdetés megrendelői nem kíváncsiak ránk, csak úgy tesznek és azt hiszik, hogy a magyar emberek ezt nem veszik észre. Sok esetben sajnos jól hiszik.

Lassan krónikussá váló álmatlanságom eredménye: elértem a gyémánt nagymesteri fokozatot a Klondike játékban. Van-e ezek után tovább?

01.08.

Rövid időn belül kétszer is meglebegtette előttünk a média a nemzeti mézesmadzagot. Az első esetben egy vatikáni turisztikai magazint néztek hitelt érdemlő forrásnak, mely szerint hazánk szülötte a pápai trón legesélyesebb várományosa, holott még ez a lap is csupán az ABC-sorrend szerint sorolta fel a „papabiléket”. Aztán egy kicsit komolyabbnak tekintett lap arról elmélkedett, hogy az Európa Tanács más tisztségre pályázó elnöke helyét örökös miniszterelnökünk venné át, hiszen éppen akkor kerülne ránk a sor az EU soros elnökségében. Persze, ha végigolvassuk a cikket, kiderül, hogy ez legfeljebb egy „ügyvezetői” elnökség lenne, mert a 27-eknek kell megválasztani az igazi elnököt, és nem valószínű, hogy a Brüsszel bevételéről álmodozó utcai harcos lenne az első számú jelöltjük. Előbb válik valóra ama bizonyos agyaras éhes erdei vad álma a frissen lehullott makkról…Én könnyen beszélek, mert már gimnazista koromban történelemtanárom, az áldott emlékű Farkas Ferenc tanár úr felhívta a figyelmemet a forráskritika fontosságára. Ezt csak tovább erősítették bennem az egyetemen a történelem szakon, valamint a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztőségében.

Megnéztünk egy régi Belmondo-filmet, az Egy válás meglepetéseit, amely a francia forradalom idején játszódik. Réges-régen láttam már, jobbra emlékeztem, elég nagy blődli, Bébellel azért el lehet adni. Ellenben remekül mutatja be, hogy forradalom, köztársaság ide, monarchia, nemesség oda, sans-culotte-ok és huhogók amoda, senkit nem érdekel semmi más, csak a hatalom…

Január 2-től megindult hivatalosan az üvegváltás. Egy héttel később boltunkban kiírták: „Üzemen kívül”. Ügyes...

Három napon belül két focilegenda ment el: Mario Jorge Lobo Zagallo, az 1958-as brazil világbajnok csapat balszélsője, utolsó még életben lévő tagja, aki 1970-ben minden idők legszebben játszó aranymezeseivel nyerte el végleg a Rimet Kupát és Franz Beckenbauer, a futballtörténelem legnagyszerűbb irányító söprögetője, aki a nyugatnémet válogatottal és a Bayern Münchennel mindent megnyert, amit lehetett. Ketten abból a korból, amikor a foci még nemes játék volt. Mindketten megvoltak gombfociban, de a Császárt még sokszor láttam a pályán, egyszer még élőben is, a Népstadionban, egy Újpest-Bayern BEK-meccsen. Tavaly egy hasonló kaliberű világklasszist, Sir Bobby Charltont vesztettük el. Lassan mi is utánuk megyünk és akkor ki emlékszik majd ezekre a vérbeli úriemberekre napjaink felturbózott gladiátorai között?

…