10.10.
Konteós haverom 500 ezer pakisztáni vendégmunkást vizionál az akkumálatorgyárakba, valamint egekbe emelt minimálbért. Ez utóbbi kapcsán viszont támadt egy ötlete. Legyen minden miniszter és parlamenti képviselő minimálbérre bejelentett kisvállalkozó, az utóbbiakra vonatkozó adózási szabályok szigorú betartásával. Szja, nyugdíj-, egészségügyi és szociális hozzájárulás, iparűzési adó, továbbá korlátozzák, ahogyan a kisvállalkozóknál, a kiadások leírhatóságát a telefontól a gépkocsi-használatig, és kötelezzék őket arra, hogy minden útjukról, legyen az személyautóval, vonattal, repülőgéppel, hajóval, állítsanak ki kiküldetési rendelvényt, a megtett úttal, annak idejével és költségével. És a legkisebb bevételüket és kiadásukat is számlával kelljen igazolni. Mindjárt csökkenne a költségvetési hiány…
Közben a szomszédos szupermarketben már 800 forint egy jégsaláta, egy ezres a Conference körte, míg egy 300 grammos koktélparadicsom a hét elején 1100, a hét második felében pedig már 1300. Igaz, egyik sem magyar termék.
10.11.
Hol van most Isten? - teszi fel a kérdést valaki Ukrajna és Izrael láttán. Boldogok a hitetlenek, mert nincsen hiányérzetük.
10.13.
Kirúgták a KSH osztályvezetőjét, aki 27 éve mérte Magyarország GDP-jét, mert azt találta közölni, hogy Románia megelőzte szép hazánkat. Lásd még a meteorológusokat, akiket azért rúgtak ki, mert vihart mondtak augusztus 20-ra, a tűzijáték idejére, és nem jött be, vagy amikor néhány éve a KSH-nak megtiltották, hogy a szegénységi adatokat közzé tegyék. Még jó, hogy nem dobták le az osztályvezetőt a Vár legmagasabb fokáról, ahogyan azt régen a rossz hír hozóival tették.
Azt hiszem, végleg megöregedtem. Olvasom, hogy A., a még szinte tinédzser bálvány kétszer megtöltené a Puskás Arénát, és a jegyigények alapján még három koncertje is telt házas lenne ugyanott. Rákerestem néhány dalára és egyiket sem tudtam végighallgatni…nem baj, megvannak nekem a több évtizedes zenei útitársaim, akik elkísérnek életem végéig…
Olvasom a legújabb sikertörténetet: január óta felére csökkent a forint inflációja. Akkor azt mondják meg, hogy mitől mennek felfelé azóta is az élelmiszerárak? Mondják meg, ne magyarázzák, magyarázni én is tudom, mint Kohn a marxizmust.
01.15.
Rózsa Sándor-élőképpel riogatták a magyar szurkolók a szerbek a Puskás Stadionban. Valaki a főközösségin emlékeztetett rá, hogy az illető közönséges útonálló és rablógyilkos volt. Az egyszerű nép mégis mítoszt csinál belőlük világszerte, Rinaldo Rinaldinitól Ned Kelly-ig és Jesse James-ig. A mi betyárunk, mint nemzeti hős és hivatkozási alap? Ő legalább nem mutatta magát másnak, mint ami volt.
Nem vagyok a fogadalmak embere, de úgy döntöttem: amíg a főlottóizgatóság a holdudvar kegyenceit támogatja súlyos tízmilliókkal, nem azokat, akik valóban rászorulnának, nem veszek semmilyen sorsjegyet. És közben havonta befizetem azt a csekket, amit a gyermekkórház, vagy a mentősök küldenek. Talán el is jut hozzájuk.
Továbbá, amíg a nemzeti rockzenekar dalát egyfajta második himnuszként éneklik a magyar stadionokban, nem teszem be a lábam hazai válogatott meccsre. Jut eszembe, a magyar nemzeti csapat olasz szövetségi kapitánya érdemei elismeréséül (minden tisztelet az övé) megkapta a magyar állampolgárságot. Szívesen átvenném az ő olasz illetőségét.
10.17.
Már azt hittük Szlovákia után, hogy nem érvényes többé vagy csak enyhébb formában a maledictio orbaniensis. Szerencsére Lengyelország helyreállította hitünket.
A legújabbnál is újabb sikertörténet. A magyar családoknak átlagosan 13 millió forint megtakarítása van. Ebben is ugyanaz a kommunikációs csapda, mint az átlagjövedelemnél. Az összeg baromira jól hangzik, és az emberek többsége nem figyel az átlag szóra és bele sem gondol, hogy ebben benne vannak a milliárdosok „megspórolt pénzei” és azok is, akik egyik napról a másikra élnek. Bár lehet, hogy ez utóbbiakat eleve kihagyják, hogy ne rontsák az összképet. Mert mint tudjuk, akinek semmije sincsen, az annyit is ér.
Ha van magyar nemzeti sport, akkor az a hülyének nézés az élet valamennyi területén. Február óta kínlódom az új tv-s szolgáltatómmal, az utóbbi hetekben már naponta többször kell újraindítani a tv-t, mert lefagy, legtöbbször meg tudom csinálni házilag az általuk javasolt áramtalanítós módszerrel, de van, amikor kénytelen vagyok felhívni őket, hogy távbütyköljenek, vagy jöjjenek ki. Ha egy élő ügyfelessel beszélek, 8 hónapja minden alkalommal elmondják, hogy tesztelés alatt van egy szoftver, ami kiküszöböli ezeket a hibákat. Nem vagyok informatikus, de azt tudom, hogy milyen sebességgel fejlődik e terület, és ha tényleg igaz, akkor az a szegény szoftver már rég elavult, mire vége a tesztelésnek. Pedig egyszer már kicserélték a modememet és a set-boxot is. Egyszerűen szar a rendszer, de meg akarják magyarázni, hátha beveszem. Mint mindent ebben az országban.
10.18.
Csengetnek a kaputelefonon, nem várunk senkit. Kellemes fiatal női hang, mond egy nevet és hozzáteszi, még nem találkoztunk, de "ők" sok mindenkivel elbeszélgetnek arról, hogyan képzelik a jövőt. Mondom erre neki, hogy nekem ugyan van egy jövőképem, de az csak ránk tartozik. A hölgy ezt elfogadja, majd így folytatja: másokat is szívesen megkérdeznénk, esetleg beengedne a lépcsőházba? Engedje, akinek adatbázisba illő jövőképe van.
10.21.
Meghalt Sir Bobby Charlton, a futball igazi úriembere. Egyike azoknak az interjúalanyaimnak, akikre a legbüszkébb vagyok. Abban a Manchester Unitedben játszott, amelynek 3 aranylabdása volt és akkor nem úgy vásárolták őket össze ás nem is a játékosok marketingértékét nézték. A másik kettő Dennis Law és a bolond zseni, George Best volt. Sir Bobby 1991-ben már mint csapatvezető jött Magyarországra a MU-val, és nem ő volt a sztár, hanem egy újabb nem teljesen normális figura, Eric Cantona. Mindenki őrá volt kíváncsi, ezért mi nyugodtan beszélgethettünk az öreg gentlemannel. Amúgy azon a napon életem egyik nagy lehetőségét hagytam ki, mert meg sem próbáltam megközelíteni a csapatban egy 18 éves fiatalembert, akiről már akkor is csodákat regéltek és később dicsekedhettem volna azzal, hogy én már akkor meginterjúvoltam. A fiút Ryan Giggs-nek hívták.
10.23.
1956. október 23-ról nincsenek emlékeim, mert csecsemő voltam. 1989. október 23-ról csak halvány tv-s emlékeim vannak, mert részeg voltam, de az egész olyan nyomasztónak tűnt. 2006. október 23-ról csak arra emlékszem, hogy alig tudtunk a Déli-pályaudvarról taxival hazaérni Óbudára. Számomra október 23 nem ünnep, nem gyásznap, és már munkaszüneti nap sem, hiszen befejeztem az aktív munkát.
