09.10.

Illatos, zamatos ősi gyümölcsünk a körte. Édesapám különösen szerette, Nagyfiam szintén, bár ő még akkor, amikor kőkemény. Piacunkon is számos fajtája dívik az Alexandertől a „csúnya, de finomig”. Biokertész Sógoromnak legalább tucatnyi fajtája van, a belőlük készült pálinkákról nem is szólva. Erre mit látok ma a szupermarketben? Valami zöldes-barnás formátlan akármit, körte címén, származási helye Szaúd-Arábia. Ha ezt a szép emlékű Torgyán doktor megérhette volna…

Nemcsak szuverének, akarom mondani szuterének vagyunk, hanem még gazdasági modellünk is semleges lesz, mint azt a kötcsei csodamondótól tudjuk. A nemzetközi pénzpiac azonnal nemtelen módon reagált e zseniális gondolatra: egy nap alatt 5 forintot romlott a hazai euró-árfolyam.

09.11.

Trump Orbán Viktort is említve győzött az elnökjelölti vitán - írja az egyik magyar portál, hozzátéve, hogy nemcsak K.Harrisszel, hanem a két elfogult moderátorral is meg kellett küzdenie. Erre szokták mondani, hogy a tények nem zavarják őket....

A bosnyákok elleni hazai 0-0 után szakértőink keserves erőfeszítésekkel keresik a pozitívumokat. Kétségtelen, nem kaptunk gólt, bár erre is volt esély az utolsó percekben. Igaz, legalább valóban küzdöttek, mint az a viccbeli oroszlán. Ami a tény, hogy két forduló után az utolsó helyen állunk a Nemzetek Ligája csoportkörben, 0-5-ös gólkülönséggel, és valószínűleg ez nem nagyon fog javulni a következő, hollandok elleni meccsel sem…

A vezérlő politikája legnagyobb erényének a hűséget tartja, miként Bástya elvtárs a szerénységet. De említhetném a nagy francia államférfit, Talleyrand-t is, aki valamennyi gazdáját elárulta, élete alkonyán még a hazához való hűségről tartott előadását egy neves tiszti iskolán. Meggyőződése volt, hogy egész életében a haza érdekét tartotta szem előtt. Ilyen alapon a vezérlő is lehet hűséges, saját egójához, a hatalomhoz, valamint ideig-óráig azokhoz, akik feltétel nélkül kiszolgálják őt. Kérdés, hogy ez utóbbiak meddig lesznek hozzá hűségesek.

Közben az egyik főtanácsadó egy BBC-nek adott interjúban kifejtette, hogy a magyar kormány a történelem jó oldalán áll. Ebben volt már részünk az elmúlt évszázadban, és az akkori kormányok is úgy érezték, hogy a történelem jó oldalán álltak. Aztán az idő gyorsan választ adott nekik és nekünk, hogy a fal adta a másikat.

09.13.

Az illető szerint elefánt van a szobában, beszélni kellene róla. Lehet, hogy eddig nem volt tükre a szobájában?

Legjobb amerikai tanítványa jól megtanulta a leckét: miután a kismaccsa sem volt meg Kamala ellen, közölte, hogy nem lesz több vita, mert csak akkor vállalkozna ilyesmire, ha előzőt elvesztette volna, mivel azonban megnyerte, nincs szüksége több megmérettetésre. Ez tanítómesterének 18 évig bejött, de vajon ki tudja-e a kerülni az Európa-parlamenti összecsapást?

Egybehangzó források szerint novemberben nem lesz nyugdíjemelés, sőt, nyugdíjprémium sem, tekintettel arra, hogy a forint inflációja a tervezettnél jóval alacsonyabbra sikerült. A hivatalosan hamisított statisztikák is ezt mondják. Jó nagy bajban lehet a gazdaság, ha már a nyugdíjasokat sem tudják megvenni, akik pedig a rendszer egyik fontos támaszát jelentették.

És ahogy elnézem, a hivatalosan hamisított statisztikák is előbb-utóbb kénytelenek szembenézni saját manipulációikkal. A legújabb szerint a munkavállalók háromnegyede nem keresi meg az átlagbért. Minden józanul gondolkodó ember eddig is tudta,  hogyan jön ki a bruttó félmillió feletti átlagbér, de most ezt illetékes helyről is elismerték. Fogunk mi még ott sírni, ahol senki sem lát…

Állítólagos erekciós problémáimra kínál megoldást egy kéretlen hirdető, 2025-ös keltezésű e-mailekkel. Vajon honnan tudja, hogy jövőre hogy állok majd e téren, amikor én magam sem tudom?

09.07.

Tények röviden a Spiler tv-n, a francia-olasz meccs szünetében. Előtte felszólítják a nézőket, hogy a következő képek a nyugalom megzavarására alkalmasak. És megjelenik a vezérlő. Erről egy ősi vicc jut eszembe: Brezsnyev horgászik a Moszkva-folyóban és kifogja az aranyhalat. A hal persze könyörög az életért, és három kívánság teljesítését ígéri. Leonyid Iljics megkönyörül rajta, visszadobja. Másnap felébred, nyújtózkodik, és azt mondja, de meginnék egy szto grammát. Nyílik az ajtó, és belibeg egy gyönyörű nő egy szál mosolyban a jeges vodkával. Brezsnyev felhajtja, végignézi a nőt, és felsóhajt: de mesés ez a nő, de hát én már egy öregember vagyok, ide pedig egy jó nagy kemény… kellene. Nyílik az ajtó és belép Erich Honecker.

Még mindig a vezérlő, akiből újfent kitört a futballista véna, és egész pályás letámadást hirdet. Hogy ki ellen, majd még kitalálja. A potenciális ellenségeknek javasoljuk, forduljanak bizalommal Arrigo Sacchihoz vagy Fabio Capellóhoz, akik a Milan tökéletesen működő zónázásával csírájában tudták elfolytatni az ilyen akciókat.

Déli hiradó. Megtudhatjuk, hogy a piros ruhás Adának már 5000 követője van a közösségi médiában, ezért most már teljesülhet a vágya, és ruhát válthat. Mint megtudhattuk, Ada egy egész nőalakos mesterséges intelligencia, a Delta műsorvezetője. Mit mondjak, szép kis pofija van, de azért nem cserélném el a búgó hangú Kudlikra, akinek ugyan a kőkeményre belőtt haja sosem tetszett. Őt volt szerencsém látni egy tengerentúli kommunista fesztiválon az óceán partján, még mielőtt a sminkes és a fodrász kezelésbe vette volna szereplése előtt, nem is hasonlított önmagára, csak a hangjáról lehetett felismerni. No mindegy, most már egy Miss Ai-nak (lásd még minő guminő) vannak rajongói, lehet, hogy lassan mi emberek, kimegyünk a divatból?

Ada után jön a másik előre betáplált robot, Fuccálpeti, aki felhívja a nemzeti érzelmű szurkolókat a válogatott meccs színhelyén tartózkodó konzulokra, forduljanak hozzájuk bizalommal. Nyilván a kábrigádtagok egyike sem visz magával elegendő pénzt az óvadékra. F. szavai monotonul, szaggatottan hangzanak, mint ahogyan a Boris Karloff beszél a klasszikus filmben. Lehet, hogy mégis inkább Adát választom?

„Könnyű a fotelből kijelenteni, hogy milyen drágaság van” – mondja nekem egy idősebb, piacra is jól öltözötten jött hölgy, miközben kedvenc zöldségesünk amúgy egész korrekt árai kapcsán szóba kerül az általános drágulás. Igen, kezitcsókolom, a fotelből sok mindent könnyű kijelenteni. Azt is, hogy minden magyar családnak közel 30 milliós megtakarítása van. Mert ő biztosan nem jár kétnaponta a piacra és az élelmiszerboltba.

09.08.

Manapság egyre több a tűz – az elmúlt napokban Óbudán szinte egyfolytában hallottuk a tűzoltókat, mentőket. Mint kiderült, a hét végén egy rózsadombi autótelepen 9 kocsi vált a tűz martalékává, közben az Árpád híd budai hídfőjénél kiég egy kocsi, majd még egy Fehérvári úti üzletben 8 gázpalacktól csapnak magasra a lángok. Nem sok ez egy kicsit? Tetejében leég a miskolci tavasbarlang, amely egyszerre turista látványosság és gyógyító intézmény is. Nem valami magasabb megrendelésű gyújtogató brigád tevékenykedik egy üzleti leszámolásban, esetleg egy pénzmosással egybekötött biztosítási csalásban?

Ledarálta a Nationalelf nemzeti 11-ünket, sok múlott égi patrónusainkon, hogy nem kaptuk egy tízest. Miközben mi bőszen alibiztünk csapatjáték címén.  Jobb lenne, ha élfocistáink visszatérnének snóblira, vagy az ultira, 10 filléres alapon. Igaz, ez utóbbihoz már némi ész is kellene, de ha ebből kellene megélniük, biztosan meg is jönne hozzá az eszük.

Jövőre békekölcsönvetésünk lesz, akárki meglátja. Hogy miként szűnik meg a háborús vészhelyzet, majd kitalálják, elvégre az első számú kiválóan tudja menedzselni háború és béke kérdését. Kutuzov gyenge dilettáns volt hozzá képest, amúgy is miként tudott volna átlátni a szitán fél szemmel. A pénzügyi egyensúly érdekében pedig javasoljuk, hogy az elsőszámú családja és udvartartása jegyezze békekölcsönként vagyonának 95%-át.

09.09.

Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie" – mondja az egyik fő tanácsadó. Ennek ugyan az égvilágon semmi értelme, de a lényeg, hogy a köznép ne is értse, hanem higgye azt, hogy ez valami szakzsargon, ami a felkentek rátermettségét bizonyítja.

„Bekövetkezett az idő, amikor isten világának el kell pusztulnia….Ez persze isten akarata, a világot nem mit teremtettük, de azért mégis kár! Ha csak egyetlen fa kiszárad, vagy mondjuk egyetlen tehén elhullik, az is sajnálkozást kelt bennünk, hát akkor, mondd, jó ember, mit érezzünk, mikor látjuk, hogy az egész világ elpusztul?...A nap, a mennybolt, az erdők, a folyók, a rétek – hisz isten mindezeket azért teremtette, hogy egymás javára szolgáljanak. Mindegyiknek megvan a maga rendeltetése, a maga helye. És most mindnek, az egész világnak el kell pusztulnia” – írta Anton Csehov 1887-ben A tilinkó című novellájában.

A szürkének még annál is több árnyalata borította be egünket, a felhőkben mozdulatlannak tűnő hurrikántölcsérek, kisebb-nagyobb halak sodródtak meg egy nagy, megszegetlen kenyér. Aztán a formák megnyúltak, eltűntek és egy lassú eső indult el, megtöltve a teret az égi vizek felszabadító illatával.

Több mint másfél évtized után újra megnéztük Godfrey Reggio apokaliptikus filmkölteményét, a Koyaanisqatsit, Philip Glass hideglelősen igaz zenéjével. Annak idején Életem, Beke Ritamegfestette a vég utáni lényeket – most is itt van a kép felettünk a dolgozószobánkban – és portrét készített a Magyarországra látogató mesterrel is, akivel a Leonard Cohen verseire írt darabjának bemutatója előtt találkoztunk, én pedig egy meditációs versben éltem tovább az élményt. A minap, miközben régi VSH-kazettáim között válogattam, belenéztem az egyikbe és Életem rögtön kiszúrta a Koyaanisqatsi befejező képsorát, az égő, semmibe keringő űrhajót, amelynek nem adatik meg az újjászületés úgy, mint a 2001: Űrodüsszeia fényfolyosón áthatoló utolsó túlélő asztronautának. Rögtön műsorra is tűztük másnap estére, kezünk összekulcsolásával enyhítve szívverésünket. Reggio és Glass már 40 évvel ezelőtt vádiratot készített a természet pusztításáról, a mindent elsöprő iparosodásról (beleértve a fegyverkezést – a fentről matchboxoknak látszó színes autók végtelen sorát váratlanul váltja fel tankok és harckocsik végtelen sora), a megalomán építkezésekről, az emberi élet józan ésszel már követhetetlen felgyorsulásáról, a szalagmunkán hajszoltakról, amelyet Chaplin már 50 évvel korábban pellengérre állított a Modern időkben – a sors fintora, hogy a kazettán a Koyaanisqatsi előtt éppen a Modern idők látható - a végtelen elidegenedésről, amelyhez képest Bergman, Fassbinder és Antonioni történetei könnyed komédiák. Pedig még csak akkoriban, az 1980-as évek első felében kezdtek széles körben elterjedni a személyi számítógépek – az már csak városi legenda, hogy Bill Gates állítólag kijelentette: mindenkinek elég lesz 640 KB memória – és még másfél évtized kellett az internet diadalához, a globális és korlátlan kommunikáció megszületéséhez, amely összességében nem hozta közelebb egymáshoz az embereket, ellenben tovább súlyosbította a világban uralkodó értékválságot. Jellemző, hogy csupán a film felénél látunk jól kivehető, a kamerával szembenéző emberi arcokat, igaz, a leghosszabban egy harci pilóta tekintetét pásztázzák, majd a vége felé, amikor szemünk, fülünk, agyunk egy lélegzetvételnyi szünethez jut a pokoli száguldástól, újra szembe nézhetünk néhány, vélhetően szegény sorsú emberrel, akikből azonban még nem veszett ki a másik iránti együttérzés. A New York-i felhőkarcolókra vetülő árnyak láttán pedig nem tudtunk nem gondolni 9/11-re.

A film befejezésekor nemcsak a mélytorkú, fenyegető mantra tér vissza, hanem azok a bábú vagy űrlény (?) szerű barlangrajzok is, amelyeket az első képsorban látunk. Ha minden szó, kép, elrettentés hiábavaló, visszatérünk oda, ahová eleink és kezdhetjük elölről felépíteni a civilizációnkat. A kérdés csak, hogy kikkel és miből. A bemutató óta eltelt 42 alatt sem tanultunk semmiből, pedig volt tananyag bőven a dél-ázsiai cunamitól a covidon át a már a mérsékelt égövön is egyre elviselhetetlenebb hőségig és aszályokig. A csodára várunk vagy abban bízunk, hogy ha megúsztunk több 10 ezer évet, minket már semmi baj nem érhet?