Már boldog római francia iskolás koromban megismerkedtem a „nagy évszázaddal” (Le grand siécle), XIII. és XIV. Lajos korával, amely ugyan egyfelől véres kül- és belháborúk sora volt (hugenották, a nemesi Fronde), másfelől viszont a francia szellemi élet igazi aranykora volt. Máig emlékszem, hogy francia irodalomórán mekkora élvezettel játszottunk jeleneteket Moliére Scapin furfangjaiból és a Fösvényből, olvastuk La Fontaine meséit, és jókat szórakoztunk La Bruyére Karakterein, amelynek forrásai ugyanúgy az ókori görögségben gyökereztek, mint az állatmesék. A 17. század francia moralistáihoz később is nagy barátság fűzött, az ELTE bölcsészkarának francia nyelv és irodalom szakán eltöltött évek e téren sem múltak el nyomtalanul. Descartes és Pascal a szívemből szólnak a szabad gondolkodásról, mint legfontosabb emberi tevékenységről szóló szavaikkal. Az elmúlt hetekben pedig újra a kezembe került egy másik kedvencem, François de La Rochefoucauld Maximák című gyűjteménye, amelyet ezúttal egy 1994-ben párizsi kiadású zsebkönyvből olvastam újra.
A kalandos életű, többszörösen kegyvesztett, de a legfelsőbb körökben is jártas, nemesi szeretőket tartó herceg 1659-ben megjelent, előbb betiltott, majd újra, különböző összeállításokban kiadott aforizma-gyűjtemény ékes bizonysága annak, hogy bizony, mi emberek, a legfényesebb aranykorban is gyarlók vagyunk a magánéletben és a társadalomban egyaránt. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy e több mint 350 évvel ezelőtt megjelent megállapításokban magunkra, környezetünkre, vagy akár politikai viszonyainkra, vezetőinkre és környezetünkre ismerjünk.
A Maximák sajátossága, hogy összességükben nincsenek tematika szerint rendszerezve, így ezt a módszert követem, amikor idézek belőlük saját fordításomban, önmagam és olvasóim okulására. Felesleges bármilyen kommentárt fűzni hozzájuk.
„Az önimádat a hízelgők legnagyobbika”
„A hízelgés olyan hamis pénz, amelynek csak hiúságunk előtt van értéke”
„Mindig szeretjük azokat, akik csodálnak minket, de nem mindig szeretjük azokat, akiket csodálunk.”
„Dicsérni a hercegeknek olyan tulajdonságait, amelyekkel nem rendelkeznek annyi, mint büntetlenül szidalmazni őket”
„Sem a nappal, sem a halállal nem vagyunk képesek hosszan szembenézni”
„Valamennyiünkben elég erő van ahhoz, hogy elviseljük mások bajait”
„A rossz, amit teszünk, sokkal kevesebb üldöztetést és gyűlöletet von magunkra, mint a jó tulajdonságaink.”
„Az irigység kibékíthetetlenebb a gyűlöletnél”.
„A közepes szellemek elítélnek mindent, ami túllép rajtuk”
„Az igazság nem tesz annyi jót a világnak, mint amennyi rosszat annak látszatai.”
„Gyakran szégyellnénk legjobb cselekedeteinket, ha a világ tudná, hogy milyen szándékok állnak mögöttük.”
„Egy embert nem kiváló tulajdonságai alapján kell megítélni, hanem aszerint, hogy mire használja őket.”
„Akik túl sokat szorgoskodnak a kis dolgok véghezvitelében, legtöbbször képtelenek nagy dolgokra”.
„A szerelem, akárcsak a tűz, nem létezhet állandó mozgás nélkül: megszűnik élni, amint elmúlik belőle a remény, vagy a félelem.”
„A barátságban, akárcsak a szerelemben, néha boldogabbá tesznek azok a dolgok, amelyekről nem tudunk, mint azok, amelyekről tudunk.”
„Az öregek szeretnek jó tanácsokat adni, így vigasztalják magukat, hogy már nem tudnak rossz példát mutatni.”
„Minden életkorba újoncként érkezünk, és az eltelt évek ellenére tapasztalatlanul”
„Annyira megszoktuk, hogy másnak mutatjuk magunkat, hogy a végén már önmagunk álcái leszünk.”
„Akiben nincs őrület, nem olyan bölcs, mint amilyennek hiszi magát”
„Az ifjúság állandó részegség: ez az ész láza”
„Vannak olyan gonoszok, akik kevésbé lennének veszélyesek, ha nem lenne bennük némi jóság”
„Vannak olyan őrületek, amelyeket úgy kapunk el, mint a fertőző betegségeket.”
„A nevetségesség jobban megszégyenít, mint maga a szégyen”
„Csak a kis hibáinkat ismerjük el, hogy meggyőzhessük magunkat: nincsenek nagy hibáink.”
„Egy ember, akinek senki nem tetszik, sokkal boldogtalanabb, mint az aki nem tetszik senkinek”.
„Néha jobban tudunk bosszút állni ellenségeinken azzal, hogy jó teszünk velünk, mintha rosszat tennénk.”
„Isten, hogy megbüntesse az embert az eredendő bűne miatt, megengedte neki, hogy istent csináljon saját önimádatából, hogy aztán élete minden cselekedetében ez nyomassza.”
„Félünk mindentől, mint afféle halandók, és közben mindenre vágyunk, mintha halhatatlanok lennénk.”
„Nem szabad felháborodni azon, ha mások elrejtenek előlünk igazságokat, mivel mi magunk is gyakran elrejtjük azokat saját magunk elől”.
„Szeretünk leleplezni másokat, de nem szeretjük, ha bennünket lepleznek le”.
„A királyok úgy bánnak az emberekkel, mint a pénzzel: ők mondják meg, mennyit érnek, és kénytelenek vagyunk elfogadni ezt az értéket, nem a valódit.”
„Amikor az ember nem talál önmagában megnyugvást, felesleges másutt keresnie”.
„Vannak szép dolgok, amelyek jobban ragyognak, ha befejezetlenek, mint akkor, amikor túlságosan is tökéletesek lesznek.”
„A fényűző temetések inkább szólnak az élők hiúságának, mint a holtak tiszteletének”
„Nem kérkedhetünk bátorságunkkal, ha még soha nem voltunk veszélyben.”
„Az, amit a világ erénynek nevez, nem más, mint a szenvedélyeink által alkotott kísértet, amelynek tisztességes nevet adunk, hogy aztán a nevében bármit büntetlenül elkövethessünk.”
„Hogy is lehetne válaszolni arra a kérdésre, hogy mit várunk a jövőtől, amikor azt sem tudjuk, hogy mit akarunk a jelenben?”