03.10.

Módosítani kellene a társasági alaptörvényt és a köztársaságinak mondott elnök címét részvénytársasági elnökké változtatni. Hallottam távolról néhány mondatot beiktatási beszédéből. Lehet, hogy romlik a hallásom, de mintha valaki másnak a hangját hallottam volna…

Adyt olvasok már megint. Margita élni akar. A szatírarcú költő szerelmes volt kortársa, Molnár Ferenc első feleségébe, Vészi Margitba, ebből az érzésből is született ez a mű. Volt jobb, de azért vannak itt is remek sorok.

„Van egy másfajta, ősi álmú ember,

Ki csupa-cél és Cél felé rohan

s kit fejbe sujt mégis minden elérés,

Mert célhoz érni vagy ostoba látszat,

Vagy névkártyája a gálás Halálnak.”

Nem ezt  mondta Kerouac is? „Úton lenni boldogság, megérkezni Halál”?

A túlsó Duna-parton találták meg a Fuvolalovag ellopott szobrát. Szerencsére a megmaradt kultúrlények egyike bukkant rá és juttatta vissza alkotójához. Akkor miért lopták el? Hogy ne legyen?

Új szerencsejátékra csábítanak. Amikor meghallottam, hogy éjfélkor húzzák ki, lemondtam róla. Túlságosan emlékeztetett a parlamenti beterjesztésekre és a hivatalos közlönyre.

03.12.

Egy hete nem süt a nap. Lehet, hogy megszüntették közvagyon jellegét?

Az Álmok álmodói tv-sorozatban láttam egy rövid portrét Albert Flóriánról. Bár a szívem mindig a Vasasért dobogott, a Fradi Császárát minden hibája és allűrje ellenére nem lehetett nem tisztelni. Ma sincsen sok olyan játékos, aki egyszerre gólkirály és a csapat karmestere. Még hat éves Unokám is, aki a Fradiba jár tornászni,  tudja, hogy ő az egyetlen  magyar Aranylabdás. Amikor 1966-ban Olaszországban izgultam végig a foci vb-t, és életre szóló élményt kaptam a magyar-brazilon, a Panini képsorozatot a világ akkori legjobbjaival kezdték és Flóri is köztük volt. Én egyszer találkoztam vele személyesen, a ferihegyi repülőtéren. Már hófehér volt a haja. Egyszerűen odamentem hozzá és autogramot kértem tőle. Most pedig elgondolkodtam azon, hogy miközben – nagyon helyesen – az összes nagy fővárosi csapat stadionja egykori legendáinak nevét viseli – vajon miért nem maradhatott a zöld-fehérek otthona Albert Flórián stadion? Épp a „legmagyarabbnak” tartott csapatnál fontosabb a szponzor, mint a hagyomány?

E szép márciusi napon maga Keith Richards jelölt meg ismerősnek eme fórumon. Szegény öreg, nem tudja, hogy én Jim Morrison vagyok.

03.13.

A szigor után jön a vasszigor – mondta ő. Mi lenne, ha nem lenne ő, akkor hány gazember járna elnöki kegyelemmel szabadlábon? A választási kampány pedig várhatóan arról fog szólni, hogy melyik fél tud majd több pedofilt felmutatni az ellenség soraiban.

Chaplint nézünk. A nagy nevettető időnként egyáltalán nem vicces, csak annak látszik. Az egyik leghíresebb filmje, az Easy Street, amelyben a szegény csavargó, hogy megélhessen, beáll rendőrnek egy rossz hírű környéken, a nyomor, az ököljog, a családi erőszak élethű rajza. Bár a végén a kis ember, akaraterejének és ügyességének, meg némi szerencsének köszönhetően hőssé válik, a legrosszabbak is jó útra térnek, mi több, megtérnek, azért Chaplin pontosan tudta, hogy ez csak egy édes álom, amiből gyorsan fel fogunk ébredni. Vagy gondoljunk a Bevándorlóra, ahol a Szabadság Hazájában rendőrök szorítják vissza kordonnal a viszontagságos hajóúttól a végkimerülés szélén állókat…

03.14.

„Nem láttad a magad útját,

úgy gubbadtál hallgatagon.

Csak a jászol kellett néked,

hogy légy mindig boldog barom.

Minden jó volt, ahogyan volt,

nem kellett más egyéb néked:

csak a mázsás szónoklatok

s legyen borod, eleséged” –

írta Berda József, a szegények költője, aki egy liter bor áráért mérte verseinek kéziratát. E műve, a Nemzetsirató 1944 született, de csak 30 évvel később jelent meg, 8 évvel halála után, a Száguldj, szabadság című kötetében.  Azóta megint eltelt 50 év…

„A haza minden előtt” – hirdették meg az ünnepi programot, benne az ünnepi beszédet, amelynek előadójáról a plakáton csak a puszta név szerepel. Úgy kell annak, aki nem tudja, hogy kiről van szó. A mottó értelmezéséről pedig ajánljuk a feledékenyek figyelmébe nevezett 22 évvel ezelőtti kijelentését, mely szerint „a haza nem lehet ellenzékben”. A hon pedig olyan szinten virágzik, hogy az euró árfolyama kevesebb, mint egy hónap alatt 15 forintot esett…

03.15.

Ha Petőfi élne és brüsszeli lenne, minden bizonnyal azt üzenné az első számú pszichopatásnak (kösz,Hepepe, legyen Neked könnyű odaát…), az eszme röghöz kötöttjéhez, amit anno a németnek: „foglalod a….”.  Erre az új „vátesz” meg azzal jön, hogy „csapataink harcban állnak”. Hát már sosem lesz vége?

Érdekes színfoltja – már nem először - az ünnepi tv-programnak, hogy ismét elővették az 1953-ban készült Föltámadott a tenger…című látványos filmet, amelyben a kor kiváló művészei vettek részt és hozták a korszellemet. Igaz, Görbe János negyven feletti Petőfi volt, de megkapta Szendrey Júliának az ábrándos tekintetű Ferrari Vilcsikét, Básti Lajos azonban Kossuthként mennydöröghetett, Maklári Zoltánnak elhittük, hogy ő Bem apó, (főleg apó)  Szakáts Miklós ezúttal is egy „gaz árulót” alakított, hiszen Görgey Artúrt akkor annak tekintették. Arra pedig bizonyára kevesen figyelnek fel, pedig a főcímben is szerepel, hogy „tanácsadóként” jelen van a sztálini korszak amúgy kiváló rendezője, Vszevolod Pudovkin, akit a magyar „négyek bandájának” tagja, Révai főkultúros hívott meg személyesen, hogy a magyar rendezők megfelelhessenek az „elvárásoknak”. Persze a történet nem ment el a cári intervencióig, befejeződött az erdélyi hadjáratnál és Gábor Áron „rézá-gyujánál”…

Húsz éves fiú és lány ülnek egy padon a közeli iskola előtt. A lány „szituációban lévő diszkomfortságról” beszél. „Nem baj” – mondta volna erre néhai orvos Barátom.

03.16.

„Éhezők viadala” – jegyzi meg az egyik eladó a szomszédos szupermarketben az egy napos bezárás utáni roham láttán. A szomszédságban egyesek szerint ingyenkonyha készül, ezt onnan tudtuk meg, hogy az egyik lakó közzétett a lépcsőházban egy tiltakozásra buzdító levelet, mivel állítólag erről senkivel nem egyeztettek és most félhetünk a hajléktalanok szemetétől, ürülékétől, hangoskodásától. Közben mindenütt mennek fel az árak, az eladók a forgalmazókra, itt-ott a kormányra fogják, ezalatt a kormánypárt aktivistái szorgalmasan gyűjtik az aláírásokat a piac sarkán, ki tudja, mire, nem is érdekel. A közösségi médiában pedig elindult a gyűlölködés a Múzeumkertben éneklő vietnami tenor kapcsán, az élvonalban azokkal, akik úgy tesznek, mintha nem értenék egy másképp gondolkodó véleményét.

03.17.

Innen-onnan jönnek naponta a hírek, hogy közeleg az összecsapás a NATO és Oroszország között. Biztosan a fegyvergyárak terjesztik, mert kevésnek találják a megrendeléseket. Akkor sem ijedek meg. Ezeknek ennyiért?

Leendő színészek, filmesek megnézhetik az új Petőfi-filmet, de nem kommentelhetik nyilvánosan. Amióta már a 2000-es években az akkor még ellenzékben lévők sajtótájékoztatóin nem lehetett kérdezni, és ezt a média munkatársai nem kérték ki maguknak, semmin sem csodálkozom, ami a véleményszabadság megsértését illeti.

03.18.

A vezérlő kiválthatná a fél Saint-Tropez-i csendőrörsöt: egyszemélyben Pacuha, Agykár és Beléndek.

02.14.

Hat hónap letöltendő Nicolas Sarkozy-nek. Nem sok, de az ítélet a lényeg. Egy jogállamban, ráadásul kampányfinanszírozási "lazaság" miatt.

„A kormány dolgozik. Munka van” – üzente a hosszú csendjét megtörve a nagyfőnök. Egyik, hajdan tisztelt, ma már nem emlegetett elődje is azt mondta, hogy „a kormány a helyén van.” Igaz, csak ő áll harcban, nem a csapataink.

Valentin napján láttunk egy szép, visszafogottan érzelmes amerikai filmet, ismeretlen, de hiteles színészekkel. A levélíró egy olyan pillanatot ragad meg, amikor egy, a környezetéből csak értetlenséget vagy irigységet kiváltó tizenéves lány megkapja a kulcsot saját boldogságához. A levélíró nem más, mint egy öregember, egy idősotthon lakója, aki napjait találomra kiválasztott ismeretlen embereknek küldött, szeretetteli szavaival segít másoknak megtalálni útjukat. A történet bennünket Életem gyógyítói munkájára emlékeztetett: mindenki, aki hozzáfordult, a találkozás végén húzhatott egy színes kártyát, amelyen életbölcsességek voltak Senecától Gandhiig, Sri Chinmoy-tól Müller Péterig, de Életem elrejtette közéjük saját életének tapasztalatait, szívből jövő gondolatait. És ahogyan a levélíró üzenetei, az ő kártyái is, amelyeknek kihúzóját korábban nem ismerte, rendre célba találtak. És elgondolkodtunk azon is, hogy vajon a legtöbbször miért csak idősödve ébredünk rá arra, hogy melyek a legfontosabb dolgok számunkra az életben, pedig milyen jó lenne e felismerésekkel még egy teljes életet végig élni.

02.15.

Remek termék párkormányunk ingyenes nyugdíjas újságja, pláne, hogy ketten élvezzük ezt a státust a családban. Műanyag zacskója ugyanis kiválóan alkalmas a papírhulladékok gyűjtésére és reciklálásával még környezetünket is védjük.

Eddig is harsányan röhögnöm kellett, amikor bárki, bárhol az adatvédelmet hozta szóba. Most egy újabb adalék: miután visszavonultunk a munkától, mikrovállalkozásunk megszüntetését kezdeményeztük. Az ügyintézéssel könyvelőm foglalkozik, akivel közel 30 éve dolgozunk együtt. Erre kapok egy levelet egy számomra ismeretlen cégről, amely felajánlja segítségét a cégfelszámoláshoz – persze nem a két szép szememért. Attól, hogy a belügyi, az egészségügyi és az adóhatóságok mindent tudnak rólunk, még azt is, amit mi nem, már a szemem se rebben. De egy ilyen soha nem hallott cég hogyan talált meg? Vagy a tisztelt NAV már akárkinek kiadja a cégadatokat?

Kettőt csengetnek. Így a postásunk szokott. Hozza a február nyugdíjat, és melléje a 13. havit. Mondom neki, hogy négy nappal későbbre vártuk az év elején megkapott menetrend szerint. „Most előbb hozzuk, be is mondták a médiában” – feleli a közel kétméteres, szó szerint „derék” ember.  Ha csak úgy nem, ebből is látszik, hogy csak érintőlegesen követjük a médiát. Biztos, ami biztos, kapják a nyuggerek járandóságukat minél előbb, még mielőtt ők is kinyitják a pofájukat…

02.16.

A történelem folyton ismétli önmagát. Sztálin még a Mexikóba menekült Trockijtól is rettegett, ezért küldte utána a jégcsákányos Ramón Mercadert, aki végül  a Szovjetunió hőseként,  ágyban, párnák között halt meg Havannában. Alekszej Navalnij „vérrög” gyilkosának nem fog ennyi hírnév kijutni… A hír bejelentése után a közmédia egyperces híradója a rendkívüli moszkvai havazást tartotta fontosnak…A történelem ismétlődése adhat reményt arra, hogy még alig volt több ezer év alatt  olyan tömeggyilkos, aki ágyban, párnák közt végezte volna…

Ellopták Török Ádi szobrát, amelynek felavatására alig egy hónapja engem kértek fel. Valaki már az ünnepség előtt megjósolta ezt. A minap, amikor az olaszok ellen játszottunk a vízilabda vb-n, az olasz himnusznál hevesebben dobogott a szívem, mint a magyarnál. Hogy jön ez a kettő össze? Maradjunk annyiban, hogy nekem összejön…

02.18.

A hajdani/mai „hűség házának” vezetőit egyáltalán nem zavarja, akárcsak urukat és parancsolójukat, hogy milyen áldozatok mozgattak meg rég nem látott tömeget Budapesten és másutt is, és könnyen lehet, hogy a harag napjai ezúttal nem csitulnak el könnyen. Ők még mindig a kommunizmus áldozataira emlékező programokkal igyekeznek elterelni a figyelmet napjainkról.

02.19

A már sokat emlegetett videóarchívumom rendezése közben megtaláltam Fritz Lang első hangosfilm-remekművét, az M – egy város keres egy gyilkost című, 1931-es filmjét. Az eredeti alcíme „A gyilkosok köztünk vannak” lett volna, de az akkor már egyre erősödő nácik nyomására ezt nem engedélyezték. A filmben a bűnüldöző szervek tehetetlenek egy pedofil gyilkossal szemben, akit végül Berlin zsebesei, stricijei és egyéb kis stílű bűnözői kerítenek kézre. Vajon le merné-e ezt a filmet a magyar közmédia vetíteni? A film amúgy is kész (nemcsak) kultúrtörténeti arcképcsarnok. A gyilkos Peter Lorre, született Löwenstein László, aki a hitleráj elől Amerikába menekült, ahol krimik és gengszterfilm rosszembereinek egész sorát játszotta el. Ugyanezt az utat választotta a rendező is, Berlinben hagyva a náciknak behódoló forgatókönyvíró feleségét, Thea von Harbout. Az alvilág legfőbb bandavezérét pedig az a Gustav Gründgens játssza, akiről Klaus Mann Hendrik Höfgent, a Mephisto főhősét mintázta…

Jövőre lesz 100 éves Chaplin Aranyláza és nem kopik, sőt, a humora mellett egyre inkább az emberi gyarlóságok, bűnök, a látszat, a külső szerinti értékrend kegyetlen tükre tárul elénk. A film végén, amikor Charlie és behemót barátja már milliomosként utaznak egy hajón, és   szenzációéhes sajtó „lecsap a nagy sztorira”, megkérik a kis csavargót, hogy öltözzön be régi rongyaiba. Charlie a pózolás közben két osztályt zuhan, és rögtön potyautasnak nézik, holott néhány perccel korábban mindenki hajbókolt neki a kapitánytól lefelé…

„Egyesek úgy vélik, Josefine azért ilyen türelmetlen, mert úgy érzi, öregszik, hangja gyengül és elérkezett a legfőbb  ideje, hogy elismertetéséért megvívja végső harcát. Én nem hiszek ebben. ha ez igaz volna, Josefine nem lenne Josefine. Az ő számára nem létezik öregség, sem gyengülő hang. Ha valamit követel, arra nem holmi külső ok, hanem belső következetessége kényszeríti. Nem azért nyúl a legmagasabbra helyezett babérok után, mert az pillanatnyilag kissé alacsonyabban függ, hanem azért, mert az van legmagasabban; ha hatalmában állna, még magasabbra helyezné” – írta Franz Kafka valamikor az 1920-as évek elején a Josefine az énekesnő, avagy az egerek népe című novellájában.