Szentendre évtizedeken óta családunk kedvenc kiránduló helyeinek egyike. Amikor ifjú koromban arra jártunk, soha nem hagytuk a Templomdombra vezető út elágazásánál lévő antikváriumot, ahol könyvtáram ma is féltve őrzött több gyöngyszemét is beszereztem. Ezek egyike volt egy kék színű, gerincén arany motívumokkal díszített kötet, Oscar Wilde versei, Radó Antal fordításaival, a Franklin Társulat kiadásában.

Wilde nevét először még korai tizenéveimben hallottam, amikor egy mozielőadás előzetesében hirdették A zöld szegfű című filmet, amely az író peréről szólt. A filmet azóta sem láttam, pedig több nagy kedvencem is szerepel benne, köztük Peter Finch (A hálózat „dühös prófétája”) és James Mason (Nemo kapitány). Valamivel később kezembe került A canterville-i kísértet abszurdja, jókat nevettem az amerikai racionalitással és reklámszövegekkel halálba kergetett kísértet sztoriján. Aztán gimnazistaként, amikor a hódmezővásárhelyi kollégiumban a haveri körben kézről kézre jártak a jobbnál jobb könyvek, egyikünk. két amerikai háborús regény között, ajánlotta A reading-i fegyház balladáját. (Megyer, legyen Neked könnyű a föld). Ez rendkívüli hatást gyakorolt rám, akkor kezdtem el igazán érdeklődni e különc zseni, a szépség szerelmese iránt, akihez hasonlóval csak a szintén ekkortájt felfedezett Charles Baudelaire-ben találkoztam. Bár az öltözködés, vele ellentétben, számomra mindig egyfajta szükséges rossz volt, én sem szerettem soha elvegyülni a szürke tömegben, sem pedig azt megmagyarázni, hogy miért vagyok olyan, amilyen.

Sokan ma is főleg híres aforizmáiról ismerik, legtöbbször azt idézik, hogy „mindennek képes vagyok ellenállni, kivéve a kísértésnek”, holott vannak ennél sokkal fontosabbak, például: „Az életet nem lehet megírni, csak megélni”. „Az ember tökéletessége nem abban rejlik, amit birtokol, hanem ami ő maga”, és nem utolsósorban: „Azok a könyvek, amelyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, amelyek megmutatják a világ hitványságát.” Ő csak tudta, hiszen pere és elítélése után számkivetett lett, és műveit tilalom sújtotta a viktoriánus Angliában.

Mindig szerettem a felnőtteknek szóló meséket az Ezeregyéjszakától Andersenig. Már régóta szemeztem a könyvespolcomon A boldog herceggel, amelynek meséit Oscar Wilde 1888-ban, még nagy regénye, a Dorian Gray arcképe előtt írta. Ez a kilenc mese nemcsak nyelvezetében gyönyörű a maga látnoki  burjánzásában – Lengyel Balázs szívhez szóló fordításaiban – hanem a jóságról, az önzetlenségről, a szeretetről, az igaz hitről szóló példázatai is megragadják az érző embert. A kötet olvasása közben szinte állandóan az járt az eszemben, hogy Wilde szinte mindegyik, többnyire szomorú sorsú hősében önmagát írta meg, hiszen e történetekben a legnemesebb emberi tulajdonságok és cselekedetek már-már „másságként” nyilvánulnak meg, és alakjai is valami módon kilógnak saját körükből, akár külsejükkel, mint Az infánsnő születésnapjának törpéje, vagy Az Ifjú király, aki nem akar mások nyomorúsága, szenvedése révén gazdagon, pompában élni, és alattvalói mégis a halálát akarják, amikor rongyokba öltözik, mert hisz abban, hogy a királyi jellem a bensőben lakozik. De akár a Dorian Gray egyfajta előzményének is tekinthetjük A halász lelkét, aki, hogy megszabaduljon lelkétől, amely óvja a hableány iránti szerelmétől, egy boszorkány sugallatára tengerbe veti azt, elszakítva szívétől, és a lélek ettől kezdve csak rosszat cselekszik, míg a végzetes tévedésbe mindenki belepusztul.

És akadnak kifejezetten tanmesék is. Az önfeláldozás allegóriája a címadó történet és Az önző óriás, a kizsákmányolást állítja pellengérre Az önfeláldozó jóbarát, a talmi csillogás gőgjét pedig a híres-nevezetes rakéta, aki a király születésnapi ünnepsége fénypontjának hiszi magát, de végül senki sem figyel rá, és ócskavas lesz belőle. És elgondolkodhatunk A csillagfiú tragédiáján is: a mindenkit megvető szépséges fiúból egyszer csak világ csúfsága lesz, és kamatostól visszakap minden rosszat, amit addig mások ellen elkövetett. Csak így mentheti meg átok sújtotta királyi szüleit és foglalhatja el trónját, hogy becsületben uralkodjon, még sincsen boldog vég: belehal a sok szenvedésbe, és utóda gonosz király lesz. Mert a jó király csak a mesében létezik – int bennünket Oscar Wilde.

A 2017-ben a Librinél megjelent könyv legalább olyan kincse könyvtáramnak, mint a múlt századi verseskötet. Orosz István fekete-óarany grafikái még láthatóbbá teszik ezt a különleges mesevilágot az olvasó szemében.