01.02.

Lehet hit nélkül élni, de nem érdemes – teljes mértékben egyetértek ezzel. Csakhogy hit sokféle van és nem kell, hogy feltétlenül Istenhez kötődjön. Az Újév első revelációja számomra az volt, hogy végre kaptam egy kulcsot „istentelenségemhez”. Ez pedig egy prédikációban elhangzott mondat volt: „Kétezer évvel ezelőtt Isten belépett a történelembe.” Mint történész, ezt a gondolatot nem tudom értelmezni, annak ellenére, hogy nem vitatom Jézus Krisztus létezését, számos tanítását minden ember számára követendőnek vagy legalábbis megfontolandónak tartom. Isten történelem-alakító szerepét pedig már azért sem tudom elfogadni, mert ennek semmi nyoma nincs, és valószínűleg nem is lesz, hiszen, ha valóban igazságos, ahogy tanítják, akkor sok minden meg sem történhetett volna az emberiséggel, vagy pedig a bűnösök valóban elnyerték volna méltó büntetésüket. Aztán a másik kérdés: az emberiség története mai tudásunk szerint 300 ezer éves, bár lehet, hogy ennél is több, Isten viszont állítólag az idők kezdete óta létezik, sőt, ő maga az idő. Akkor mire várt 298 ezer évig? Mindenesetre köszönet Z. atyának, legalább egy kérdéssel kevesebb foglalkoztat hátralévő éveimben.

Amikor meglátok egy fotót egy rég nem látott barátról, ismerősről, mindig megdöbbenek, hogy mennyire megöregedett. Aztán benézek a tükörbe, ahol saját apámat látom, és ránézek a kezemre. Kezdek úgy járni, mint Antoine, amikor rájön, hogy nemcsak Désiré öregedett meg az elszállt és a sok-sok év múlva visszatérő Alizra várva, hanem ő maga is.

Újév napján a köztv leadta A Noszty fiú esete Tóth Marival klasszikus, 1960-as feldolgozását. Mint Mikszáth számos műve, ez is erősen áthallásos, hiszen az urambátyámos világ, amelyben a legnagyobb gazembereket is kimossák, ha az ő kutyájuk kölyke, a regény megjelenése óta eltelt 115 évben  sem tűnt el.  De lehet, hogy azt üzenik vele, hogy jöhetnek időnként ilyen kellemetlen pofonok, de azért „elég nagy a világ, van még elég hozomány”, tehát minden marad a régiben és akinek ez nem tetszik, mehet az országból, ahová akar. Mindezt egy olyan napon, amikor sok helyütt felcsendül a Himnusz mellett a Szózat is, amely a lelkünkre köti: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. Persze azóta jól tudjuk, hogy Vörösmarty nagyot tévedett, mert a hazaszeretet, mint minden más szeretet is, csak akkor ér valamit, ha nem csupán egyirányú….

01.03.

„Valaki megőrült az Űrben,

Valamely Nap járja bolondját.

Valaki mindent összezavart

S üstökösök jövését mondják”

-írta Ady Endre 1910-ben A csodák esztendeje című versében.

Kedvenc (?) szupermarketünkben már 1400 forint egy kiló cukkini, a fél kiló termesztett csiperke gomba 900 forint, félzsíros túróból negyedkiló 44%-os árengedménnyel 500 forint, 10 dkg sonka 520 forint, a 450 grammos magyar tejföl 700 forint. A mag nélküli szőlőt most már Indiából hozzák, nem Olaszországból és 400 forinttal drágábban. Az egyik hűtőpult tele szilveszterre szánt több kilós virslicsomagokkal, az egyik polc tele pezsgővel, pedig az ünnep előtt 400 forinttal olcsóbbért adták. „Rezsicsökkentés” – jegyzi meg az egyik vevő. Hát igen, hogy mi tartozik a rezsihez, csak könyvelés és statisztika kérdése.

Mindeközben – olvasom – néhány kiváltságos vigalmi negyeddé alakította szilveszter éjszakáján az Operaház tetejét. Jó, hogy nem akartak a tető peremén egyensúlyozni, mint a hajdani léha orosz nemesifjak. De azért a Fantom feljöhetett volna értük….

01.06.

Napról napra olvasunk újabb híreket arról, hogy miként butítják tovább az országot, és hogy mennyire hódít az igénytelenség a kultúrában. Ehhez képest Budapest színházaiban valamire való előadásra hónapokra előre lehet jegyet kapni, és a színházak tele vannak fiatalokkal. És ugyanezt tapasztaljuk a múzeumokban is. Nincsen tehát minden veszve, ez az ország átélt már rosszabb időszakokat is.

De vajon hogyan lehetséges, hogy lehívok egy olasz lapot, és annak a sarkában – ugyanúgy, mint a youtube-on, témától függetlenül – megjelenik az a videó, amely azt állítja, hogy a magyar baloldal nem akarja, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket? Az csupán apró nüansz, hogy éppen e hirdetés megrendelői nem kíváncsiak ránk, csak úgy tesznek és azt hiszik, hogy a magyar emberek ezt nem veszik észre. Sok esetben sajnos jól hiszik.

Lassan krónikussá váló álmatlanságom eredménye: elértem a gyémánt nagymesteri fokozatot a Klondike játékban. Van-e ezek után tovább?

01.08.

Rövid időn belül kétszer is meglebegtette előttünk a média a nemzeti mézesmadzagot. Az első esetben egy vatikáni turisztikai magazint néztek hitelt érdemlő forrásnak, mely szerint hazánk szülötte a pápai trón legesélyesebb várományosa, holott még ez a lap is csupán az ABC-sorrend szerint sorolta fel a „papabiléket”. Aztán egy kicsit komolyabbnak tekintett lap arról elmélkedett, hogy az Európa Tanács más tisztségre pályázó elnöke helyét örökös miniszterelnökünk venné át, hiszen éppen akkor kerülne ránk a sor az EU soros elnökségében. Persze, ha végigolvassuk a cikket, kiderül, hogy ez legfeljebb egy „ügyvezetői” elnökség lenne, mert a 27-eknek kell megválasztani az igazi elnököt, és nem valószínű, hogy a Brüsszel bevételéről álmodozó utcai harcos lenne az első számú jelöltjük. Előbb válik valóra ama bizonyos agyaras éhes erdei vad álma a frissen lehullott makkról…Én könnyen beszélek, mert már gimnazista koromban történelemtanárom, az áldott emlékű Farkas Ferenc tanár úr felhívta a figyelmemet a forráskritika fontosságára. Ezt csak tovább erősítették bennem az egyetemen a történelem szakon, valamint a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztőségében.

Megnéztünk egy régi Belmondo-filmet, az Egy válás meglepetéseit, amely a francia forradalom idején játszódik. Réges-régen láttam már, jobbra emlékeztem, elég nagy blődli, Bébellel azért el lehet adni. Ellenben remekül mutatja be, hogy forradalom, köztársaság ide, monarchia, nemesség oda, sans-culotte-ok és huhogók amoda, senkit nem érdekel semmi más, csak a hatalom…

Január 2-től megindult hivatalosan az üvegváltás. Egy héttel később boltunkban kiírták: „Üzemen kívül”. Ügyes...

Három napon belül két focilegenda ment el: Mario Jorge Lobo Zagallo, az 1958-as brazil világbajnok csapat balszélsője, utolsó még életben lévő tagja, aki 1970-ben minden idők legszebben játszó aranymezeseivel nyerte el végleg a Rimet Kupát és Franz Beckenbauer, a futballtörténelem legnagyszerűbb irányító söprögetője, aki a nyugatnémet válogatottal és a Bayern Münchennel mindent megnyert, amit lehetett. Ketten abból a korból, amikor a foci még nemes játék volt. Mindketten megvoltak gombfociban, de a Császárt még sokszor láttam a pályán, egyszer még élőben is, a Népstadionban, egy Újpest-Bayern BEK-meccsen. Tavaly egy hasonló kaliberű világklasszist, Sir Bobby Charltont vesztettük el. Lassan mi is utánuk megyünk és akkor ki emlékszik majd ezekre a vérbeli úriemberekre napjaink felturbózott gladiátorai között?

…