Ha azt mondjuk, szeptember 11, akkor a világ nagyobbik része a 2001-es New York-i és washingtoni terrortámadásra gondol, az Ikertornyok leomlására, a Ground Zeróra, a 3000 halálos áldozatra. Csakhogy volt egy másik, 28 évvel korábbi szeptember 11. Egy évvel az amerikai sebezhetetlenség mítoszának megdőlése után világhírű filmesek fogtak össze, hogy 9 percben, 11 másodpercben és egy vágóképben mondják el, mi jut eszükbe ezt az egész emberiséget megrázó akciósorozatról. Olyan nagy művészek csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Claude Lelouch, Alejandro González Inárritu, Youssef Chanine, Sean Penn, Imamura Sohei, Amos Gitai és Ken Loach. A brit szociofilm nagymestere Londonba helyezte a maga történetét: megszólaltatott egy chilei emigránst, aki átélte az 1973-as Pinochet-féle puccsot, a diktatúra börtöneinek kínzásait, majd öt év után száműzetésre ítélték. A szigetországot választotta új hazájául, itt születtek meg gyermekei és soha többé nem akar visszatérni Chilébe.  A filmben Pablo levelet ír az amerikai áldozatok hozzátartozóinak, amelyben elmondja nekik, miként támogatta az akkori kormányuk és a CIA a törvényesen megválasztott Salvador Allende elnök ellen lázadó chilei hadsereget, a különböző szélsőjobboldali csoportokat, amelyek a puccs után halálbrigádokat hoztak létre és hogy miként szították az országot amúgy is sújtó gazdasági válságot. A levél végén arra szólítja fel az amerikaiakat: gyászolják meg együtt a két 9/11 áldozatait.

Akkoriban harmadikos gimnazista voltam, de, némileg már későbbi életpályámra készülve folyamatosan figyeltem a világ eseményeit. 1973-ban sok minden történt: Nagy-Britannia belépett az Európai Gazdasági Közösségbe, megszületett a béke az Egyesült Államok és Észak-Vietnam között, Uruguay-ban és Argentínában megbukott a katonai diktatúra, Helsinkiben megtartották az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet első külügyminiszteri szintű tanácskozását, a Watergate-ügyben fény derült Richard Nixon elnök által készíttetett titkos hangfelvételekre, kitört a Jom Kipuri háború Izrael, Szíria és Egyiptom között, majd ennek következményeként a nemzetközi olajválság, Spanyolországban a baszk ETA terrorszervezet meggyilkolta José Carrero Blanco spanyol miniszterelnököt. A legnagyobb sokk mégis Allende meggyilkolása és a hatalomra került katonai diktatúra vérfürdője volt.

Talán azért is, mert diplomata Édesapám éppen egy évvel korábban járt Chilében is találkozott is Allende elnökkel. Szüleim halála után meg is találtam náluk az akkor készült amatőr filmet. Aztán azért, mert valósággal beleégtek az agyamba a Moneda palota ostromáról készült híradófilmek, az a kép, ahol az orvosból lett elnök fegyverrel a kezében áll a rommá lőtt épület egyik termében, miként a haláltáborrá átalakított santiagoi stadionnál készült iszonytató hangfelvételek. Nem kevésbé rázott meg Pablo Neruda néhány nappal később bekövetkezett halála, hiszen tizenévesen faltam a verseit, különösen a 100 szerelmes szonettet.

 „Mezítlenül, akár a kezed, oly egyszerű vagy,

parányi, sima, földi, áttetsző és kerekded”

(Somlyó György fordítása)

Ma már tudjuk, hogy a többségükben amerikai érdekeltségű rézbányák államosítása mindjárt Allende 1970-es megválasztása után végzetes hiba volt, Washington nem akart saját érdekszférájában egy újabb Kubát. És azt is tudja a világ, hogy Augusto Pinochet, akit egy hónappal korábban maga Allende nevezett ki a hadsereg főparancsnokának, ezreket gyilkoltatott meg, tízezrek kerültek koncentrációs táborokba és kínzókamrákba, és ki tudja, hányan tűntek el nyomtalanul, örökre. Mindezekben még a II.világháború után Chilébe szökött volt nácik is a rezsim szolgálatába álltak.

A szocialista tábor „szolidaritása” nem terjedt tovább az emigrációba kényszerítetteknek adott politikai menedékjog, és néhány fogolycsere, amelyek során chilei kommunista és baloldali vezetőkért szovjet ellenzékieket engedtek szabadon. Jalta és a Truman-elv ezúttal is működött. Így történhetett meg, hogy az évekig tartó terror után Pinochet 17 évig tarthatta fenn diktatúráját, amelyet az ország szintén amerikai támogatással történt gazdasági felemelésével igyekezett szalonképessé tenni. És miközben jöttek új borzalmak a szomszédos Argentínától Kambodzsáig, a világ lassan elfeledkezett Chiléről. Pinochet ellen bukása után több, nemzetközi jogi precedenst teremtő eljárást indítottak, megfosztották vagyonától, de végül megúszta egy házi őrizettel és ágyban, párnák közt halhatott meg.

Az én emlékezetemből azonban nem törlődhetett ki ez a tragédia.  Már csak azért sem, mert 1975-ben a házunkba költözött egy chilei család, egy kommunista szenátor, felesége és két lánya. Nagyon hamar barátságot kötöttünk ezekkel a kedves, szép emberekkel, kisebbik lányuk, az érkezésükkor alig ötéves Valentina a szemünk láttára vált gyönyörű ifjú hölggyé. Ő már szinte magyarrá vált, tökéletesen beszélte nyelvünket, imádta a magyar irodalmat, nővére, Carmen Lía már orvosként dolgozott a budapesti klinikákon, de a család soha egy percig nem mondott le arról, hogy egyszer hazatérjenek. Végül 1990-ben újra chilei földre léphettek, sikerült visszailleszkedniük, a szülőknek megadatott a békés öregkor. Az ő 9/11-üket, ahogy a filmbeli Pablóét azonban semmi sem teheti meg nem történtté.

09.01.

„Magyarok törvényei” címszó alatt függesztették fel egy középiskolában a magyarok „elejének” bölcs mondásait. Láttunk már ilyent e honban, akkor egy hozzá hasonlóan zömök alkatú, de némileg ritkább hajú embert idéztek nagy bajuszú tanítómesterével együtt. Aztán ez utóbbi meghalt – vagy átsegítették a túlvilágra, ki tudja? – az előbbit pedig három évvel később örök száműzetésre ítélték. Csak a mihez tartás végett.

Ugyancsak a magyarok „eleje” hitelért kuncsorog az ezerszer megátkozott Brüsszelnél. Olyan ez, mint amikor valakinek az ablaka alá szarunk, aztán becsengetünk papírért.

09.02.

„Jézus gyilkosainak mai utódai – és itt politikai alagsorunk királyának felsorolása következik – ki akarják ölni belőlünk az isten utáni vágyat.” Tudod, mit? Azt az istent, akire ti esküsztök, tartsátok meg magatoknak, majd megleszünk az iránta való vágyakozás nélkül.

Valaki a jelenlegi totális agymosást és annak mozgatóit fertőző vírusnak nevezte a nagy közösségin. Én meg azt mondom, hogy akinek nincsen ez ellen szellemi-lelki immunrendszere és nem is akarja ezt erősíteni, annak úgy kell. Csak az a szörnyű, hogy úgy tűnik: jelenleg ők vannak többségben. Amíg egyszer csak meg nem fordul a világ, esetleg egy olyan pillanatban, amikor senki sem számít rá.

Éjszakai futást rendeztek Budapesten, tűzijátékkal. Támogatnék egy ilyen kezdeményezést, amelyben a résztvevők a haza árulói és tolvajai lennének, a durrogtatásról pedig a nép gondoskodna.

09.03.

Tizennyolc évvel ezelőtt kiültettük a fenyőnket, amelyben előtte három Karácsonyon át gyönyörködhettünk. A ház mögötti kertben a szemünk előtt gyarapodott, nőtt egészen a második emeleti magasságig. Egy-két évvel ezelőtt a gyerekkert kialakítása címén valakik barbár módon levágták az alsó ágait, még be is kenték valamivel, hogy nehogy újra nőhessenek. Már korábban is észrevettük, hogy néhány ága beteg, hullajtja a tűleveleit, amikor a többin rügyek vannak. Mostanra már szinte az egész fa sorvadni kezdett, előbb-utóbb el fog pusztulni a körülötte lévő sok negatív energiától. Nem is olyan régen még öröm volt hazafelé megnézni, megsimogatni, most a szívünk szakad meg.

Vajon a miséken miért nem idézik soha legalább olvasmányként a Jelenések Könyvét?

És a vérlázítás egyre durvább, csak éppen a vér nem lázad. A strómanhoz közelálló csatorna sorozatot indít olyan fiatalokról, akik nyakló nélkül költik apuka-anyuka „csakazelsőmilliótnefirtasd” pénzét. Miközben egyre többen vannak, akiknek a havi megélhetés is gond lesz és szinte hetente emelkednek az élelmiszerárak, akkor gőgös ifjoncok pénzszórásából csinálnak tv-műsort?

09.04.

Anyai Nagyanyám, Rozália névnapján megfogadom, hogy soha többé nem veszek kaparós sorsjegyet és lottót is csak heti egyet. Igaza van azoknak, akik szerint ez a hülyék adója és egyre többet gombolnak le a szerencsejátékban reménykedőkről is.

09.05.

Fóliázók és ellenfóliázók vitájának elsimítására javaslom, hogy fóliázzuk be a "rendszergazdát", mint a reptéri csomagot, aztán adjuk fel valahová jó messzire. Valakinek el is kell kísérnie és meg kell várni, amíg leszáll a gép, nehogy mint gazdátlan csomagot, levegyékróla, csak a célállomáson nem kell már a pakkot átvenni...A kísérő oda-vissza útjára pedig már holnap elkezdhetnénk a közösségi gyűjtést.

09.06

Megy az onlinekávéházi felháborodás a Horthy-megemlékezés kapcsán. Azt azért ne feledjük, hogy az egész Horthy-reneszánszt anno az első demokratikus népnemzeti kormány kezdte és a kormányfőnek egy szava sem volt ellene, holott tudtommal, apja zsidókat mentett a vészkorszak idején.  Akkor a temetésen több kormánytag is ott volt azzal a falmelléki dumával, hogy magánemberként vettek részt rajta. Miután a lánglelkűnek látszó és bandája betöltötte az első demokratikus népnemzeti kormány  által hagyott űrt, ezt is vitték tovább. Hogy az ellenzék kussol? Az ellenzékről pedig, mivel ilyen nem létezik, több szó ne essék, hogy néhai nagy királyunkat idézzem...

08.19

Figyelmeztetem belső óbudai lakótársaimat, hogy kerüljék el a Flórián közelében lévő négybetűs szupermarketet. Korábban is sokszor eljátszották azt a trükköt, hogy a kasszánál más összeget ütöttek be, mint amennyi a polcon ki volt írva, amióta bevezették az automata kasszákat, ez a gyakorlat mindennapossá vált. És mivel a gép folyamatosan sürget a maga idegesítő géphangjával, az ember hajlamos nem figyelni, hacsak nem olyan gyanakvó fajta, mint én. Ma ez tette nálam be a kiskaput, hogy egy 169 forintos ásványvizet 219-re számlázott a gép, és amikor szóltam egy alkalmazottnak, közölte, hogy most erre nem ér rá, majd később megnézi. Ugyanő előzőleg megkérdezésem nélkül benyomta az új csomagolóanyag gombját, holott éppen olyant vittem, amit már előzőleg használtam, a korábbi árcímke is igazolta. Ezek nem nagy tételek, de ha mindennap megcsinálják, akkor azért sok kicsi sokra megy. És a "beavatottakkal" ellentétben még nem lopom a pénzemet sok más honfitársammal együtt, továbbá azt sem szeretem - még mindig és ez már így is marad - ha hülyének néznek.

A pesti rakparton megjelent egy falfirka, amely a vezérlő fizikai megsemmisítésére szólít fel. Az ügyből hír lett, és a rendőrség bejelentette: nyomoz az ügyben. A digitális kommunikáció működési mechanizmusa, úgy látszik, nem jutott el hozzájuk, mely szerint minden hír minden újabb frissítéssel még tovább sokszorozódik.

Ezen a napon Magyarország három különböző pontján volt féltucatnyi földrengés. Csak nem ott és nem olyan erővel, ahol kellett volna.

08.20.

„Mondd, te kit választanál?” – énekelte egy gyerekkórus az István, a király 40. évfordulós előadásán, és közben mutogattak a közönségre. Engem még úgy neveltek, hogy nem mutogatunk senkire. Különben is lehetett tudni, hogy ki kit választana, hiszen már a jegyeket is külön Koppány- és István-szektorokba adták.

Mindig féltem azoktól az emberektől, akik verik a mellüket a küldetéstudatukkal. Akinek igazán küldetése van, csendben teszi a dolgát. És azt az állítólagos nyelvi, kulturális szigetet, ami soha nem volt és nem is lesz sziget, még a Vasfüggöny idején sem, talán attól kellene megvédeni, aki a védelmének küldetését hadoválja, miközben a nemzetközi politikai alvilág vezéralakjaival parolázik és katonaviseltségével dicsekszik.

Egy adalék a "hős katona" videójához: a Fortunate Son című Creedence-dal valóban nagyon népszerű volt a vietnami frontrádiókban, de azért, mert az egyik legerősebb háborúellenes dal volt. Arról szól, hogy az úrigyerekek lengetik a zászlót, éljenzik a főnököt, de amikor háborúba kell menni, pénzzel megváltják a behívót....(csak a történelmi hűség kedvéért...)

08.21.

"Akasztott ember házában a kötelet, a tiédben a becsületet ne emlegesd! Ezt a mondatot még gyerekkoromban olvastam E. Charles Vivian Robin Hood című könyvemben. És ez jutott eszembe a magyar becsületrend néhány díjazottja kapcsán.

08.22.

Hazafelé Ajkáról Budapestre vonaton. Megérkezés előtt ránézek a telefonomra, mely szerint a fővárosban 20 fok van. Kiszállunk és levegőt sem kapunk a kánikulától. És még erre mondják, hogy okostelefon…

Egykori kollégám hiányolta a budapesti VIP-páholyból a Dzsucse megálmodójának unokáját. Őt nyilván azért nem hívták meg, mert az Ég fia fiának fia mellett a magyar vezérlő legfeljebb a második lehetett volna, olyan pedig számára nem létezik…

08.23.

Lezuhant a kegyvesztett áruló  kegyenc repülőgépe és a nevezett társaival együtt szörnyet halt. Így ért véget a szentpétervári vendéglősből lett rettegett zsoldoskapitány fényes karrierje, mert beleharapott a neki kenyeret adott kézbe. Én csak azon csodálkozom, hogy van, aki e végkifejleten csodálkozik.

A nap mondása a vezérlőtől, aki mostanában a kínai videómegosztón harciaskodik: „Hiúzt gyártunk, leopárdot veszünk, és beszálltunk a párduc fejlesztésébe”. Erről a Keménykalap és krumpliorr jut eszembe, amikor Kőműves Sándor alias gyerekkorunk Moha bácsija, unokájának az oroszlánketrec előtt mesél az állatok királyáról, aztán megkérdezi tőle: „Na, milyen állat ez, Jenőke?” Mire a gyerek lassú, unott hangon: „Ce-ca…”

És még mindig a felgerjedt militáris vérünkről: azt ígérik azoknak, akik jelentkeznek a hadseregbe, hogy plusz pontokat kapnak az egyetemi felvételihez, ha amúgy nem jutnának be. Mindenki jól járna: több katona lenne és több diplomás hülye gyerek. De valahogy a mai elpuhult ifjúságban nem buzog a harci kedv…

08.24.

Itt az újabb gumicsont, az egy nap után kirúgott, szebb napokat látott tévés. Nem kéne összehozni a nemzet kenyérszelőjével, hogy még nagyobbat durranjon?

08.25.

Vezérlőnk legújabban Terminátort játszik. Valaki mondhatná már neki, hogy „hasta la vista, baby”.  Egye fene, egy „ahoj, poplácsek” is megteszi..

Meg azt is mondta: „Egy Magyarország méretű ország nem engedheti meg magának, hogy buta legyen. Az ész előrelátó képességet és gyorsaságot jelent”. Éppen ezért nem kéne immár 14. éve hülyének  nézni az országot és nem kéne arra sem törekedni, hogy minél több embernek menjen el a maradék esze.

08.27.

Római orvos barátom, aki évtizedek óta figyelemmel kíséri a magyar politikát, megkérdezi tőlem, hogy milyen a magyar elnökasszony, akit az ő miniszterelnökasszonyuk fogadott? Megírtam neki a véleményemet. Mire ő: „És escortot is vállal?”.

Közhangulati kis színes a távolabbi szupermarketből. Valakinek kellene egy bolti kártya, de nincs neki. Az egyik vevő besegít a telefonjára letöltöttel. Pénztárosnő lehúzza, majd megjegyzi. „Ez ugyan szabálytalan, reméljük, a nagy testvér nem látja.” „A nagy testvér mindent lát” – jegyzem meg. A válasz: „Akkor sz… le…”.

Ma éjjel azt álmodtam, hogy egy hatalmas szerkesztőségi teremben voltam, és nem jutott nekem egyetlen hely sem. Végül egy papírpoharat találtam, hogy megírjam tervezett cikkemet, de kiderült, hogy már arra is írt valaki, éppen az én cikkemet, de tele volt hibákkal. Kisimítottam a poharat, és elkezdtem átírni a cikket, de a reggel 8 órás harangzúgás felébresztett….

Valami ösztönös módon őt választottam ki a négy Beatle közül, pedig még szinte semmit sem tudtam róla. Igazából akkor kezdtem őt beazonosítani, amikor már jobban megismertem a dalaikat, és egyre több fotót láttam róla, azokban az években, amikor Yokóval még szerelmük hajnalán tartottak. Lehet, hogy megéreztem: őt is rossz gyereknek és hülyének tartották gyerekkorában, nem tudott és nem akart beilleszkedni a szürke átlagba és aztán az élet őt igazolta. Mert itt hagyott valamit magából, zenében, szövegekben, rajzokban, nonszensz írásokban és olyan gondolatokban, amelyekért érdemes élni. Finnországi éveim alatt John-nak hívattam magamat, és örültem, amikor egy orvosi tévedés miatt egy ideig szemüveget kellett viselnem, mert ezzel is ráhasonlíthattam egy kicsit. Amikor végleg szemüvegessé váltam bő 20 évvel ezelőtt, nem is volt kérdés, hogy kerek szemüvegem lesz, amit addig fogok viselni, amíg egy kicsit is látok vele. A Beatles és az ő dalai mindennapi kenyeremmé váltak, angol nyelvtudásomat pedig legelőször éppen az ő szövegein csiszoltam. Egyike volt azon hőseimnek, akikkel soha nem találkozhattam, de amikor 1993-ban Yokónak a szemébe néztem és kezet fogtam vele, talán átjött valami belém John-ból is. És az sem lehetett véletlen, hogy Életemmel éppen az ő, meg nem ért 51. születésnapján teljesedett be máig tartó szerelmünk.

Amikor nemrégiben Londonban jártunk, szinte folyamatosan láttam, éreztem olyan dolgokat, amelyekre egy Lennon-szöveg volt a válasz a fejemből. Az évtizedek során szinte minden olvastam, láttam, hallottam, amit érdemes volt vele kapcsolatban. Egyetlen könyv hiányzott csupán, második kötete, az A Spaniard In The Works, amelyre rábukkantunk az Abbey Road stúdió ajándékboltjában, és amellyel Életem szintén meglepett születésnapom alkalmából.

A könyv 1965 júniusában jelent meg, akkor John Lennon 25 éves volt, abszolút világsztár, mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy „influencer”, hiszen minden tettére, szavára, külső megjelenésének változásaira azonnal milliók figyeltek fel. Miközben az öt világrész bármely pontján lépett fel a Beatles, sikítozó rajongók tömegei fogadták őket a koncerteken és azon kívül is, és ebben a légkörben kellett folyamatosan mélyíteni zenéjüket, Lennon már egy évvel korábban kiadott egy gonoszul röhögtető, karikatúrákkal illusztrált könyvet, In His Own Write címmel. Ennek folytatása lett az A Spaniard, amely még angol anyanyelvűeknek is kemény megpróbáltatás, hiszen nem csupán a folyamatos nyelvi csavarokban van a humora, hanem megértéséhez komoly társadalmi-politikai, sőt vallási ismeretekre is szükség van. Lefordítása, vagy akár más nyelvre való átültetése gyakorlatilag reménytelen vállalkozás. Nemcsak apránként érdemes olvasni, hanem hangosan is, a szövegösszefüggések felfedezéséért és a humor erősebb hatásáért. A korabeli kritikusok sem intézték el azzal, hogy „egy popsztár ráérő idejében könyveket dob össze”, hanem nagyra értékelték nyelvi leleményeit, volt, aki egyenesen Lewis Carroll utódának tekintette, mások pedig később ebben a kötetben vélték felfedezni az olyan szürreális szövegeinek csíráit, mint a Lucy In The Sky With Diamonds, a Being For The Benefit of Mr.Kite, és mindenekelőtt az I Am The Walrus.

A címadó novella egy skóciai nemeshez kocsisnak szerződő vendégmunkás nem is olyan abszurd története, akit mellesleg Jesusnek hívnak.  A We must Not Forget The General Erection annak a politikusnak, Harold Wilsonnak a választási („állasztási”) győzelmét figurázza ki az egész brit parlamenti bagázzsal együtt, aki felterjesztette a Beatles-t a Member of British Empire (MBE) rendre. Az Our Dead a gyermeki hálátlanság költeménye, a The Singular Experience of Miss Anne Buffiece egy Sherlock Holmes-sztori paródiája, amelyben megjelenik Hasfelmetsző Jack (Jack The Ripper, itt Jack the Nipple, azaz Mellbimbó Jack). De a Monty Pythonhoz méltó az Araminta Ditch is, amelyben egy nő 80 éven keresztül vihog és amikor végül belehal a vihogásba, a szomszédai sem tudnak már neki örülni, mert előzőleg mind elpusztultak tőle…

Nála Hófehérke (Snow White) Horkoló Feleség (Snore Wife), a testamentum here (testicle) Isten (God) pedig Griff. Az utolsó írásban (I Believe, Boot...) egy újabb idegen és egy tiszteletes a bűn és a megbocsátás mibenlétéről, Isten alkalmasságából tv-kamerák előtt vitatkoznak, közben Szent Alfréd evangéliumára hivatkoznak – ez volt a neve Lennon apjának, aki születésekor elhagyta az anyját és csak akkor bukkant fel újra, amikor a fia már sztár volt – végül a „tartsd oda a másik orcádat” elv alapján jóízűen felpofozzák egymást, mert azt hiszik, hogy már nincsenek adásban…

John Lennon, ez a nagyszájú, hatalmat, tekintélyt nem ismerő, a lelke mélyén azonban félénk, sebezhető ember egész életében azért küzdött, hogy önmaga lehessen, míg nem jött egy elmebeteg, aki megszabadította tőle az elmebeteg világot. Értünk halt meg, akiknek nincsen nagyobb vágyunk a külső-belső békénél és az akarat szabadságánál. Vajon megérdemeljük-e még őt?

08.07.

30 év után jártam ismét Londonban és az egyik legfeltűnőbb különbség volt, hogy szinte mindenütt kártyás fizetést várnak el, és csak mutatóban van egy-egy készpénzes pénztár. Szállodánkban például még egy üveg ásványvizet sem lehetett cash-ért kapni, de a csúcsot a Greenwich-i park vitte el, ahol egy nyilvános WC-ben a 20 pennys belépőt is csak kártyával tudtuk leperkálni. Ugyanakkor találkoztunk pozitív példával is: a Marks & Spencer élelmiszerosztályán, ahol van kártyás és kápés fizetés is, a megvásárolt árucikkeket csak a pénztárnál kell „beszkennelni”, ha valamit darabra veszünk, maga a pénztárgép kódolja be. Nem úgy, mint „kedvenc” óbudai szupermarketünkben, ahol minden egyes árucikket külön le kell mérni, kódolni az újra felhasználható zacskóval együtt, majd a pénztárnál kezdődik az egész elölről, és akkor még nem szóltam a rendszeres géphibákról. Azért nem véletlen, hogy az angolszászoktól jön a „time is money” kifejezés, mi pedig Pató Pál úrtól származtatjuk magunkat, mondván, „hej, ráérünk arra még”.

A Londonban töltött 9 nap alatt folyamatosan médiatávolban voltunk, még a Facebookot sem néztük meg és csodálatosan éreztük magunkat. Ezt az „elszakadást” itthon is rendszeressé kellene tenni lelki egészségi állapotunk érdekében.

08.08.

Több mint egy hónapja hiánycikk a három vérnyomás-gyógyszerem közül kettő. És tökéletesen megvagyok nélküle, még jó is, mert nem megyek 100 alá, amitől kellemesen kóvályogni szoktam, mintha spicces lennék. A végén még meghálálja a szervezetem a hiánygazdaságot és arra is rámutat, hogy még az elkerülhetetlennél is többször mérgezzük feleslegesen önmagunkat.

08.10.

900 grammos joghurt, látszólag olcsó, csak 570 forint. De egyre hígabb, és a lassan már csak 2/3-a van tele a doboznak. Ügyes….

Látok egy autórendszámot az utcánkban: NER-668. Nem lenne jobb a 666? Elvégre van Nagy Fenevadunk, akihez képes Aleister Crowley kiscserkész volt…

08.11.

Szorgos, dolgos, loncsos, lompos és bozontos népünket jobban érdekli egy sokszorosan személyiségzavaros, magamutogató celeb házasságának tönkremenetele, mint az, hogy kilopják a szemét és közben még folyamatosan hülyének is nézik. De még azt sem lepne meg, ha a hölgy a hatalom embere lenne, akire most éppen ráosztották az ügyeletes gumicsont szerepét.

Politikai portáloktól továbbra is távol tartom magamat, semmi hiányérzetem nincsen, de így sem tudom elkerülni, hogy ne találkozzam a mindennapos gyűlöletbeszéddel, ha csak ránézek a szomszédos boltunkban kipakolt ingyenesre, vagy kiszedem a színes, kéretlen szórólapot a levélládából. Tesznek érte rendesen, hogy ne feledjem, hová jöttem haza.

08.12.

Újra és újra előveszem egyik kedvenc költőmet, William Blake-et. Londonban sajnos éppen zárva volt az ő metszeteinek kiállítása a Tate Britainban, de Életemtől megkaptam születésnapomra az Ártatlanság és a tapasztalat dalainak a szerző színes rajzaival illusztrált kiadását. Ebben találtam egy verset, amit most magyarul idéznék, Kardos László fordításában:

„Emberszívű az Irgalom,

A Jóság – földi test,

A Szeretet menny-föld-arcot ölt

S a Béke – földi mezt.

Mert, aki bármely ég alatt

Fohászkodik, szegény,

Égi-földi formátokat

Imádja, négy erény.

Zsidó, Török? Pogány? Szeresd

Az ember-alakot!

Hol Béke s Irgalom lakik,

Az Isten lakik ott.”

Ha egy utazásról fotók, filmek készülnek, nemcsak emlékeket őrzünk meg, hanem rácsodálkozhatunk olyasmikre is, amelyekre akkor, talán időhiányban, vagy az élmények sűrűségében nem figyeltünk fel eléggé, de a tudatalattinkban mégis nyomot hagyott.  A londoni Tate Modern ilyen: egyszerűen befogadhatatlan elsőre, de ha leülepszenek a látottak, utólag sok minden előjön. Ilyen nekem például Max Ernst Celebes című műve, amellyel 1921-ben már megfestette a fasizmus és minden 20.-21.századi önkényuralom előképét, és Cildo Mereiles brazil „neokonkrét” művész 2001-es Babel című installációja, amely egy egyszerre szóló rádiókból álló torony. Ennél jobban aligha ábrázolhatta napjaink hangszennyezését, amikor senki sem ért semmit, senki nem hall meg semmit, ami fontos lenne, miközben valósággal rettegünk attól, hogy néhány percig csend vegyen bennünket körül.

08.13.

Két nappal Nagyboldogasszony napja előtt – nekem már örökre Ferragosto, kánikulával és kiürült Rómával – plébániánk vasárnap délelőtti miséjén megszólalt a 18. századból eredeztetett Boldogasszony Anyánk himnusz. Nagy Patrónánk ide vagy oda, attól tartok, hogy rég elfeledkezett már szegény magyarokról. Jut eszembe: a vallási tolerancia maximális híve vagyok nem hívőként is, de azért legalábbis mérsékelten elegáns, hogy a vezérlőnek mondott éppen a „keresztény Magyarország legfőbb védőszentjének” ünnepére hív meg egy muszlim kormányfőt. Vajon a Szent István napi körmenetet is együtt nézik?

Az önagymosás, vagy az „idomulás” netovábbja: „Az infláció kapott egy gyomrost, és földre rogyott” – mondta a kormányszóvivőhölgy. Éppen csak a hangját nem változtatta meg. Most ez a verklilemez, addig nyomják, amíg a nép elhiszi, és hajlandó nem észrevenni, hogy egyre kevesebbet ér a pénze. 

Néhány napon belül Margit-hídról ketten is a Dunába vetették magukat: egy milliárdos és egy balett-táncos.  

„S nincs ellenállása a viharnak –

Széttörni e varázsgyűrűt.

Nincs hatalma földi karnak –

Mire az óra egyet üt:

Üres a híd. – Csend mindenütt”

-írta Arany János 1877-ben a Hídavatásban.     

08.14.

Belenéztünk a Római vakációba, onnan, hogy a hercegnő az újságírónál alszik. Mert Róma és a szerelem nekünk is Örök, és valahányszor csak képen, filmen meglátjuk a Várost, átmelegszik a szívünk. És mert 70 év óta a Centro Storico mit sem változott, ugyanezeken az utcákon jártunk mi is, nem is egyszer. Pedig valójában a film egyfelől nem más, mint A királyasszony lovagjának meséje annak tragikus végkifejlete nélkül. No és a férfi főhős véletlenül a Via Murgottában lakik, a Piazza di Spagna és a Trevi-kút között. Ott, ahol Federico Fellini és Giulietta Masina. És láss csodát, a Maestro, hét évvel azután, hogy William Wyler egy olyan újságírót és fotóst mutat be, akikben a szerelem és a tisztesség felülkerekedik a szenzációhajhászáson, megalkotja Paparazzo fogalommá vált figuráját az Édes életben, aki még barátja felpofozását és a gyászt is képes bulvárcímlappá silányítani….     

08.15.

Három napos úri muri lesz a szentistvánnapi, mulatozás, eszem-iszom, parasztvakítás égen-földön, a nemzeti énekesek ünnepi koncertjétől a szentjobb-körmenetig, miközben ünnepeljük ezeregyszáz éves balsorsunkat, meg az új kenyeret, amiből egyre kevesebbeknek jut. Vajon alszik-e még a szikra, amely felgyújtja és porig égeti az udvarházunkat?