Nincs az a csodálatos utazás, amely után ne kellene felébredni és kijózanodni, miután hazatértünk. Aligha kívánhat az ember szebbet és izgalmasabbat, teljesebb testi-lelki-spirituális feltöltődést, mint egy Földközi-tengeri hajóút, meghosszabbítva néhány napos római  barangolással. Különösen úgy, hogy az ember önkéntes médiastopban él. Aztán leszállunk Ferihegyen, elindulunk taxival hazafelé és máris látjuk, hogy hol vagyunk: 10-20 méterenként sorozatban kirakott harciaskodó választási plakátok, a gyűlöletbeszéd sulykolásának látványa fogad minket.

Otthonunkba érve nem győzzük levélládánkat kiüríteni a hasonló szellemű szórólapoktól és füzetecskéktől, a liftben pedig a választási jelöltek összefirkált portréi fogadnak minket. Hazatérésünk után 24 órán belül előbb egy bolti eladónak csúfolt mázsás barom nevez csalónak, miután rosszul ütök be egy gyümölcskódot (ráadásul csak magamat csapnám be, mert így drágább a kiválasztott termék), majd egy használt műszaki cikk kereskedő néz hülyének, miután rám sózott egy kamerát, ami hol működik, hol nem, ahogy éppen a kedve tartja és be akarja bizonyítani, hogy az áru hibátlan.  Alig 24 óra alatt a korábban hónapok óta húzódó, majd a tengeren és az Örök Városban szinte teljesen elmúló köhögésem is visszatér.

És akkor most itt ez a margitszigeti dzsembori, ahol a főcserkész könnyet töröl ki a szeméből, annyira meghatja őt az éljenzés.

Nagyon közel van hozzánk Budapest legszebb szigete. Fizikai és lelki értelemben egyaránt. Még gyalog sincsen többre 20 percnél, ezért jó időben otthonunktól lesétálunk, és végigmegyünk az Árpád-hídi lejárótól a Margit-hídig. Megállunk a Zenélő kútnál, ahol már többször hallgattunk élő koncerteket, beszívjuk a kis tó körüli fűszerdomb illatait, szemezünk a köveken ülő békákkal, és megállapítjuk, hogy nem kell Monet Giverny-jébe menni színpompás vízililiomokért. Betérünk a Szent Mihály kápolnába, bejárjuk a régi kolostor romjait, amelynél sok-sok évvel ezelőtt egy nagy meditációs együttléten is részt vettünk. Nézzük a csi-kungozókat, időnként nekünk is kedvünk támad megcsinálni a nyolc alapgyakorlatot. És mindenekelőtt ott vannak az évszázados fák, alattuk költők, írók szellemei, a „régi szerelmek lábnyoma”, Föld Anyánk egész testünkkel érezhető energia-áramlása, fenséges ikerplatánjaink a nagyrét peremén, amelyek mellett nem tudunk úgy elmenni, hogy meg ne öleljük őket.

És most ezt az imádnivaló teret is meggyalázták békének hazudott háborús uszítással, az évtizedek óta közönségre találó  félelemkeltéssel, verbális erőszakkal, vezérkultusszal.

Itthon vagyunk?