09.10.

Illatos, zamatos ősi gyümölcsünk a körte. Édesapám különösen szerette, Nagyfiam szintén, bár ő még akkor, amikor kőkemény. Piacunkon is számos fajtája dívik az Alexandertől a „csúnya, de finomig”. Biokertész Sógoromnak legalább tucatnyi fajtája van, a belőlük készült pálinkákról nem is szólva. Erre mit látok ma a szupermarketben? Valami zöldes-barnás formátlan akármit, körte címén, származási helye Szaúd-Arábia. Ha ezt a szép emlékű Torgyán doktor megérhette volna…

Nemcsak szuverének, akarom mondani szuterének vagyunk, hanem még gazdasági modellünk is semleges lesz, mint azt a kötcsei csodamondótól tudjuk. A nemzetközi pénzpiac azonnal nemtelen módon reagált e zseniális gondolatra: egy nap alatt 5 forintot romlott a hazai euró-árfolyam.

09.11.

Trump Orbán Viktort is említve győzött az elnökjelölti vitán - írja az egyik magyar portál, hozzátéve, hogy nemcsak K.Harrisszel, hanem a két elfogult moderátorral is meg kellett küzdenie. Erre szokták mondani, hogy a tények nem zavarják őket....

A bosnyákok elleni hazai 0-0 után szakértőink keserves erőfeszítésekkel keresik a pozitívumokat. Kétségtelen, nem kaptunk gólt, bár erre is volt esély az utolsó percekben. Igaz, legalább valóban küzdöttek, mint az a viccbeli oroszlán. Ami a tény, hogy két forduló után az utolsó helyen állunk a Nemzetek Ligája csoportkörben, 0-5-ös gólkülönséggel, és valószínűleg ez nem nagyon fog javulni a következő, hollandok elleni meccsel sem…

A vezérlő politikája legnagyobb erényének a hűséget tartja, miként Bástya elvtárs a szerénységet. De említhetném a nagy francia államférfit, Talleyrand-t is, aki valamennyi gazdáját elárulta, élete alkonyán még a hazához való hűségről tartott előadását egy neves tiszti iskolán. Meggyőződése volt, hogy egész életében a haza érdekét tartotta szem előtt. Ilyen alapon a vezérlő is lehet hűséges, saját egójához, a hatalomhoz, valamint ideig-óráig azokhoz, akik feltétel nélkül kiszolgálják őt. Kérdés, hogy ez utóbbiak meddig lesznek hozzá hűségesek.

Közben az egyik főtanácsadó egy BBC-nek adott interjúban kifejtette, hogy a magyar kormány a történelem jó oldalán áll. Ebben volt már részünk az elmúlt évszázadban, és az akkori kormányok is úgy érezték, hogy a történelem jó oldalán álltak. Aztán az idő gyorsan választ adott nekik és nekünk, hogy a fal adta a másikat.

09.13.

Az illető szerint elefánt van a szobában, beszélni kellene róla. Lehet, hogy eddig nem volt tükre a szobájában?

Legjobb amerikai tanítványa jól megtanulta a leckét: miután a kismaccsa sem volt meg Kamala ellen, közölte, hogy nem lesz több vita, mert csak akkor vállalkozna ilyesmire, ha előzőt elvesztette volna, mivel azonban megnyerte, nincs szüksége több megmérettetésre. Ez tanítómesterének 18 évig bejött, de vajon ki tudja-e a kerülni az Európa-parlamenti összecsapást?

Egybehangzó források szerint novemberben nem lesz nyugdíjemelés, sőt, nyugdíjprémium sem, tekintettel arra, hogy a forint inflációja a tervezettnél jóval alacsonyabbra sikerült. A hivatalosan hamisított statisztikák is ezt mondják. Jó nagy bajban lehet a gazdaság, ha már a nyugdíjasokat sem tudják megvenni, akik pedig a rendszer egyik fontos támaszát jelentették.

És ahogy elnézem, a hivatalosan hamisított statisztikák is előbb-utóbb kénytelenek szembenézni saját manipulációikkal. A legújabb szerint a munkavállalók háromnegyede nem keresi meg az átlagbért. Minden józanul gondolkodó ember eddig is tudta,  hogyan jön ki a bruttó félmillió feletti átlagbér, de most ezt illetékes helyről is elismerték. Fogunk mi még ott sírni, ahol senki sem lát…

Állítólagos erekciós problémáimra kínál megoldást egy kéretlen hirdető, 2025-ös keltezésű e-mailekkel. Vajon honnan tudja, hogy jövőre hogy állok majd e téren, amikor én magam sem tudom?

09.07.

Tények röviden a Spiler tv-n, a francia-olasz meccs szünetében. Előtte felszólítják a nézőket, hogy a következő képek a nyugalom megzavarására alkalmasak. És megjelenik a vezérlő. Erről egy ősi vicc jut eszembe: Brezsnyev horgászik a Moszkva-folyóban és kifogja az aranyhalat. A hal persze könyörög az életért, és három kívánság teljesítését ígéri. Leonyid Iljics megkönyörül rajta, visszadobja. Másnap felébred, nyújtózkodik, és azt mondja, de meginnék egy szto grammát. Nyílik az ajtó, és belibeg egy gyönyörű nő egy szál mosolyban a jeges vodkával. Brezsnyev felhajtja, végignézi a nőt, és felsóhajt: de mesés ez a nő, de hát én már egy öregember vagyok, ide pedig egy jó nagy kemény… kellene. Nyílik az ajtó és belép Erich Honecker.

Még mindig a vezérlő, akiből újfent kitört a futballista véna, és egész pályás letámadást hirdet. Hogy ki ellen, majd még kitalálja. A potenciális ellenségeknek javasoljuk, forduljanak bizalommal Arrigo Sacchihoz vagy Fabio Capellóhoz, akik a Milan tökéletesen működő zónázásával csírájában tudták elfolytatni az ilyen akciókat.

Déli hiradó. Megtudhatjuk, hogy a piros ruhás Adának már 5000 követője van a közösségi médiában, ezért most már teljesülhet a vágya, és ruhát válthat. Mint megtudhattuk, Ada egy egész nőalakos mesterséges intelligencia, a Delta műsorvezetője. Mit mondjak, szép kis pofija van, de azért nem cserélném el a búgó hangú Kudlikra, akinek ugyan a kőkeményre belőtt haja sosem tetszett. Őt volt szerencsém látni egy tengerentúli kommunista fesztiválon az óceán partján, még mielőtt a sminkes és a fodrász kezelésbe vette volna szereplése előtt, nem is hasonlított önmagára, csak a hangjáról lehetett felismerni. No mindegy, most már egy Miss Ai-nak (lásd még minő guminő) vannak rajongói, lehet, hogy lassan mi emberek, kimegyünk a divatból?

Ada után jön a másik előre betáplált robot, Fuccálpeti, aki felhívja a nemzeti érzelmű szurkolókat a válogatott meccs színhelyén tartózkodó konzulokra, forduljanak hozzájuk bizalommal. Nyilván a kábrigádtagok egyike sem visz magával elegendő pénzt az óvadékra. F. szavai monotonul, szaggatottan hangzanak, mint ahogyan a Boris Karloff beszél a klasszikus filmben. Lehet, hogy mégis inkább Adát választom?

„Könnyű a fotelből kijelenteni, hogy milyen drágaság van” – mondja nekem egy idősebb, piacra is jól öltözötten jött hölgy, miközben kedvenc zöldségesünk amúgy egész korrekt árai kapcsán szóba kerül az általános drágulás. Igen, kezitcsókolom, a fotelből sok mindent könnyű kijelenteni. Azt is, hogy minden magyar családnak közel 30 milliós megtakarítása van. Mert ő biztosan nem jár kétnaponta a piacra és az élelmiszerboltba.

09.08.

Manapság egyre több a tűz – az elmúlt napokban Óbudán szinte egyfolytában hallottuk a tűzoltókat, mentőket. Mint kiderült, a hét végén egy rózsadombi autótelepen 9 kocsi vált a tűz martalékává, közben az Árpád híd budai hídfőjénél kiég egy kocsi, majd még egy Fehérvári úti üzletben 8 gázpalacktól csapnak magasra a lángok. Nem sok ez egy kicsit? Tetejében leég a miskolci tavasbarlang, amely egyszerre turista látványosság és gyógyító intézmény is. Nem valami magasabb megrendelésű gyújtogató brigád tevékenykedik egy üzleti leszámolásban, esetleg egy pénzmosással egybekötött biztosítási csalásban?

Ledarálta a Nationalelf nemzeti 11-ünket, sok múlott égi patrónusainkon, hogy nem kaptuk egy tízest. Miközben mi bőszen alibiztünk csapatjáték címén.  Jobb lenne, ha élfocistáink visszatérnének snóblira, vagy az ultira, 10 filléres alapon. Igaz, ez utóbbihoz már némi ész is kellene, de ha ebből kellene megélniük, biztosan meg is jönne hozzá az eszük.

Jövőre békekölcsönvetésünk lesz, akárki meglátja. Hogy miként szűnik meg a háborús vészhelyzet, majd kitalálják, elvégre az első számú kiválóan tudja menedzselni háború és béke kérdését. Kutuzov gyenge dilettáns volt hozzá képest, amúgy is miként tudott volna átlátni a szitán fél szemmel. A pénzügyi egyensúly érdekében pedig javasoljuk, hogy az elsőszámú családja és udvartartása jegyezze békekölcsönként vagyonának 95%-át.

09.09.

Magyarországnak a gazdasági semlegesség politikáját kell képviselnie" – mondja az egyik fő tanácsadó. Ennek ugyan az égvilágon semmi értelme, de a lényeg, hogy a köznép ne is értse, hanem higgye azt, hogy ez valami szakzsargon, ami a felkentek rátermettségét bizonyítja.

„Bekövetkezett az idő, amikor isten világának el kell pusztulnia….Ez persze isten akarata, a világot nem mit teremtettük, de azért mégis kár! Ha csak egyetlen fa kiszárad, vagy mondjuk egyetlen tehén elhullik, az is sajnálkozást kelt bennünk, hát akkor, mondd, jó ember, mit érezzünk, mikor látjuk, hogy az egész világ elpusztul?...A nap, a mennybolt, az erdők, a folyók, a rétek – hisz isten mindezeket azért teremtette, hogy egymás javára szolgáljanak. Mindegyiknek megvan a maga rendeltetése, a maga helye. És most mindnek, az egész világnak el kell pusztulnia” – írta Anton Csehov 1887-ben A tilinkó című novellájában.

A szürkének még annál is több árnyalata borította be egünket, a felhőkben mozdulatlannak tűnő hurrikántölcsérek, kisebb-nagyobb halak sodródtak meg egy nagy, megszegetlen kenyér. Aztán a formák megnyúltak, eltűntek és egy lassú eső indult el, megtöltve a teret az égi vizek felszabadító illatával.

08.21

Elég volt az álhalálhírekből és a közösségi médiában haláluk után is életben tartott születésnaposokból!

Abból az ezer drónból és 45 ezer rakétából néhány igazán eltévedhetett volna. De megtette volna néhány odafentről irányított istennyila is, ahogyan még Nagyanyám is emlegette.

Szent István király törvénykönyve a rágalmazókat nyelvük kivágásával bűntette. Csúnya világ jönne a fizetett karaktergyilkosokra, és a hamisan tanúzókra, ha ezt az ősi törvényt beemelnék az alaptörvénynek nevezett jogi salátába.

Az Államalapító rock-operásítója, a magyar Beatles alapítója tagja – minden tisztelet a zenei életművéért – disszidálással fenyegetőzik arra az esetre, ha a jelenleg feltörekvő ellenzéki vezér hatalomra jutna. Ráadásul önkéntes száműzetése színhelyéül Törökországot választaná, mintegy hommage á Rodostó. A tisztességben megőszült egykori „első magyar beat-zenész” csak azt felejti el, hogy az elmúlt hatvan évben, hol kissé fanyalogva, hol annál nagyobb lelkesedéssel, minden rezsim megbecsülte őt, még a neki nem tetszők is – még a havannai kommunista világifjúsági találkozón is ott volt -  miközben olyanok is maradtak, akiknek semmi okuk nem lett volna rá.

Sosem voltam egy nagy táborozó, mert alapvetően utálom a kívülről rám kényszerített és számomra idegen és értelmetlen rendet – bár nem vagyok anarchista – mégis képtelen vagyok megérteni a gólyatáborok körül évek óta dúló botrányokat, a leendő egyetemistákat ért megaláztatásokat. Így akarják kezes báránnyá nevelni a jövő értelmiségét, vagy olyanok képviselik ma felsős egyetemistákat, akiknek inkább az egykori jutasi őrmesterképzőn lenne a helyük, nem pedig Magyarország egykor nemzetközi hírű egyetemein?

08.22.

A buzgómócsing lelkület is rendszerfüggetlen. Bár odáig még nem jutottak a mai hajbókmesterek, hogy disznózsírból mintázzák meg a vezérlő fejét, mint azt hajdan a dúshajú Sztálin-tanítvány esetében tették, de már megszületett a cég, aki az illető távolba mutató mellszobrával riogatja potenciális vevőit. Csak emlékeztetnék rá, hogy nála nagyobb embereket is elsöpört már a történelem, a szobraikkal együtt…

A szóvivőszajkó ismét belengette, hogy 2027-re egymillió bruttó lesz a pedagógusok átlagbére. Két megjegyzés: 1. Azt még meg is kell érni – nemcsak a pedagógusoknak, hanem a kormánynak is. 2. Mennyit fog érni az a bruttó egymilla mai árfolyamon?

08.24.

A nagyravágyó trónkövetelő figyelmeztetett: nagy bajban lesznek, ha nem állnak ki szemtől szembe a bűnbánóval, és nem néznek szembe önmagukkal. Vajon ez-e a palotaforradalom előszele?

Az össznemzeti cirkusz lezajlott, de azért ne hagyjuk a népet rágógumi nélkül, még akkor is, ha egy már agyoncsócsáltat vettek elő: olimpiát a magyarnak! És uramfia, bizonyos feltételek mellett még a közellenség-főpolgármester is támogatná. Vagyis őt is megvették, mint a többieket? Persze kibicnek semmi sem drága, manapság már egy évre is nehéz előre látni, nemhogy 12-re. Vagyis bárki bármit megígérhet, ma még ismeretlen mások nevében.

A minap a három és fél éves unokám gondolkodóba ejtett. Mi lenne, ha nem az úgynevezett „nagykorúak” lennének szavazásra jogosultak, hanem a kisgyerekek? Őket ugyanis nem lehet össze-vissza felelőtlenül ámítani, abban sem lehet bízni, hogy elfelejtik, ellenben könyörtelenül behajtják az adott szót….

08.26.

Alig telt el 24 óra a nagyravágyó trónkövetelő figyelmeztetése óta, és máris három súlyos vonatbaleset híre rázta meg az országot. Lehet, hogy a magyar vasút helyzetében ez bármikor bekövetkezhetett volna, de az mégiscsak különös, hogy mindez pont azt a tárcát érinti, amelynek vezetője óva intette a vezérkart az elbizakodottságtól. Nem kell konteó-hívőnek lenni egy ilyen megközelítéshez, elég csak tudni, hogy kis hazánkban a karaktergyilkos célját szentesítő eszközöket még maga Macchiavelli is megsüvegelné.

08.28.

Az iskolaév kezdése előtt a legfőbb hadúr még – biztos, ami biztos – egyértelművé tette, hogy csakis azokat tűri meg az oktatásban is, akik hajlandók úgy gondolkodni, mint ő. Mert az ő országában minél kevesebb a gondolkodó ember a következő nemzedékben is, annál jobb. A kérdés csak az, hogy maradt-e még elég gondolkodó ember, aki ehhez az ősi rossz szokásához utolsó leheletéig ragaszkodik.

Gyűlölöm a tűzijátékot. Nem az ideit. Nem az elmúlt másfél évtizedbelieket. Hanem immár 64 éve.

Akkoriban Édesapámat éppen a szófiai magyar kulturális intézetbe vezérelte diplomáciai küldetése. Édesanyám, aki féléves koromtól iskolakezdésig naplót vezetett rólam, ezt írta: „Aggasztóan fél minden hirtelen zajtól. Az augusztus 23-i tűzijátéktól annyira, hogy még hányt is. Az orvos szerint gyenge a szíve.” Ehhez némi magyarázat kell: augusztus 23 Bulgária 2.világháborús felszabadulásának ünnepe volt, lehet, még ma is az. Magára az eseményre nem emlékszem konkrétan, csak azt tudom, hogy a durranások, a váratlan robajok azóta is nyomasztóan hatnak rám.

Pedig közben katona is voltam, gépesített lövész (magyarul nyúl, bokorugró stb…) – annak is már 48 éve -  és nekem is kellett lőni géppisztolytól RPG-ig (vállról indítható páncéltörő). Ami a szívemet illeti: felnőtt koromban volt néhányszor szívritmus-zavarom, elsősorban pszicho-szomatikus alapon, de ezek, hála Életem Párjának és törhetetlen szerelmünknek közel negyedszázada elmúltak, a szívem köszöni, jól van.

De a mai napig gyűlölöm a hirtelen és erős robajokat. Még a színházban is befogom a fülemet, ha várható, hogy elsül az a bizonyos fegyver, aminek Csehov óta el kell sülnie. Fiaim még kiskamaszok voltak, amikor elmentem velük moziba egy akciófilmre, ahol egy robbanásos jelenetnél úgy éreztem, a szék robbant fel alattam. Az ilyeneket is kerülöm. Talán az Apokalipszis, most volt az egyetlen kivétel az extrém hanghatásaival.  A szilveszteri petárdázásokkal is ki lehet üldözni a világból. Sőt, azt sem tagadom, hogy a  lufikat is utálom gyerekkorom óta, kellemetlen pukkanásuk miatt, Unokáim kedvéért azért képes vagyok néha összeszedni magamat.

És természetesen gyűlölöm a tűzijátékokat. Emlékszem, hosszú éveken, évtizedeken át jártam a Tabánba augusztus 20-án, és amikor vége volt az utolsó koncertnek este 8 óra körül, igyekeztem minél előbb eljutni biztonságos otthonomba, hogy ne halljam és ne is lássam.  Még legkedvesebb rock-bandáimnál is utáltam minden pirotechnikai megoldást, amellett, hogy feleslegesnek is éreztem, Minek kell a jó zenét ezekkel „erősíteni”?  Egyszer a versailles-i kastély parkjában láttam egy „Hang és Fény” (son et lumiére) koncertet, csodálatos barokk zenékkel és fényjátékokkal, amelyek bevilágították a fákat, sétányokat, tavakat. Nem is volt ezzel semmi baj, amíg a végén el nem kezdődött a tűzijáték, ahogyan ez a Napkirály idején is szokásban volt.

A 90-es években aztán nálunk is divatba jöttek a privát tűzijátékok, Óbudán szinte nem volt olyan hétvége, amikor újgazdagok és újmaffiózók ne rendeztek volna valami durrogtatást születésnap vagy bármi más ürügyén. Emlékszem, egy alkalommal az a gondolat kísértett meg, hogy egy ilyen hangos látványosság remek alkalom lenne a rivális likvidálására. Jobb mint egy operaelőadás, ahogyan azt a Keresztapa III. végén láthatjuk. Erre két nappal később azt a hírt olvastam, hogy az említett időben véres leszámolás zajlott kerületünkben. Nagy szellemek, ha találkoznak.

Az idei pártnemzetállami tűzijáték során a nullával egyenlő annak az esélye, hogy a legitimizált alvilág kinyírja egymást. És ezúttal is milliók fogják nézni élőben, tévében nagyon sokan őszintén csodálják majd a pazar fénykoreográfiákat, amelyek Vesta-lángként hirdetik az égen, hogy él még a magyar, miként azt  szerencsétlen Hannibál tanár úr rebegte halálfélelmében az óbudai amfiteátrum végzetes kőfalának tetején.  És még mindig sokkal kevesebben lesznek azok, akiknek az ellopott milliárdjaink jutnak eszükbe, a magánnyugdíjpénztáraktól a vörösiszap-adományokon át a különböző „szociális hozzájárulások” címén kivetett adókig, a futballakadémiákig, és a határaink messze túl épített templomokig. Én majd keresek egy csendes zugot otthonunkban, ahová elvonulhatok valamelyik kedvenc költőmmel vagy ókori filozófusommal.

Bármit is hoz a jövő, abban nem reménykedem, hogy esetleg jövőre, két, öt vagy tíz év múlva nem lesz tűzijáték. Mert kell a népnek, én viszont aligha fogok megbarátkozni vele hátralévő éveimben. Legfeljebb abban bízom, hogy valamikor lesz majd mit valóban megünnepelni ezerszázakárhány évvel az államalapítás után.

08.10.

Egy olyan országban, amely jelenleg az európai közösség tagja, a Parlamentben tartották meg a magyar törzsi gyűlés, azaz a kurultáj megnyitóját. Ezt a kifejezést, mint politikai kategóriát valamikor a 90-es évek elején hallottam először, ennek egy előkészítő tanácskozására elküldtek akkori lapomtól, de mielőtt az érdemi megbeszélés elkezdődött volna, engem rövid úton eltávolítottak, mint oda nem illőt. Akkor csak röhögtünk az egészen, mint a világnemzeti népuralmista párton, ha emlékszik még valaki erre a korcs képződményre. Most pedig ezek az agyrémek elérték a nagypolitika szintjét. Semmi bajom a hagyományőrzéssel, a legendák ápolásával, de képzeljük el, hogy a brit parlamentben felállítják Arthur király Kerekasztalát, vagy a franciában a képviselők Astérixnek és Obélixnek öltöznek…

Megnéztünk egy brit romantikus drámát, amelyben – mint már nem először – lelki traumáktól gyötört apa és fia idegenként is Toszkánában találja meg a boldogságot. Pedig London is milyen isteni hely…Kiszámítható sztori, kiszámítható végkifejlettel, Liam Neeson és fia kicsit saját életét játssza el benne, de a nyolcadik felvillanó toszkán tájkép után legszívesebben azonnal rohantam volna két firenzei repülőjegyért.  Retúr nélkül.

08.11.

Vége az olimpiának, most kevesebb jutott érmes dicsőségből nekünk, még szerencse, hogy két fiatal lánynak köszönhetően a végére behúztuk a tokiói hatot. A korábban „tuti” érmek közül sok elszállt, de láthattunk csodálatosan küzdőket, akiknek sikere csak hajszálon múlt. De nem ezért búcsúzunk az idei ötkarikától kesernyés szájízzel. Kicsit olyan volt az egész, mint amikor az ember nagy izgalommal vár egy családi ünnepet, aztán jön valaki, aki még ilyenkor sem képes megfékezni rosszindulatát és hiába finom az ebéd, hiába szépek az ajándékok, a hangulatot megette a fene.  Mert a kétkedők, a kákán is csomót keresők, az álszentek, az erkölcsvédők hangosabbak voltak, mint azok, akik szívből szurkoltak, akik meg tudtak könnyezni egy győzelmet, egy félsikert, egy vereséget is. Köszönjük meg legalább most a végén az élményt minden győztesnek, érmesnek, helyezettnek! Mert nemcsak az első hely a dicsőség, ahogyan ezt egy bizonyos egyen közösségi oldala sugallja. Ha ő tizedannyit dolgozott volna azért, amit elért, lenne fogalma arról, hogy mit jelent a világon valamiben a 6. -nak lenni.

08.12.

Szittyavérünket újfent felpezsdítették olimpiai babérjaink. Nem szeretnék most a gazdagabb országok bőrében lenni, hiszen milyen megalázó érzés lehet bottal ütni a nyomunkat, mint ahogyan azt dúsképzeletűleg fuccálminiszterünk volt bátor nyilatkozni. Mert hogy jóval több érmet nyertünk, mert többségük. Az önálló véleményalkotásáról nevezetes sportnapilap még térképpel is illusztrálta, mely szerint a környező kelet-, közép-, és dél-európai országokat mind lepipáltuk. És még a franciákat vádolják azzal, hogy elviselhetetlenül nagyra vannak saját nagyságukkal. De valamit mégis csak sugallni kell a népnek így Szent István apánk ünnepe előtt, ami azt bizonyítja, hogy a magyarnál nincs különb nemzet széles e nagyvilágon. És ha belegondolunk, hogy e hazaffyas melldöngetők mennyit tettek sportolóink sikereiért, máris a néhai JFK juthat eszünkbe: „A győzelemnek sok apja van, de a vereség mindig árva…” Aztán a végén nehogy úgy járjunk – túl olimpiákon, EB-ken, VB-ken – ahogy a sajnos szintén néhai Hofi Géza mondta: „A Nyugat a szakadék szélén áll. Mi egy lépéssel előttük járunk…”

08.13.

„Valaki közeledik. Hogyan történhetett, hogy oly sokáig minden csöndben és szerencsésen folyt? Ki vezérelte útjukra ellenségeimet, hogy nagy kört írtak le tulajdonom körül? Miért védett oly sokáig a sors, ha most ennyire megrémít? Mit nyomnak a latban mindazok a kis veszedelmek, amelyek végiggondolásával az időt vesztegettem, ehhez az egyhez képest! Reméltem-e én, mint az odú tulajdonosa, hogy fölébe kerekedhetem mindenkinek, aki csak jön? Éppen mint e nagy, kényes mű tulajdonosa vagyok fegyvertelen, érhető módon, minden támadással szemben. Elkényeztetett a szerencse, hogy az én tulajdonom az odú, kényessége kényelmessé tett, sérülései úgy gyötörnek, mintha az enyéim volnának. Éppen ezt kellett volna előre látnom, nemcsak a maga védelmére kellett volna gondolnom – és még ezt is milyen könnyelműen és eredménytelenül tettem – hanem az odú védelmére is” – írta 100 évvel ezelőtt Franz Kafka. (Eörsi István fordítása). Vajon előre látta-e, hogy egy évszázaddal később még mindig lesznek, akik a saját maguk által kiásott odú illúziójában élnek? Pedig hol voltunk akkor még a médiaglobalizációtól, a Nagy Testvért leiskolázó közösségi médiától, amelynek pókhálója egy ártatlannak hitt kattintással foglyul ejthet?

08.02.

Már megvolt a 200 hát döntője Kós Hubert csodálatos úszásával és az első magyar párizsi aranyéremmel, amikor a 2. számú állami sportcsatornán a vízilabda-meccs szünetében bevágott egyperces vezető híre az előző napi két ezüstérem volt. Másnap reggel látom az ingyenes nyomtatott zöldségpucoló címlapját, amelyen szintén Milák amúgy minden elismerést megérdemlő ezüstérme szerepel, Kósról egy szó sem esik. Boldogult újságíró gyakornok koromból emlékszem, hogy a hírügynökség szerkesztőségében – jó 20 évvel az internet előtt – ki volt írva minden hírszerkesztő egyik legfőbb parancsolata: „A tegnapi hír már történelem”. Sőt, napilapos koromból még olyasmire is emlékszem, hogy ha fontos esemény volt, akkor – a nyomdával egyeztetve – eltolták a lapzártát, akár 1-2 órával is….

Másfél éve nem volt a kezemben Élet és Irodalom. Családunk évtizedeken át volt a lapnak előfizetője és lelkes olvasója, aztán Szüleim halála után lemondtam, mert az utóbbi években minden alkalommal rossz kedvem lett, mire végigolvastam az első felét a címlaptól a Páratlan oldalig. Ezen nem segítettek az olyan zseniális, szarkasztikus humorú és éleslátású publicisták sem, mint Váncsa István vagy Parti Nagy Lajos, hogy a korábban elhunyt Esterházy Péterről és Megyesi Gusztávról ne is beszéljek. Most ismét belenéztem az ÉS-be, amelynek címoldalán ezúttal is Váncsa adta elő akasztófahumorral meglátásait kis hazánk állapotáról. Semmit nem változott, sem ő, sem az ország, sem az én kedvem…

Egy hete már, hogy elkezdődött az olimpia és pártállamunk, híveivel és a szolgálatában álló közösségi médiával egyetemben még mindig a megnyitón rugózik. Ennek két oka lehet a hatalom részéről: 1. tudatosítani akarja az alattvalókkal, hogy nem tűrnek el semmiféle másságot (hangsúlyozom, semmifelét…). 2. Ezzel a műbalhéval valami nagy disznóságot akarnak elleplezni, amit hamarosan elkövetnek, vagy már el is követtek, csak szokás szerint nem vettük észre…

Még 1992-ben, a barcelonai olimpia idején történt. A Kurír sportrovata éjt nappallá téve dolgozott – ráadásul akkor még két lapot csináltunk, egy reggelit és egy estit – az én fő feladatom a kis színesek, az aranyköpések gyűjtése, továbbá egy napi glossza, amelyben abszolút szabad kezet kaptam. Már a vége felé jártunk, amikor elhatároztam, hogy írok egy kis ironikus szösszenetet arról, hogy a tv-ben ki hogyan közvetít. Az írás címe „Vitamindarázs” volt, és mindenki megkapta benne a maga néhány mondatos portréját a legnagyobb ászoktól a feltörekvő leendő sztárokig. Csupán egyetlen ember sértődött meg, aki az érmesek szeretteit hívogatta, folyamatosan jópofizott és bizalmaskodott – ezzel ki is rítt a profi mezőnyből. Én hülye, nem tudtam, hogy az illetőnek tulajdonosi érdekeltsége van, de a főszerkesztői intelem után is kitartottam a véleményem mellett és még további hat évig szolgáltam a lapot. Most arról jutott eszembe ez a több mint 30 éves eset, hogy a mai tévés utódok szinte versengenek a kínosan erőltetett szellemeskedésben – körülbelül azon a színvonalon, ahogyan egyes bulvárshow-ban a szereplők szórakoztatják önmagukat és közben jókat röhögnek egymás közt. Hogy közben zajlik egy pattanásig feszült küzdelem, a legkevésbé sem érdekli őket…

08.03.

„Borzasztó, hogy minden milyen drága. Még jó, hogy már öreg vagyok és nem vagyok annyira kívánós. Legfeljebb kolbászt szeretnék” – mondja a piacon egy idős hölgy.  Vajon a hajdan „kétforintosnak” csúfolt „lecsókolbászra” gondolt?

A másik rugótéma az algériai bunyós, aki állítólag férfiként indul a nők között. Nekem nem ez a gondom, hanem az, hogy egyáltalán minek kell nőknek olyan sportágakat űzni, mint a boksz, a kalapácsvetés vagy a súlyemelés? Volt idő, amikor nők közötti bokszot legfeljebb perverz ösztönöket serkentő lokálok színpadán lehetett látni…Ezek ugyanolyan bűntettek a nők ellen, mint amikor serdületlen gyereklányok jelentették a „női tornát”, ma már tudjuk, milyen módszerekkel „nevelték” őket…

A nagy genderharcosok esetében pedig motoszkál bennem a kisördög: nem lehet, hogy némelyik olyan, mint az Amerikai szépségben a kőkemény tengerészgyalogos szomszéd, aki puhánynak és melegnek tartja pacifista fiát?

Az „ellentmondásos” Milák Kristóf ugyanolyan pompás, taktikus versenyzéssel nyerte meg a 100 pillangót, mint két nappal korábban Kós Hubert a 200-at. Ehhez képest, miután győztesen, immár kétszeres olimpiai bajnokként kijött a vízből, a kommentátorok semmi mással nem foglalkoztak, mint a körülötte lévő „rejtélyekkel”. Ha már egy olimpiai győzelemnek sem tudunk szívből örülni, mi lesz velünk? Vagy esetleg az a baj vele, hogy „más” és nem áll be a sorba, ahogyan az manapság elvárható? Érthető-e, hogy elmegy a  kedvem attól, hogy tiszta szívemből szurkoljak a hazámat képviselő sportolóinak? Pedig milyen jó lenne ezekben a pillanatokban (is) magyarnak lenni…

08.04.

Minden idők legnagyobb nyerőeséllyel kecsegtető kaparós sorsjegyét reklámozza az illetékes, azt már nem, hogy ez minden idők legdrágább kaparósa. Nem készítettem statisztikát, hogy az idén már hányadik új sorsjegynél tartunk, de lehet, hogy már túl vagyunk a tucatnyin. Most megint belevág majd sok naiv szerencsétlen, abban bízva, hogy a sokféle játék közül valamelyik bejön, de a korábbi „sokféle” tapasztalatából kiindulva állítom, hogy ez még áttekinthetetlenebb lesz a földi halandó számára, mint az eddigiek. Kell a pénz Európa legnagyobb tűzijátékára, az istenadta még nagyobb kábítására….

08.05.

A hasbeszélő kakadu szerint Brüsszel összejátszik Kijevvel. Ő csak tudja, hiszen ő a küldönc Budapest és Moszkva összejátszásában. A rezsicsökkentés pankrátora 12. évadját futja, és még mindig van nézettsége, mert olyan pocsék, hogy az már szinte jó. Az euró pedig a hónap eleje óta állandóan 400 forint körül jár.

08.06.

Napról napra közelebb az atomháború - fokozza a rettegést a királyi híradó, éppen Hirosima emléknapján. De ne féljünk, a világ egyetlen békepárti kormánya csodás diplomáciával megoldja és Brösszel sem veheti el tőlünk a Nobel-békedíjat.

08.07.

Megnéztük a The Post című Spielberg-filmet. Egy amerikai szinten „helyi lap” azzal vált az Egyesült Államok sajtószabadságának zászlós hajójává, mert tulajdonosának és főszerkesztőjének volt bátorsága szembeszállni a Fehér Házzal és a Legfelsőbb Bírósággal, hogy ne tartsák hazugságban az amerikai népet a vietnami szennyes háború valódi céljait illetően. Nemhogy nem tudták megsemmisíteni, de a Washington Post előbb rászámolt Nixon elnökre a Pentagon-ügyirattal, majd kiütötte a Watergate-üggyel. A lapnak ma is ez a mottója: „A demokrácia meghal a sötétségben” és alapelvük, hogy ne a kormány irányítsa a sajtót, hanem a sajtó tartsa kordában a kormányt. Nálunk is lenne néhány „Pentagon-ügyirat”, már csak egy magyar Daniel Ellsberg kellene hozzá, aki illetékes helyről kilopja – ma már nem kellene nehéz csomagokat cipelnie, egy pendrive is elég lenne -  és egy semmitől meg nem riadó laptulajdonos meg főszerkesztő kellene, aki minden fenyegetés, zsarolás ellenére ezeket publikálni merné és elterjesztené az interneten a szélrózsa minden irányába. És a Post esetében az sem volt mindegy, hogy pillanatok alatt kialakult egy erős szakmai szolidaritás, amit nálunk jószerével a rendszerváltás pillanatában sikerült szétverni.

08.08.

Isten és összes államalapítónk kegyelméből az össznépnemzeti gerincünnepen az első szent királyunkról elnevezett bisztrókban 380 forint lesz a sör. Ennyiért utoljára 1972-ben Hódmezővásárhelyen a Zrínyi utcai Ifjúsági Házban ittam csapolt Kőbányait. Tehát most a panem folyékony lesz. Inni kell, ha meghalunk is, az legalább meglátszik rajtunk.

Az örök győző huszárcsákóban vonult be posványosi udvarházába. Nemzeti háryjánosunk mostantól kezdve jogot formálhat az El Chaco előnévre.

A fősportcsatorna kommentátora az olimpiai megnyitó közvetítése közben azon háborgott, hogy már vagy negyedórája mutatják a táncosokat, miközben a magyar csapat hajós bevonulása mindössze 10 másodpercet kapott. Már megint a Magyarországot bántják…Közben többször összekeverte Tahitit és Haitit. Még jó, hogy nem akart Toussaint L’Ouverture festményeiről és szeretőiről beszélni és nem nevezte Paul Gauguint „Fekete Napóleonnak”.

Tudják, mit? Inkább osztozom Európa szellemi magányában. Továbbá inkább leszek poszáta, mint posztnemzeti. Esetleg Pospisil, a Mahác úr barátja…

Amikor jött a rendszerváltás és válogatás nélkül az ország keblére ölelt mindenféle hazatérő emigránst, talán Hofi tette fel a kérdést: "Tessék mondani, nem lesz nekem bajom abból, hogy itthon maradtam?". Most pedig a magyar "nagystratégia" kapcsán azt kérdezném: azért a kiterjesztett magyar támogatásból jut a nemzetközileg elismert határokon belül élőknek is?

07.29.

És még mindig a magyarokat bántják. A vasárnapi légpisztolyos döntő előtt az egyik lapunk azt találta írni, hogy „a francia pusztába száműzték aranyérmet nyerni….”. Lányunk aztán nem tudta hozni azt a formát, amit előző nap. Biztosan annak is Trianon az oka. Aztán a brazilok elleni kézilabda-meccsen egyik alkalommal legalább fél percig hüledezett a kommentátor, miután egyik játékosunk a nyakánál fogva rántotta le ellenfelét és a bírónak volt mersze két percre a magyart kiállítani. És persze elcsalták egyik szépreményű kardozónk asszóját is. Kétségtelen, hogy a vívóbírókat mindenki szidja, ez már csak egy ilyen sportág. Egy hazai szakember amúgy halkan megjegyezte: nem biztos, hogy sportdiplomatáink alkalmasak a rájuk bízott feladatra. Én pedig még halkabban megjegyezném, hogy amilyen népszerű manapság kis hazánk a nemzetközi téren hála miniszterelnökünk áldásos tevékenységének, ez még akár a sportban is visszaüthet.

„Megsértették a kereszténységet” – tajtékoznak azok, akik a kereszténység védelmezése címén naponta többször is semmibe veszik az evangéliumi eszméket. Ha Jézus egyszer valóban még egyszer eljönne, másra sem jutna ereje, mint a kufárok kiűzésére és a farizeusok leleplezésére…

Úgy látszik, Leonardo Utolsó vacsorája húsz évente valamilyen botrány középpontjába kerül Legutóbb Dan Brown A Da Vinci-kód kapcsán kezdték pedzegetni, hogy János apostol figurája valójában nő, és lehet, hogy maga Mária Magdolna. Másfél évvel ezelőtt volt szerencsénk látni Milánóban az eredeti remekművet, és őszintén szólva hajlottunk erre a magyarázatra. Hacsak Leonardo nem akarta egy arcban megszemélyesíteni a legfiatalabb apostolt és a bűnbánó asszonyt, akiknek élete Jézus kereszthalála után bizonyos fokig összeforrt. De a 60-as évek elején Luis Bunuelt gyakorlatilag kitiltották Spanyolországból, miután a Viridianában a birtokot elfoglaló tolvajok, koldusok, leprások ugyanúgy álltak össze egy csoportképre, mint Leonardónál Jézus és tanítványai. Az olimpiai megnyitón pedig belemagyarázták a szentségtörést a szemforgatók, mert azt akartak látni…

07.30

Érdekes, amikor a világ képzőművészeti örökségének legszebb darabjai, köztük számos vallási témájú alkotás, pólókon, csészéken, hűtőmágneseken virít, akkor nem kiáltanak tömegesen skandalumot. Vagy a fogyasztói társadalom szabályai mindent felülírnak? Az én felülmúlhatatlan élményem egy kocsi hátsó szélvédője mögé helyezhető bólogató pápa volt, amit még II.János Pál idején láttam a Vatikánban, a Via della Conciliazione egyik szuvenír-boltjában.

És mit mondott Ferenc pápa két nappal az ominózus eset után: „Miközben a világban rengeteg ember szenved az éhségtől és mindenféle szerencsétlenségektől, továbbra is folyik a fegyverkereskedelem, amely táplálja a kis és nagy háborúkat. Ez az a botrány, amit a nemzetek közösségének nem lenne szabad eltűrnie, és ez mond ellent a nemrég megkezdődött Olimpiai Játékok testvéri szellemének. Ne felejtsük el, testvéreim: a háború maga a vereség!”

Magyarország önellátóvá válhat a 30 milliméteres lőszerek gyártása terén – áradozott a honvédelmi miniszter. Tessék mondani, nem lehetne inkább újra önállóvá válni a zöldség, a gyümölcs terén, mint hajdanában, amikor a magyar mezőgazdaság csodájára jártak Közép- és Kelet-Európában és nem kellene éretlen, kőkemény barackot, felfújt szemektől roskadozó szőlőfürtöket olcsón importálni, miközben a magyar termék megfizethetetlen. Pedig közel 30 évvel ezelőtt még derültünk azon, hogy a főkisgazda (legyen neki könnyű a föld, amit élete utolsó percéig sosem látott közelről) Chiléből akart cseresznyét behozatni….

07.31.

A régi szép időkben a kémek diplomaták, tudósítók, üzletemberek, nyelvtanárok, könyvtárosok voltak. Esetleg hegedűművészek. Nemcsak a magas szőke férfi. Manapság vendégmunkások is megkaphatják ezt a megtisztelő státust. Feltéve, ha Keletről jönnek.

„A ma lehetséges szabadság hitvány kis sarjadék. De azért csak szabadság, csak birtokolható” – írta Franz Kafka 102 évvel ezelőtt az Egy kutya kutatásai című novellájának zárómondataként.

07.17.

Az egyik főtanácsadó szerint a Trump elleni merénylet az uszító politika következménye. El sem merem képzelni, mi ebből a tanulság a magyar emberek számára, akik napi szinten hallják legmagasabb illetékes helyről a különböző uszításokat az állandóan napirenden tartott ellenségekkel szemben.

07.18.

„Földi lét szeplőzte szemmel nézve mintha egy vonat utasai lennénk, akiket hosszú alagútban szerencsétlenség ért, méghozzá olyan helyen, ahová a bejárat fénye nem látszik már be, a kijáraté pedig oly parányi, hogy keresni kell, és egyre elvész, amikor is ráadásul még a kijárat és a bejárat iránya sem biztos” – írta több mint 100 évvel ezelőtt Franz Kafka, pedig soha nem járt a mai Magyarországon.

Úgy döntöttem, ma dőzsölünk, vettem 6 darab retrókilfit a szupermarketünkben, összesen 834 forintért. Ami 835. Bár a „spanyol bagett” mostanában bevált, de abból is kellene 3, az pedig már 900 forint. A kovászos cipó pedig, ami csak 530, észrevétlenül egyre zsugorodik  - ha ezt az öreg Marosán, a zsemle és a pofánk összevetője megérhette volna -  de ahogyan a nem szeletelt kenyereknél mostanában szokásba jött, egyikre sem írják rá a súlyát, tehát nem kell figyelmeztetni a nagyérdeműt, hogy a termék kisebb lett…De ennél is nagyobb dőzsölés, ha a magyar ember Közép-Európa egykori gyümölcsöskertjében nyáron friss, érett, gyümölcsízű gyümölcsöt akar enni….

07.20.

Egy szombat délelőttön a fenti üzletben nagy halomban állt az ingyenes nyomtatott agymosó pénteki száma a már hírérték nélküli főpolgizással és brüsszeli háborúpártisággal a címlapján. Uncsiból jelentjük?

Globális kék halál okozott káoszt az egész világ informatikai rendszerében, állítólag még egy hacker-támadás sem kellett hozzá. teljes bénultság néhány órára. És még arról álmodozunk, hogy emberi felügyelet nélkül dolgozhatnak a mesterséges intelligenciák…Igaz, már a Teremtő is teremtményével vitette el a balhét annak tökéletlensége miatt, abból lett az „eredendő bűn”. Löw rabbi, Dr.Frankenstein és dr. Jekyll legalább rádöbbentek arra, hogy milyen kockázatos dolog „istent játszani…”

A klasszikus Don Camillóban a kisváros kommunista polgármestere és a helyi katolikus plébános ott tesznek egymásnak keresztbe, ahol csak lehet, de amikor fontos ügyről van szó, például menteni kell az árvíz elől a lakosságot, az állatokat, összefognak és segítik egymást. Nem lenne szebb, ha arról írhatnánk, hogy az új ellenzéki tömörülés és a legnagyobb magyar sportklub közösen segített a gyermekkórházon?

07.21.

Egy konteóiról közismert közgazdász-történész az amerikai szélsőjobboldal legkedveltebb tv-műsorában kijelentette, hogy a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút, és ez vezető hír lett a magyar közhíradóban. A végén még  kiderül, hogy VVP tulajdonképpen nagy honvédő háborút vív…Nekünk még azt tanították, hogy egy hírértéket alapjaiban határozza meg az, hogy ki mondta, hol, mikor, kinek, milyen körülmények között…

07.22.

Az öreg, beteg amerikai elnökkel végre megértették, hogy öreg és beteg, azért vissza kell vonulnia. Vannak olyan közép-európai kollégái, akikkel szintén meg kellene ezt értetni, még akkor is, ha nem olyan öregek és – legalábbis látszatra – nem olyan betegek.

07.24.

„Az ellenségem felesége a feleségem ellensége” – mondta Frédi, miután összeveszett Bénivel és azt akarta, hogy innentől kezdve Vilma se álljon szóba Irmával. Ez jut eszembe arról, ahogyan hatalmon lévők, valamint régi és új ellenzék osztják egymást. Sosem jutunk már túl a dedó kettőn?

07.25.

A reálkeresetek emelkedése kihat a fogyasztásra – lelkendezik a foglalkoztatáspolitikáért illetékes államtitkár, miután az udvari hivatal kihozta, hogy tavaly óta a nevezett keresetek közel több mint 10%-kal emelkedtek. Azok biztosan isszák a szavait, akik nem járnak bevásárolni, vagy járnak, de saját szemüknek és pénztárcájuknak sem hisznek, mert az nem lenne kompetens az Igével…Közben sunyiban egymilliárd eurós hitelt vesz fel a hazafias kormány Kínától, hogy lehetőleg dédunokáink is adósodjanak el életük végéig….

07.26.

Amikor több mint 40 éve bemutatták Peter Sellers talán legzseniálisabb filmjét, az Isten hozta, Mr…t (Being There) olyan olvasata volt, hogy bárki, még egy analfabéta is szép karriert csinálhat az átkos Nyugaton, ha valami miatt felfigyel rá a média. A négy évtized elteltével az „átkos Nyugatot” nyugodtan kitörölhetjük az értelmezésből, számomra a mostani vetítés kapcsán sokkal inkább az jött le, hogy „múlt nélküli”, a semmiből az élet körforgásába került ember a maga primitív őszinteségével, „nagy titkoknak” hitt egyszerű, a kertészetből vett bölcsességeivel képes társadalmi beidegződéseket, akár a fennálló rendet is megbolygatni, mert senki nem meri bevallani, hogy tulajdonképpen nem értik sem a szavait, sem a viselkedését. Így jutunk el a végső jelenetekig, amikor a hajdani „királycsinálót” búcsúztató elnököt a koporsóvívő szenátorok unalmasnak nevezik és megállapodnak, hogy a kertészt juttatják be a Fehér Házba. Azt a kertészt, aki az egészből semmit sem vesz észre, miközben gyermeki ártatlansággal a vízen járva vizsgálgatja a tóban álló növényeket. De tekinthetjük Hal Ashby filmjét profetikusnak is. Shirley MacLaine a sokféle tv-csatorna láttán arra panaszkodik, hogy lassan nem lehet eligazodni ebben az információáradatban. Mondja ezt 15 évvel az internet elterjedése előtt. És azt sem lehetett előre látni, hogy ma már nem kell „burokban élni”, mint a kertész élt gazdája halála előtt, hogy valaki potenciális analfabéta legyen és annyi jusson el hozzá a világból, amennyit a képernyők sugároznak…

07.06.

A briteknek ismét munkáspárti kormányuk van, az egyik udvarhű hírportálunk ezt úgy kommentálta, hogy a szavazatok alig több mint egyharmadával szereztek kétharmadot a rendkívül torz választási rendszerben….

Olvasom továbbá, hogy micsoda hallatlan dolog történik Franciaországban: a jobboldali elnök kimutatta foga fehérjét és a kommunista jelöltet támogatja vezérlőnk barátnőjével szemben. Miközben említett vezérlőnk rendkívüli békemissziót teljesít Moszkvában. Azt persze nem verik nagydobra, hogy elhalasztották a magyar-német külügyminiszteri találkozót, mert a magyar félnek más dolga van. Biztosan az „elcsalt” EB-meccs miatt. Azt fel sem merem tételezni, hogy előbb kikérik a gazda véleményét…

07.08.

Egy ismerősöm a könyvégetés korát emlegeti, miután valaki kukák mellé lerakott könyvek fotóját posztolta. Rohadt világot élünk, de úgy vélem, ott még nem tartunk, bár, ahogy a régi vicc mondja, „lenne rá igény”, és akkor sem azoktól kell félteni a könyveket, akik a kukák mellé rakják le megunt, értéktelen, csak a helyet foglaló köteteket. Még akkor sem, ha én soha nem tennék ilyent. Mi néhány éve egy felújitáskor 700 könyvtől szabadultunk meg,  vittünk el könyvmegállóba vagy adományboltba, de túlnyomó többségben olyanokat, amelyekhez így vagy úgy jutottunk hozzá. Én például rengeteg kiadói példányt kaptam, hogy írjak róluk kritikákat, vagy olyanokat, amit az ember egyszer olvas el életében. Ugyanezt megéltem, amikor Szüleim meghaltak es az ő könyvtárukat kellett felszámolni es az értekesebbeknek helyet kellett találni véges otthonunkban. No és gyermekeinkre is kell már gondolni, hogy ne hagyjunk rájuk sok bóvlit. Persze van olyan, nem kevés, amitől soha nem fogok megválni, amíg élek..

A liberális internacionálé egykori alelnöke eurofasiszta frakciót hoz létre, a „hazaffyság” és szuverenitás jegyében. Mit csodálkozunk ezen? Mussolini is szocialistaként kezdte. Közben újabb keleti gazdánál fullajtárkodik nemes küldetése biztos tudatában. Biztosan nagyon hiányzik a vitrinjéből egy Béke Nobel-díj….Állítólag egy Kremlhez közelálló portál már el is kezdett erről egy szavazást. Azt pedig soha nem fogjuk megtudni, hogy mibe kerül ez nekünk.

Közben az is eszembe jutott, hogy a régi szép időkben a küldöncöknek egy lyukas garast sem ért az élete, ha urának rossz hírt vitt…

80 évvel a háború után még mindig nem lehet a fasizmust eladni a franciáknak. 2002-ben, amikor az a veszély fenyegetett, hogy Le Pen lesz az  elnök, a második fordulóra megmozdult az ország és a hivatalban lévő Chirac a szavazatok 82%-át kapta. 22 évvel később, most, hogy a lánya fenyegetett hatalomra jutással, a demokratikus erők ismét össze tudtak állni, hogy ezt megakadályozzák. Olaszország is sikeresen fékezi a vezérlő másik barátnőjének ambícióit. Azért nem veszett el még minden európai remény, még van hová menni, menekülni….

„Másfél milliárd eurót ér az angol válogatott” – hallom a neves tv-kommentátortól, miközben a háromoroszlánosok az EB-n nem először antifutballt játszanak, és csak akkor mutatnak valami játékra emlékeztetőt, amikor baj van. És nemcsak ők. Az utóbbi 40 év legrosszabb kontinensviadalát szenvedjük végig, a végsőkig kizsigerelt rabszolgákat látunk, akiknek legfőbb célja a vereség elkerülése. Még a 90-es években írtam felkérésre egy kis futballtörténeti könyvet, amelynek lektora hajdani szövetségi kapitányunk volt. Egyetlen kérdésben támadt vitánk, a futballisták árában, fizetésével. A hazai béreket már akkor is túlzásnak tartottam, a nemzetközi futballpiac még előtte volt a minden képzeletet felülmúló árrobbanásnak. 2001-ben éppen Párizsban voltam, amikor minden újság szalagcímében ez áll: Zinedine Zidane-t egy Airbus áráért vásárolta meg a Juventus. Hol voltunk ekkor még Messi, Ronaldo, Mbappé 100 millióitól…Közben egyre több a tétmeccs, amelyeken a sztároknak kötelező részt venni, és a belőlük élő pénzemberek egyre újabb és újabb tornákat eszelnek ki, hogy még nagyobb legyen a bevétel. Közben nem veszik észre, mert nem akarják észrevenni, hogy a legnépszerűbb sportágat, százmilliók szórakozását teszik végérvényesen tönkre.

Minden eddiginél nagyobb tűzijáték lesz augusztus 20-án, négy napos ünnepségsorozat – olvasom az ingyenes nyomtatott agymosó címlapján. Micsoda kicsinyesség, miért nem mindjárt egy hétig ünnepeljük a semmit? Remélem, belefér az eseményekbe egy erőt sugárzó díszszemle is…

07.09.

Az éjjel lopakodó hivatalos lap (rockereknek csak „I talk about the midnight rambler…”) szerint „a kormány döntött arról, hogy fel kell lépni a háborús propaganda ellen.” Szóról szóra egyetértek ezzel. Mondom, szóról szóra. Mert bizony az értelmezésünkből nem biztos, hogy ugyanaz jön ki.

Túlélők, túlélők gyermekei, unokái jöttünk össze 80 évvel azután, hogy Budapestre érkezett Raul Wallenberg. Sokan vannak, sokan vagyunk, akik nélküle talán nem is léteznénk. Mint ahogyan a nagytiszteletű Sztehlo Gábor nélkül sem, aki ugyanolyan halálmegvető bátorsággal mentett gyermekeket a legsötétebb időkben, mint a tragikus sorsú svéd diplomata, majd létrehozta árvák és félárvák gyermekköztársaságát, amelyről Édesapám haláláig úgy beszélt, mint ifjúsága legszebb időszakáról. Az összegyűlt túlélők között ott voltak egykori Gaudiopolisos polgártársai, akik máig őrzik jó emlékezetükben „Göbit” – már őt is csak így emlegették, ahogyan ma a dédunokáit. Amikor a gyerekek nem értették, hogy hány embert pusztítottak el a holokauszt során, a városalapító azt a „játékot” találta ki, hogy kezdjenek el gyufaszálakat egymás mellé tenni, és meglátják, hogy milyen iszonyatos hosszú sor lesz belőle. A megmentettek nekikezdtek, de feladták, mert ilyen nagy számokat még így sem tudtak felfogni. És vajon milyen érzés lehetett annak a fiatal lánynak elmesélni a Duna-partról megmentett nyolcéves kisfiú történetét, aki nem volt más, mint az ő nagyapja? Vagy annak az idegenvezetőnek, aki szülei halála után egy cipősdobozban találta meg azt a svéd menlevelet, amelynek az ő nagyapja az életét köszönhette? És hányan lehetnek, lehetünk, akik még félnek a maguk cipősdobozának felnyitásásától? Egy olyan korban, amikor a gyűlölet, az intolerancia újult erővel támad. „Hányszor mondjuk, hogy soha többé, de kikre számíthatunk?” – tette fel a kérdést egy 80 éves asszony, aki épp a legpokolibb napokban jött a világra. Bízhatunk-e még valaha a józan emberi észben? Itt élnünk és halnunk kell?

06.19.

Szeretem a vonuló felhőket, mint Baudelaire idegenje, és a vonuló madarakat is. Az emberek vonulásától azonban irtózom.

A magyar-német meccs után a tévénk set box-a beadta a kulcsot. Elege lett a sok hazudozásból és önámításból.

06.20.

Szerencsénk volt ezzel a csakis „gyalázatos” jelzővel illetett holland bíróval. Ha nem adja meg a németek első gólját, kénytelenek lennénk bevallani, hogy esélyünk sem volt. És 0-2-nél még egy 11-est egy megúsztunk…

A becsületes állampárti média lelkesen harsogja, hogy tíz gyanúsítottja van baloldali vezetésű kerületünk korrupciós botránynak és hogy az alpolgármestert bilincsben vitték el. Megvan a példamutatás a korrupció elleni harcra. Lehetne esetleg néhány szinttel feljebb is harcolni? Csak nem félnek egy magyar Tangentopolitól?

06.21.

Talán 4-5 éves lehettem, amikor valami rossz fát tettem a tűzre, mire Édesanyám úgy döntött, hogy büntetésből elveszi az egyik kedvenc játékomat, egy sárga favillamost. Én pedig egy merész húzással úgy döntöttem, hogy ez most nekem nem kell, ezért odaadom neki. ő ragaszkodott az elvhez, hogy ő veszi el, én meg ahhoz, hogy én adom oda. Végül Édesanyám nem bírta ki nevetés nélkül kitartásomat, és túlléptünk az eseten, de még felnőtt koromban is emlegettük. Ilyesmi játszódhatott le a vezérlő és olasz barátnője között, a különbség az előbbi életkorában és a végkifejletben van. Érdekes módon több mint egymilliós követőt számláló oldalán egy szó nincsen. Túl sok lenne egy hét alatt a vereségekből a győzelmek emberének belátni, hogy Európában már a kutyának sem kell. Csak a  háborúpártiságot, ismételgeti, mint egy végstádiumban lévő demens,  miközben legfőbb támogatója naponta fenyeget atomháborúval, és a Föld talán legsötétebb diktátorával szövetkezik…

Ki tudja, miért, a moziban mindig szerettem azokat a színészeket, akiket lehetett gyűlölni. Talán azért, mert a rossz embereket is vonzóvá tudták tenni bizonyos értelemben, akár úgy, hogy nem lehetett elvonatkoztatni a figurától. Így vált kedvencemmé Erich von Stroheim, Franco Citti vagy Malcolm McDowell. Donald Sutherland egy külön kategória volt. Igaz, hogy miután láttam Bertolucci Novecentójának perverz fasisztájaként, egy darabig nem is voltam hajlandó olyan filmet megnézni, amiben ő játszott. Amikor meghallottam, hogy Fellini vele játszatta Casanovát, gondoltam, már a Maestro sem hülyül meg…aztán megnéztem, és onnantól kezdve megbocsátottam ennek a hórihorgas, lóképű, gülüszemű kanadainak, akit  hazájában először eltanácsoltak a pályáról, mondván, ilyen pofával nem lehet színész – még akkor is, ha később is lehetett gyűlölni, például a Vírusban. Most mindenki a M.A.S.H-ról, a Kelly hőseiről és a Tűről beszél – amelyet állítólag Ken Follett eleve az ő figurájára írt, és akinek minden gonoszsága ellenére még szurkolni is lehetett – de bennem legalább annyira megmaradt a Farkas az ajtó mögött Gauguinje, vagy az Északi fény demens öregembere. Most visszanéz a Mennyek Kapujából, amiben soha nem hitt és hülyegyerek-kalapja alól elengedi azt a bizonyos füttyöt, mint csalhatatlan véleményt…

Vörösvári úti piac. „Aranyoskám” standjának egyetlen férfi eladója, Sanyi éppen szilvát mér ki az egyik törzsvásárlónak. „Három héttel előre vagyunk. Mit fogunk árulni augusztusban? Legjobb, ha bezárunk” – mondja. A hét elején a legutolsó epret vettük be befőzni, lassan már a sárgabarack is lecseng, megjelent a fehér húsú őszibarack. Odakint forró, sirokkó-szerű szél, ilyent korábban csak Dél-Olaszországban éreztem. Úgy látszik, a klímaváltozásba is beletörődünk. Amíg tudunk.

„Mehetsz Ukrajnába golyófogónak” – közölte velem egy „lelkes követő”, akinek állítólag doktorátusa is van, miután bátorkodtam kifejteni a hazaárulás mibenlétét. Nem tudnak véletlenül egy üres házat egy toszkán faluban, ahol nyugalomban élhetnénk száz éves korunkig?