Cogito

Egy szabad gondolkodásban megőszült írástudó elmélkedései

Amikor nemcsak a Negro világít….

2024. február 01. 06:47 - Göbölyös N. László

119160_710976_1706562962_cropped_negro1.jpg

01.21.

Sötét agyú emberek mindig voltak, és lesznek is, a világon mindenütt, akiket a sokszor több ezer éves előítéletek éltetnek. És sajnos világszerte a meccsekre járók egy része csak azért megy ki, hogy kijöjjön belőle az állat. Ezért sem járok 20 éve meccsre, pedig imádom a focit és a stadionok hangulatát. Ettől ebbe még nem kell belenyugodni. Az ilyen esetek sajnos nem fognak megszűnni, de talán azzal, hogy a világ egyik legjobb kapusa így reagált, valami történni fog. Mint ahogyan a futball-huliganizmus is erősen visszaszorult, még ha kellett is hozzá egy Heysel és egy Hillsborough. Az egészben az a felfoghatatlan, hogy manapság már nemcsak a klubok, hanem a válogatottak is "multikulturálisak", bőrszín tekintetében is. Akkor az említettek gyűlölik saját játékosaikat is? Mindenesetre az EB előtt nem akármilyen figyelmeztetés...

01.22.

Villamosra szállok, keresek egy ülést, ahol magam lehetek, de csak valaki mellett vagy valakivel szemben van hely. Végül leülök egy negyvenes, szőke asszonnyal szemben, aki szemérmesen rám mosolyog. Először arra gondolok, talán ismerjük egymást. Aztán ugyanolyan mosollyal megszólít: „Elvehetem mellőlem a táskát, ha jobban szeretne menetirányban ülni”. Megköszönöm kedvességét, de jól lesz így, háttal, alig két megálló. Leszállok, szép napot kívánunk egymásnak. Ennyi volt.

Újdonsült ismerősömmel van két közös ismerősünk: az egyik egy költő, a másik pedig a Daltulajdonos, aki egyik legnépszerűbb dalát éppen a költő egyik versére írta. Újdonsült ismerősöm Egerből származik és annak idején főiskolásként sokszor meghívták a Daltulajdonost nyári táborokba. Én pedig éppen egy Eger-Budapest út során ismerkedtem meg vele. Tele volt a vonat, mindketten kiszorultunk a peronra, és szóba elegyedtünk, én tudtam, ki ő, ő nem tudta, hogy én ki vagyok. Pestig beszélgettünk, „ami a nyelvünkre jött”, a Daltulajdonos megosztotta velem italát és egy életre szóló barátság lett ebből a találkozásból. Ilyen egyszerűen érnek össze emberéletek.

01.23.

Másfél milliárdot kapott egy dunántúli egyházmegye „a magyar szent család” zarándokút fejlesztésére. Vajon hol lakik ez a „szent család?” Csak nem egy 3000-es ékszerdoboz-stadion falujában?

Sokadszor néztünk meg a Forrest Gumpot. Bár a már klasszikussá vált poénjai ma is ülnek, ahogyan öregszem, egyre inkább a mozi egyik legszebb szerelmi történetének látom, talán csak a Szerelmesfilmmel egyenrangúnak. És most különösen megérintett az a gondolat, hogy mindenkinek van valami rendeltetése az életben. Vagyis van valami, amiért élnie kell. Forrestnek a tiszta, naiv jóságáért, Jenny-nek, hogy kegyetlen élete ellenére egy szép és okos gyereket hagy maga után annak az embernek, aki őt minden körülmények között igaz szívből és önzetlenül szerette, Dan hadnagynak pedig azért, hogy ráébredjen: van más is a hősi halálon túl és a legmélyebb gödörből is lehet kiút. Aznap délután valahogy szóba került a film és Életem felvetette, hogy meg kellene újra nézni. Én pedig vettem a fáradtságot, hogy többszáz VHS-em körül előbányásszam a szekrényből, ismét választ adva  kétkedőknek, hogy nem gyűjtöttem évtizedeken át hiába a mozitörténet legjobb alkotásait.

01.24.

Megszólít a Flórián előtt egy csodálatos barna hajzuhatagos, modern, bár kissé kopottas dzsekis, de összességében ápolt fiatal nő, hogy ki tudnám-e segíteni néhány száz forinttal, élelemre kell neki. Nem tűnik sem alkoholistának, sem hajléktalannak. Adok neki néhány százast, legyen jó napja. Megköszöni, és már megy is tovább, nem emlegeti Istent, nem akar kezet csókolni, semmi. Egy 30 évvel ezelőtti lány jut eszembe, aki a Lehel téri metróaluljáróban szinte letámadta az embereket a lejmolásával, kikerülni alig lehetett, és valahányszor újra találkoztam vele, mindig újabb és újabb cuccokban feszített. Talán kétszer adtam neki, de aztán leráztam, mert taszított az agresszivitása. Néhány perccel később egy idős asszony szólított meg ugyanott, miután elintéztem egy-két dolgot a Flóriánban. Sajnos addigra az én aprókeretem kifogyott. Pedig lehet, hogy ő inkább rászorult, mint a barna hajzuhatagos…

Már jó ideje nem járatunk nyomtatott napilapokat, tavalyelőttig Szüleimnek járt a Népszava, mi már úgy döntöttünk, hogy elég lesz nekünk a magyar médiából az online – még sok is. Igen ám, de amikor eljön az ablakmosás ideje, jól jönnének az újságok, mert a különböző színes reklámlapok erre alkalmatlanok. Mi a megoldás, venni kell néhányat. Emlékeztem, hogy a Magyar Hírlap volt a legszélesebb, gondoltam, veszek néhány példányt. Erre legnagyobb megrökönyödésemre közölték velem, hogy a lap már két éve megszűnt. Égett a pofám, hiszen nem is olyan régen még magam is a médiában dolgoztam…  

És ha már média: egy fáradt délután végén bekapcsolva maradt a köztv híradója, amelyben  fegyveres hatalomátvétel tervét leplezték le – az összeesküvők kevesebben voltak, mint a kínai kommunista párt alapítói azon a bizonyos dzsunkán – és hosszú percekig élezték körmüket a magyarországi látogatást elutasító svéd miniszterelnök 350 fős születésnapi partiját, mint a közpénzherdálás netovábbját. Egy másik hírforrásból pedig megtudhattuk, hogy külügyi főkakadunk többet ér, mint Bástya elvtárs, mert őt legalább meg akarták ölni….

01.26.

Vanda napján az az ötletem támadt, hogy felhívom internetes szolgáltatóm virtuális asszisztensét és megköszöntöm. Így is történt, mire Vanda csak ennyit válaszolt: „Ha jól értem, otthoni műszaki hibát szeretne bejelenteni.”

Nótás kedvű a nemzetünk. De ugye tudjuk, hogy mi lesz a sok nóta vége?

Meghosszabbított határidővel több mint másfél millióan küldték vissza az inzultust - tudhatjuk meg a cs. és kir. médiából. A szóvivőhölgy mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok 98%-a....Tudtommal Magyarországon nagyjából hét és fél millió szavazásra jogosult állampolgár van. Persze, 1:0-s odds-szal fogadom, hogy a nemzeti rémhírterjesztő intézmények ezt a 98%-ot fogják tízezerrel kommunikálni. Még akkor is, ha néhai első gimis matektanárom (nyugodjon békében, rossz ember volt), azt mondta volna a szóvivőhölgynek: "Lányom, törődj bele, hülye vagy a matematikához". A baj az, hogy ő csak úgy tesz, miközben kis hazánk számos lakosa az általános iskolai alapműveleteknél hiányzott – nemcsak a százalékszámításnál, hanem az összeadás-kivonásnál sem, különben feltűnne nekik, hogy már a január eleji dráguláshoz képest is emelkedtek az árak…

„Nézd, mit tettek az agyammal, Mama,

lerágták, mint egy csirkecsontot,

úgy érzem, félbolond vagyok” –

énekelte több mint 50 évvel ezelőtt Melanie Safka New York-i születésű énekesnő a Look What They’ve Done To My Song-ban a maga karcos-fátyolos hangján, aki 76 évesen távozott az égi Woodstock-ba. Pedig hol voltunk akkor még az univerzális agymosástól….

01.27.

Ismét aludtak a cenzorok a köztv-ben, vagy már annyira elbutultak, hogy fel sem fogják, amit láttak. Levetítettek egy 1978-ban készült „mesejátékot”. A király meztelen című darab szerzője Jevgenyij Svarc orosz drámaíró, aki 1934-ben, a nagy sztálini koncepciós perek kezdetének évében írta ezt a művet Andersen meséi nyomán. Nagyszerű művészeink egész sora, Sinkó, Tahi Tóth, Haumann,  Mensáros, Kibédy ripacskodhattak benne széles jókedvükben, miközben gyönyörködhettünk a hamvasan igéző Udvaros Dorkában.  És közben megdermedhettünk az ostoba, öntelt király és a megélhetési udvaroncok kipusztíthatatlan őstípusain. A mese csúcspontja számomra nem is az, amikor a király megjelenik fanfárok közepette egy szál mosolyban, egy gyerek kimondja az igazságot, majd kitör a lázadás,  hanem amikor minisztere, az „őszinte öregember”, aki addig egy két lábon járó hajbókolás, rájön a szabólegények turpisságára. „A tántoríthatatlan hülyékre épül az egész rendszer. De mi lesz, ha ez a rendszer egyszer megreped és a hülyék gondolkodni kezdenek?” Jevgenyij Svarc egyébként valami csodával határos módon túlélte a sztálini pereket, sőt, még ki is tüntették a Nagy Honvédőben tanúsított bátorságáért, túlélte a Gazdát és ágyban, párnák közt halt meg 1958-ban.

01.30.

Az ötös számú újnyilas nem tagadja meg magát, amikor saját családi traumájáról ír néhai nyilas, majd ávós nagyapja leleplezése kapcsán. Végkövetkeztetése ugyanaz, mint bármi másban, mi szerint háború folyik a nemzetállam hívei és a nemzetárulók között. Egyetértek azokkal, akik szerint a nagyapák, apák bűnei miatt nem terhelheti felelősség a gyermekeket, unokákat, de ha az utód, ha egyelőre csak szavakban, de felmenőihez hasonló eszméket hangoztat évek óta, mégiscsak elgondolkodik az ember az alma és a fája közti távolságról…

Az egyik patinás, hajdan szebb napokat látott magyar hírportál napok óta háborús rettegést próbál kelteni. Ha alaposabban megnézzük az idézett német forrást, rájövünk, hogy egy olyan hírhedt bulvárlapra hivatkozik, amelynek székházát annak idején a 68-as nyugatnémet diákok felgyújtották, mint "hazugsággyárat", és ezt a lapot állította pellengérre Heinrich Böll a Katharina Blum elveszett tisztessége című regényében, amelyből Volker Schlöndorff és Margarethe von Trotta készített megrázó filmet. A budaörsi Latinovits színházban jelenleg is játsszák a belőle készült darabot Máté Gábor rendezésében. Érdemes lenne a portál dolgozóival megismertetni ezt a művet…

ckg-28-11-2005.jpg

Régóta vagyok nagy tisztelője Sri Chinmoy-nak – ezt megint csak zenerajongásomnak köszönhetem, hiszen olyanoknak volt spirituális mestere és ihletője, mint John Coltrane, Mahavishnu John McLaughlin vagy Carlos Santana – sokat tanultam tőle a belső békét illetően – nem ártott volna többet is -  Életem Párja természetgyógyászként gyakorta ajánlotta bölcsességeit a hozzá fordulókhoz és különös vizuális meditációkba vezetnek gyermeki egyszerűségű rajzai, festményei. Váratlan meglepetés volt számunkra látni ezeket a sok színű, mozgalmasságukban is harmóniát sugárzó képeket egy budapesti kardiológiai klinikán, mintegy feloldva a betegek, a várakozók fehér köpeny-, fehér fal-félelmeit. „Képzeld el egy könnyek nélküli világ szépségét” – olvashattuk az egyik kép alatt a Mester gyakran idézett gondolatát. Ha körülnézünk egyre békétlenebb külső világunkban, képzeletünk is megfagy, de ha legalább önmagunkkal megbékélünk és lelkünk érzékelői ráállnak az élet szépségeire, azokra a dolgokra, amikért érdemes élni, azokra az emberekre, akikkel jó egy térben és időben élni, már nem vagyunk itt hiába….

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cogitognl.blog.hu/api/trackback/id/tr1518315383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása