Cogito

Egy szabad gondolkodásban megőszült írástudó elmélkedései

Édenkert a Bakony alján

2023. szeptember 22. 08:05 - Göbölyös N. László

377478881_836137688111213_584939177119309806_n.jpg

Az Édenkertről, ahol az emberiség megszületik és az első emberpár boldogan él, amíg a Tudás Fája el nem csábítja őket, sokféle képzet él bennünk, fantáziánknak és a képzőművészeti világörökségnek köszönhetően. Előttem egy olyan hely jelenik meg, ahol a természet színei, hangjai, illatai és ízei csodás, békés harmóniában élnek, és ahol az embernek nincs is más dolga, mint magába szívni mindezeket, átadni magát a testi-lelki megnyugvásnak.

A mi Édenkertünk nem bibliai tájakon fekszik, hanem a magyar Dunántúlon, a Bakony egyik völgyében, Ajkarendek lankáin. És ha már az ószövetségi hasonlatnál tartunk: megteremtőjének nem egyetlen napra, hanem évekre volt szüksége, és bár, mint ősapánk, „homloka verítékével” dolgozott, a kert minden fája, bokra, cserjéje iránti végtelen, a növények által hálával viszonzott szeretet, e kincsek megosztásának öröme fáradozásainak a jutalma.

A mi édenkertészünknek, Benke Györgynek nem ez az első ilyen műve. Közel negyedszázadig dolgozott egy másikon, Ajka határában, ahol már csodájára jártunk számtalan fajta alma- és körtefáinak, zsenge zöldségeinek. Aztán egy szép napon „kisajátították” ipari területnek (végül parkoló lett belőle). Így vágták tönkre egy ember élete álmát, amit csak részben lehet pénzzel kárpótolni, a beletett munkát, lelkesedést, fantáziát soha. Gyurkánk elkeseredése azonban szerencsére nem tartott sokáig. A kárpótlásból vett Ajkarendeken egy új telket, egy olyan gyönyörű, zölden áradó domboldalon, ahol az ember akár órákat eltölthetne semmi mással, mint a táj szemlélésével, önmagunk beleolvasztásával. A régi kertből átültetett fák jelentették az első lépést, miközben megépítette rá – lévén ács az eredeti szakmája – azt a kis házikót, amelyet a telek előző tulajdonosa félbehagyott.  

377679137_358832489803823_2744639342760517824_n.jpg

Gyurka kertje talán nyár végén, ősz elején a leggyönyörűbb, szemnek-szájnak egyaránt, hiszen ilyenkor teljesedik ki a Föld színorgiája. Nem tudom, hogy mekkora területű ez a dombtetőről lefelé terjedő kert, de ennek nincs is jelentősége, hiszen vendéglátónk jószerével minden egyes növényről tud valami történetet, az ültetésétől a termésig, megtudjuk, hogy melyek a számára a legkedvesebbek – sok van ilyen – némelyik kiselőadás felér egy szerelmi vallomással. De ez érthető, hiszen micsoda felemelő érzés lehet, amikor az emberi munka és Természet, a napfény, a szél, az eső, a beporzó rovarok tudása egyesül egy fürt szőlőben, egy mézédes, puha körtében vagy egy vérvörös, lédús, tenyérnyi vagy éppen csak gyűszűnyi paradicsomban.

377485519_843345397079264_7871047810866555407_n.jpg

Azám, paradicsom! Édesanyám, aki Zalában töltötte tizenéveit, még idős korában is gyakran emlegette, hogy nem véletlenül ugyanaz a neve (legalábbis magyarul) az Édenkertnek és a veteményeskert gyöngyének, és hogy Nagyapámmal alig várták, hogy megérjen a kertben és mentek dézsmálni egyenesen a bokrokról. Életem Párjának is van ilyen gyerekkori élménye, most is így szereti a paradicsomot legjobban, napmelegen és sótlanul. Gyurkánk piros, sárga, fekete paradicsomjai nemcsak esztétikailag elégítenek ki mindent igényt, de már felvágatlanul is csábító illatot árasztanak. Ízük pedig olyan, hogy az ember nyersen legszívesebben a legapróbb falatokban enné, hogy minél tovább tartson, de a belőle készült lecsónak vagy olasz mártásnak is egészen más zamata van, mint amit a városi emberrel etetnek a szupermarketek. Lehet, hogy ezzel is úgy leszek majd, mint hajdan a pálinkával: nagyfiúskodásunk idején (az 1970-es évekről beszélek) a „bolti” cseresznyét, barackot, szilvát ittuk, aztán egyszer megkóstoltuk egyik haverunk tanyán élő apjának saját főzését… De ugyanez a rég nem érzett élményt nyújtják a paprikák is, a halványsárgától a haragoszöldig, miközben kéjesen ropog a húsuk a fogunk alatt.

378199933_855675672808054_8811588171545682171_n.jpg

A futó paradicsom is mesés látvány, de Gyurkánk a legbüszkébb talán arra, ahogyan szőlőtőkéi árnyas lugassá nőtték ki magukat háza teraszán. Már csak a középkori lovag hiányzik belőle, amint szíve hölgyét, esetleg magát a királynét várja epekedve… itt könnyű beleesni a torkosság bűnébe a Muskotálytól az Izabelláig (más is van, de ez az kettő, aminek nem tudok ellenállni…) és közben nézni a házigazda arcát, aki a reakcióinkat lesi. És ha már kísértés: a minap egy mennyei szederbokor kínálta magát. Ez az abszolút kedvencem a gyümölcsök között a meggy mellett. Kényelmesen leültem a bokor tövébe, mint egy medve, és csupán a nagy mennyiség metabolikus hatásától tartva tanúsítottam némi mértékletességet. Ha felfelé nézünk, a ház körül, kivik zöldültek, fügék duzzadnak, közben a lábunk előtt egy kis pálmafa élvezi a domboldal mediterrán klímáját. Ha tavaly eltávozott Édesapám ezt látta volna, rögtön idézte volna kedvenc Arany-balladájából, a Szondi két apródjából, hogy „serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs/Mit csak terem a nagy szultán birodalma”.

377663371_1073704920672390_7747301017938296385_n.jpg

Megér egy mondatot, vagy fotót, amikor tenyeréből eteti nővérét, Életem Párját, vagy a Kisunokáját.
Jártunkban-keltünkben vendéglátónk felkap néhány uborkát, cukkinit, fénylő padlizsánt és lelki szemeink előtt már e csemegék konyhai sorsa lebeg.
Mind ez idő alatt bográcsban rotyog valami ínyencség, birkagulyás, halászlé, gombapörkölt, mert Gyurkánk a konyhaművészetben is remekel. És koccinthatunk tucatnyi féle pálinkája egyikével, amelyek mind kiállják a „száraz pohár” próbáját, de ha valaki nem él alkohollal, ihat ízes házi almalevet is.

378261024_984876062625543_2393518113376909802_n.jpg

 

Amikor hosszú ölelések után búcsúzunk, már a következő találkozásra gondolunk, hogy ismét feltöltődjünk mindazzal a szeretettel, amely Gyurkából és kertjéből árad. És visszanézve újra elámulunk azon, hogy országunk csupán e kicsiny szegletének mennyi nekünk szóló árnyalata van, amit nagyon meg kellene becsülni, a benne élő emberekkel együtt.

 

 

Szólj hozzá!

Vagyok, aki leszek

2023. szeptember 18. 00:08 - Göbölyös N. László

screen_shot_2020-05-21_at_8_16_22_pm.jpeg

09.07.

Jézus szórólapokon keres híveket a lakótelepen. Igéje ugyanarra a sorsra jut, mint a többi reklámcetli.

09.09.

Életemmel először néztük meg együtt a Madárka című filmet, amit én még új korában láttam 1985-ben Rómában, és rögtön meg is szerettem, nem utolsósorban Peter Gabriel zenéje miatt. Egyike volt azoknak a Vietnam-filmeknek, amelyekkel a 80-as évek közepétől próbálták feldolgozni ezt az értelmetlen háborút, holott az eredeti könyv a II.világháború idején játszódik. Azóta is sok-sok értelmetlen háború jutott az emberiségnek, még békeidőkre is. Amikor Madárka végül megszólal, elárulja, hogy azért nem beszélt, mert nem volt mit mondania. Ki értette volna a szavait egy olyan világban, amelyben ő, akit őrültnek tartottak, egyike volt a kevés normálisoknak?

Szörnyű földrengés volt Marrákes környékén, több mint 600 halottal. A hír sokkal jobban megdöbbentett, mint más katasztrófák szoktak, mert 2001. január 1-én ebben a csodás városban történt velem egy olyan varázslat, amely elvezetett új életemhez és régóta tervezzük, hogy Életemmel is elmegyünk oda. Talán még megadatik nekünk hátralévő éveinkben egy nyugodt, felhőtlen pillanatban.

Már megint kezdődik a coviddal való ijesztgetés, miközben már ki tudja, hanyadik mutánsánál tartunk és még mindig nem tudjuk sem az eredetét, sem pedig azt, hogy az oltásoknak milyen hatása és mellékhatása van. Lényeg, hogy mindig legyen mitől félnünk.

És ha konteó, akkor itt az orosz zsoldosvezér? Meghalt-e vagy csak el akarják hitetni híveivel? Mi lesz, ha egyszer csak megjelenik és közli, hogy „nu sto vi, galubcsiki?”. Tényleg, Putyin él még, vagy csak valamelyik hasonmását adják el annak?

09.10.

A minap azt álmodtam, hogy L.C. lengyel zsidó ősökkel rendelkező kanadai költő-énekes, aki hosszú évek óta szinte mindennapi kenyerem, mércém és ihletőm, francia nyelvű verset írt az orosz diktátor ellen. Legalábbis ezt állította egy ismeretlen, aki átadta nekem a kéziratot, hogy fordítsam le magyarra. Bár a stílusa a megtévesztésig hasonlított, rögtön tudtam, hogy hamisítvány, mert a Gyönyörű vesztesek szerzője soha nem alacsonyodott le odáig, hogy direkt politikai dalt írjon, még ha néha meg is ihlették bizonyos események a Jom Kipur-i háborútól 9/11-ig…

Már kétezer halottja van a marokkói földrengésnek.

Elküldték szupershop pontegyenlegemet, ami pontosan 0. Évek óta nincsen szupershop-kártyám, mert amikor sokadszorra elhagytam, úgy döntöttem, hogy nem lesz több. De úgy látszik, továbbra is nyilvántartanak. És még mindig van, aki szóba meri hozni a személyiségi jogokat és az adatvédelmet…

Ez a tiszta beszéd. Kormányzás 34 ig. Ha megéri, persze. De akkor minek a választásokkal, a parlamenttel komédiázni? Nem kérdés, azért, hogy kapjon Brüsszel utálatos pénzéből.

Unokám három hónappal . születésnapja előtt volt először Apjával válogatott futball-meccsen. Engem kilenc évesen vitt el Apám egy magyar-osztrákra -  előtte SZÚR-on voltunk – 3-0-ra nyertünk. Szép is lenne egyszer, ha a három nemzedék együtt szurkolhatna a lelátókon, de amig a karlengető feketeingesekkel énekli együtt nemzeti csapatunk a Himnuszt, rám nem számítsanak.

Amikor a Margitsziget egyik büféjében megláttam a kiírást, hogy Pork Poutine, megállt bennem az ütő. Ennyire nyalunk már az új cár atyuskának? Csak utólag tudtam meg, hogy a nevét viselő kaja québec-i sajtos krumpli, némi disznóhússal. Hívhatnák inkább patate fromagée-nak, de hát úgy tűnik, így ismerik a sztrítfúd szerelmesei…még jó, hogy a mai nemzedékek már nem tudják, hogy mi az a Hitler-szalonna…

09.11

„Bátyja képe és a halál közelsége újra felidézte Levin lelkében a borzadást, amely a halál megfoghatatlansága s ugyanakkor közelsége és kikerülhetetlen volta miatt fogta el azon az őszi estén, amikor a bátyja megérkezett hozzá. Ez az érzés most még erősebb volt, mint akkor; most még kevésbé volt képes a halál gondolatát megérteni, kikerülhetetlenségét még szörnyűbb volt elképzelnie; de hála felesége közelségének, ez az érzés nem ejtette most kétségbe; ha van is halál, a kényszert is érezte, hogy éljen és szeressen. Úgy érezte, hogy a szerelem megmentette a kétségbeeséstől és hogy a kétségbeesés fenyegetésében ez a szerelem még erősebbé és tisztábbá vált” – írja Lev Tolsztoj az Anna Kareninában. Ugyanígy éreztem tavaly nyáron, amikor haldokló Apámtól búcsúztunk el, de ott volt mellettem Életem Párja, akinek szeretetével mindent könnyebb volt elviselni.

 

09.13.

Megérkezett Vlagyivosztokba III.Kim, akinek van egy tömzsi hasonmása Közép-Európában és találkozik Utolsó Vlagyimirral. Helló, Oszama sejk? Allah növessze földig szakálladat, volna egy kis meló….

Az egyik nagy könyvesbolt-hálózatnál Móricz Zsigmond művei átkerültek a 18 éven felüliek kategóriájába. Nem is olyan régen a Légy jó mindhalálig még kötelező olvasmány volt 8. általánosban. De lehet, hogy a Rózsa Sándortól, esetleg az Úri muritól féltik az ifjúságot? Vagy attól tartanak, hogy az Árvácska nyomán elgondolkodnak a fedezett pedofilokról? És ha már Légy jó mindhalálig: „ők kenték a legjobban, oszt a végén még ránk kennék…”

09.14.

Piliscsabán volt dolgom, busszal mentem, busszal jöttem. Nem figyeltem, hogy amikor visszafelé megyek Óbudára, csak óránként jár a távolsági. Volt még közel 40 percem az indulásig. Gondoltam, megpróbálok stoppolni, ifjú koromban sűrűn éltem ezzel a közlekedésmóddal. De hiába lengettem a hüvelykujjamat, pedig sokkal konszolidáltabb a külsőm, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Lehet, hogy a mai autósok már nem is ismerik ezt a kommunikációs eszközt?

Mint mondottam volt, Piliscsabán jártam, keresztül mentem a Pázmány campuson. Mintha egy kísértetvárosban jártam volna. Bár Makovecz nem a kedvenc építészem, csak halkan jegyzem meg: tényleg ennyire gazdagok vagyunk?

 

09.15.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten” – írja Szent Pál apostol a Korinthusbélieknek írt 1. levelében.

 

„Ha megtisztulnának az érzékelés ajtói, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek” – írja William Blake a Menny és Pokol házasságában.

 

Mindkettőt rengetegen idézik, Ingmar Bergman, illetve Aldous Huxley és Jim Morrison nyomán is.

 

Nem ugyanarról beszélnek-e mindannyian?

 

Harminc évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban volt egy olyan estém, amikor féltem elaludni. Rövid idő alatt hárman haltak meg körülöttem 37 évesen, és én is annyi idős voltam. Most 30 év után jött rám megint ez a félelem, de Életem mellett el mertem aludni, és amikor felébredtem, boldogan tapasztaltam, hogy élek és ugyanilyen boldogan vállaltam néhány óra álmatlanságot.

 

Özönvíz zúdult Líbiára. Húszezer halottról beszélnek. Az apokalipszis kezdete?

 

Tüntettek a diákok az oktatás szabadságáért, a környezet megóvásáért, felmentek a Karmelitáig, kiabáltak mindenfélét, aztán – hazamentek. Mi lenne, ha egyszer a tüntetők nem mennének haza és a kiabálást sem hagynák abba?

 

09.16.

Chilében élő olasz fotós barátnőm osztotta meg a következő rajzot. Lovagol az Apokalipszis Négy Lovasa: a Háború, a Halál, az Éhínség és a Pestis. Csatlakozik hozzájuk egy ötödik. „Te ki vagy?” – kérdezi tőle a Pestis. „A Dezinformáció” – feleli. Ha maradunk a bibliai négyesnél, akár le is lehetne cserélni az előbbit az utóbbira. Hogy a covid az új pestis? Ugyan már, nem ez lesz az „a” világjárvány, ami kiírtja az emberiséget. Ellenben a dezinformációnak milliárdok eshetnek áldozatul.

373702239_10211825000295821_194592131227399129_n.jpg

 

Végstádiumban lévő alkoholista jön oda hozzám a buszmegállóban, pénzzel a kezében, hogy vegyek neki cigarettát, mert őt kitiltották a boltból. Első kézből visszautasítom: nem azért, mert undorodom tőle, hanem azért, mert nem teszem be a lábam egy „nemzeti” dohányboltba…

 

09.17.

Vasárnapi bolt. Egy masszív, normálisan öltözött, színjózan ötvenes  férfi téblábol előttem, szeretnék továbbmenni a kocsimmal. „Bocsánat” – szólok neki, mire a válasz: „Mi a f…t pattogsz itt, ki a f…nak képzeled magad?” „Mióta tegeződünk?” – kérdezek vissza ösztönösen, mire a nem egészen egy éve meghalt anyámat kezdi emlegetni. Kezemben egy méretes kígyóuborka, szívesen pofán vágnám vele, de ahogy elnézem, én járnék rosszabbul. Inkább otthagyom, ő még utánam szór néhány jelzőt. Jó néhány évtizede egy jó barátom egy ilyen eset után költözött el Budapestről, igaz, nála fordított volna a helyzet: ha ő megüti a beszólót, annak valószínűleg az utolsó beszólása lett volna. Akkor még reménykedtünk, hogy csak a rendszerváltás traumája hozta a felszínre a sok sötét agyút, és hogy idővel leülepszenek, mint kosz a víz fenekén. Milyen naívak voltunk, te jó ég…

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása