Cogito

Egy szabad gondolkodásban megőszült írástudó elmélkedései

Értünk halt meg John Lennon, bár meg sem érdemeljük

2023. augusztus 19. 15:50 - Göbölyös N. László

spaniard_lennon.jpg

Valami ösztönös módon őt választottam ki a négy Beatle közül, pedig még szinte semmit sem tudtam róla. Igazából akkor kezdtem őt beazonosítani, amikor már jobban megismertem a dalaikat, és egyre több fotót láttam róla, azokban az években, amikor Yokóval még szerelmük hajnalán tartottak. Lehet, hogy megéreztem: őt is rossz gyereknek és hülyének tartották gyerekkorában, nem tudott és nem akart beilleszkedni a szürke átlagba és aztán az élet őt igazolta. Mert itt hagyott valamit magából, zenében, szövegekben, rajzokban, nonszensz írásokban és olyan gondolatokban, amelyekért érdemes élni. Finnországi éveim alatt John-nak hívattam magamat, és örültem, amikor egy orvosi tévedés miatt egy ideig szemüveget kellett viselnem, mert ezzel is ráhasonlíthattam egy kicsit. Amikor végleg szemüvegessé váltam bő 20 évvel ezelőtt, nem is volt kérdés, hogy kerek szemüvegem lesz, amit addig fogok viselni, amíg egy kicsit is látok vele. A Beatles és az ő dalai mindennapi kenyeremmé váltak, angol nyelvtudásomat pedig legelőször éppen az ő szövegein csiszoltam. Egyike volt azon hőseimnek, akikkel soha nem találkozhattam, de amikor 1993-ban Yokónak a szemébe néztem és kezet fogtam vele, talán átjött valami belém John-ból is. És az sem lehetett véletlen, hogy Életemmel éppen az ő, meg nem ért 51. születésnapján teljesedett be máig tartó szerelmünk.

Amikor nemrégiben Londonban jártunk, szinte folyamatosan láttam, éreztem olyan dolgokat, amelyekre egy Lennon-szöveg volt a válasz a fejemből. Az évtizedek során szinte minden olvastam, láttam, hallottam, amit érdemes volt vele kapcsolatban. Egyetlen könyv hiányzott csupán, második kötete, az A Spaniard In The Works, amelyre rábukkantunk az Abbey Road stúdió ajándékboltjában, és amellyel Életem szintén meglepett születésnapom alkalmából.

A könyv 1965 júniusában jelent meg, akkor John Lennon 25 éves volt, abszolút világsztár, mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy „influencer”, hiszen minden tettére, szavára, külső megjelenésének változásaira azonnal milliók figyeltek fel. Miközben az öt világrész bármely pontján lépett fel a Beatles, sikítozó rajongók tömegei fogadták őket a koncerteken és azon kívül is, és ebben a légkörben kellett folyamatosan mélyíteni zenéjüket, Lennon már egy évvel korábban kiadott egy gonoszul röhögtető, karikatúrákkal illusztrált könyvet, In His Own Write címmel. Ennek folytatása lett az A Spaniard, amely még angol anyanyelvűeknek is kemény megpróbáltatás, hiszen nem csupán a folyamatos nyelvi csavarokban van a humora, hanem megértéséhez komoly társadalmi-politikai, sőt vallási ismeretekre is szükség van. Lefordítása, vagy akár más nyelvre való átültetése gyakorlatilag reménytelen vállalkozás. Nemcsak apránként érdemes olvasni, hanem hangosan is, a szövegösszefüggések felfedezéséért és a humor erősebb hatásáért. A korabeli kritikusok sem intézték el azzal, hogy „egy popsztár ráérő idejében könyveket dob össze”, hanem nagyra értékelték nyelvi leleményeit, volt, aki egyenesen Lewis Carroll utódának tekintette, mások pedig később ebben a kötetben vélték felfedezni az olyan szürreális szövegeinek csíráit, mint a Lucy In The Sky With Diamonds, a Being For The Benefit of Mr.Kite, és mindenekelőtt az I Am The Walrus.

A címadó novella egy skóciai nemeshez kocsisnak szerződő vendégmunkás nem is olyan abszurd története, akit mellesleg Jesusnek hívnak.  A We must Not Forget The General Erection annak a politikusnak, Harold Wilsonnak a választási („állasztási”) győzelmét figurázza ki az egész brit parlamenti bagázzsal együtt, aki felterjesztette a Beatles-t a Member of British Empire (MBE) rendre. Az Our Dead a gyermeki hálátlanság költeménye, a The Singular Experience of Miss Anne Buffiece egy Sherlock Holmes-sztori paródiája, amelyben megjelenik Hasfelmetsző Jack (Jack The Ripper, itt Jack the Nipple, azaz Mellbimbó Jack). De a Monty Pythonhoz méltó az Araminta Ditch is, amelyben egy nő 80 éven keresztül vihog és amikor végül belehal a vihogásba, a szomszédai sem tudnak már neki örülni, mert előzőleg mind elpusztultak tőle…

Nála Hófehérke (Snow White) Horkoló Feleség (Snore Wife), a testamentum here (testicle) Isten (God) pedig Griff. Az utolsó írásban (I Believe, Boot...) egy újabb idegen és egy tiszteletes a bűn és a megbocsátás mibenlétéről, Isten alkalmasságából tv-kamerák előtt vitatkoznak, közben Szent Alfréd evangéliumára hivatkoznak – ez volt a neve Lennon apjának, aki születésekor elhagyta az anyját és csak akkor bukkant fel újra, amikor a fia már sztár volt – végül a „tartsd oda a másik orcádat” elv alapján jóízűen felpofozzák egymást, mert azt hiszik, hogy már nincsenek adásban…

John Lennon, ez a nagyszájú, hatalmat, tekintélyt nem ismerő, a lelke mélyén azonban félénk, sebezhető ember egész életében azért küzdött, hogy önmaga lehessen, míg nem jött egy elmebeteg, aki megszabadította tőle az elmebeteg világot. Értünk halt meg, akiknek nincsen nagyobb vágyunk a külső-belső békénél és az akarat szabadságánál. Vajon megérdemeljük-e még őt?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cogitognl.blog.hu/api/trackback/id/tr2818196831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása