@gigabursch: Jól látod. Sajnos, mint ahogyan Bródy is aktuális, nemcsak a saját dalai, hanem az István, a király több részlete is. És ráadásul a Vadászat az új bandával is tökéletesen szólalt meg. Tegnap beszéltem Hobóval a születésnapja alkalmából, és megállapítottuk, hogy ezekkel a betoldott dalokkal, szövegrészletekkel még inkább ül az egész.
Ez nagyon szép és elgondolkodtató bejegyzés lett.
Sosem volt szerencsém (időm, lehetőségem) élőben látni és megélni a Vadászatot, de örülök, hogy sokaknak sikerült.
(S persze egy icipicit irigykedem is)
Olyan lett a Vadászat, mint Hofi módszerváltás előtti poénjai, vagy mint a 1960-70-es évek színésznő lehendái azokon a filmeken (BB, CC, GL, SL):
KORTALAN.
Ezt persze nem tudtam. Talán az zavart meg, hogy a Metropolitan egyetem oldalán még mindig tanárként (is) szerepelsz, mint aki 2006 óta ott tanít. :-) A neved még kell / kellett nekik...régi kollégáidnak. De lesz itt takarítás, újraírás most, hogy megérkezett a zord idők szele.
Mellesleg utólag jöttem rá, hirtelen nem kapcsoltam, bár adta magát a dolog ( a komment elküldése után raktam össze), hogy tied a GNL és az Írolvasgondol is, márpedig ezek bőven kaptak anno Index címlapot,...hát ez már egy másik világ, ugye.
Kösz a soraidat. Már 5 éve nem tanítok, de több olyan kolléga távozott mostanában, akikkel együtt tanítottam, sőt, olyan is volt, akikkel együtt dolgoztam itt ott. Sajnálom, hogy ez a nagyszerű műhely is idejut. Mondandód második felére reagálva: soha nem igyekeztem megfelelni egyetlen rendszernek sem, és általában senkinek, csak saját magamnak, és ha ezzel tudtam valakiknek valamit adni, már megérte. Így lesz ezután is.
Te még maradsz az egyetemen? Kis parafrázisként mondhatnám úgy is, hogy: "Ki se rúgják. Fel se mond. Egy brancs maguk... "de ez persze csak vicc.
És ha meglátják, hogy miket írsz ide, akkor óraadóként sem maradsz sokáig státuszban. Bár az a meglátásom, hogy ehhez a lépéshez nem lesz szükségük ürügyre.
Egyébként elolvastam a posztokat. Te sem vagy egy vidám ember. Vigasztaljon, hogy van ebből itt még kb. 6 millió, és az öngyilkosságok számában is visszakapaszkodtunk végre a világ élmezőnyébe, ismét. Magyarország erősödik.
Nos, Szép reggeli színorgiákat és közéleti könnyeket továbbra is, de arra azért szerintem ne számíts, hogy bérelt helyed lesz a fideszorosz NerIndex címlapon...hacsak nem maradsz a semleges státuszban, mint ezzel itt. Bár ez is pengeélen táncol, ugye, de a poszt legalább rugdalja az amerikaiakat, és ezt nagyon szeretik az Arogán-irányitási központban, így az a gyanúm, emiatt kaphatta meg a szabad jelzést a blogketrecbe.
Mindenkinek jár 15 perc hírnév, AW tudta ezt jól, és a világ őt igazolja.
Cogito
Egy szabad gondolkodásban megőszült írástudó elmélkedései
Utolsó kommentek:
Göbölyös N. László 2024.04.09. 06:43:49
Bejegyzés: Mindenki haza?
megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2024.04.09. 05:32:06
Bejegyzés: Mindenki haza?
Göbölyös N. László 2024.02.14. 08:22:22
Bejegyzés: Így lettél Bolond, hogy mindenünk meglegyen
gigabursch 2024.02.14. 07:46:11
Sosem volt szerencsém (időm, lehetőségem) élőben látni és megélni a Vadászatot, de örülök, hogy sokaknak sikerült.
(S persze egy icipicit irigykedem is)
Olyan lett a Vadászat, mint Hofi módszerváltás előtti poénjai, vagy mint a 1960-70-es évek színésznő lehendái azokon a filmeken (BB, CC, GL, SL):
KORTALAN.
Bejegyzés: Így lettél Bolond, hogy mindenünk meglegyen
gigabursch 2024.01.15. 09:20:44
Bejegyzés: Lebegő Fuvolalovag
Göbölyös N. László 2023.09.12. 17:19:34
Bejegyzés: Az a másik 9/11
zord íjász · zordidok.blog.hu 2023.09.12. 16:57:41
Ezt persze nem tudtam. Talán az zavart meg, hogy a Metropolitan egyetem oldalán még mindig tanárként (is) szerepelsz, mint aki 2006 óta ott tanít. :-) A neved még kell / kellett nekik...régi kollégáidnak. De lesz itt takarítás, újraírás most, hogy megérkezett a zord idők szele.
Mellesleg utólag jöttem rá, hirtelen nem kapcsoltam, bár adta magát a dolog ( a komment elküldése után raktam össze), hogy tied a GNL és az Írolvasgondol is, márpedig ezek bőven kaptak anno Index címlapot,...hát ez már egy másik világ, ugye.
Bejegyzés: Az a másik 9/11
Göbölyös N. László 2023.09.12. 11:39:30
Bejegyzés: Az a másik 9/11
zord íjász · zordidok.blog.hu 2023.09.12. 10:36:06
És ha meglátják, hogy miket írsz ide, akkor óraadóként sem maradsz sokáig státuszban. Bár az a meglátásom, hogy ehhez a lépéshez nem lesz szükségük ürügyre.
Ez a hír neked nyilván nem újdonság:
telex.hu/belfold/2023/09/11/ujabb-10-oktato-mond-fel-a-metropolitan-egyetemen